kiscim0318
 
aa lakos03181Szépen megtelt a dobronaki kultúrotthon terme múlt vasárnap délután a felsőlakosi színjátszócsoport fellépésére, a Dr. Tóth László rendelője című egyfelvonásos vígjáték bemutatójára. A sok-sok poénnal, szójátékkal, komikus helyzettel tűzdelt darab alaposan megnevettette a közönséget, s egy részüknek talán fel sem tűnt, hogy a csoport tagjai a játékot már rögtönzött saját szövegekkel, viccekkel, helyzetekkel is színesítették. Mint a darab előadói is elmondták, a vígjáték forgatókönyve csak egy keret, a többi „élő szöveg”; ez egyfajta zamatot is ad, de az előadás fokozott odafigyelést igényel.

Bővebben...

aa kviz0318A Filóci Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete 2018. január 11-én szervezte meg az immár XV. Szőlőtermesztési és Borászati Vetélkedőt, amelyen nyolc muravidéki egyesület kilenc csoportja vett részt a helyieken kívül Goricskóról, Csentéből, Tornisáról, Kebeléről, Lendváról és Dobronakról. Az eseményen Casar Špela muravidéki borkirálynő is jelen volt. A vetélkedőn maximális elért ponttal a lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete ünnepelhetett, amely a különböző versenyen eddig is nagyon jó eredményekkel szerepelt. A csoport tagja Krampač Egon, Magdič Milan és Koren Marjan volt.
aa jani0318Idén Dobronakról indult a mára szép hagyománnyá vált 16. János Gyalogtúra Brantonci felé. A hideg és nyirkos januári időjárás nem rettentette vissza a túrázás kedvelőit, a helyi kultúrotthonban a rajthoz járó reggelinél mintegy ötven bakancsos jelent meg. Bratonci felé a túrázók megálltak Renkovcin, ahol a helyi turistaegyesület meleg itallal és egy kis harapnivalóval várta őket. A 16 kilométeres táv után jólesett a pihenés, az egytálétel és a társalgás a vendéglátó bratonci turisztikai egyesületnél.
galeria0318Lendva Község Mandátumvizsgáló, Választási és Kinevezési Bizottsága a múlt pénteki (január 12.), zárt ajtók mögött megtartott ülésen sem hozott döntést a Lendvai Galéria-Múzeum igazgatói munkakörére jelentkezett négy pályázóról (Lendvai Kepe Zoltán, Lazar Evgen, Pisnjak Atilla és Banfi Petra). Az ülés lényegében a december 20-ai berekesztett ülés folytatása volt, de most sem javasolt a bizottság a posztra a pályázók közül egyet sem. A javaslatot a községi tanács felé kellene benyújtani megerősítésre. A bizottság a már két ízben is eredménytelen ülés folytatására január 17-ét tűzte ki.
MCSi Design