kiscim3317
 

A Muravidék a ljubljanai piacon

ljubljana1617Ahogy a tavaszi virágok kibontják a szirmaikat, úgy bonyolódnak le sorban a rendezvények a Ljubljanai Balassi Intézetben. Ezúttal a Muravidéki Húsvéti Vásárra és a Zala zenekar lemezbemutató koncertjére került sor.
Hogy miért volt érdemes nagyszombaton Ljubljanába látogatni? Többek között azért is, mert a szlovén főváros csodálatos példája a kulturális és nemzeti sokszínűségnek. Ezt igazolja a Balassi Intézet szervezésében megrendezett Muravidéki Húsvéti Vásár a központi piacon, a Pogačar téren is.
A szervezők mindent megtettek azért, hogy a rendezvény közelebb vigye a látogatókat a Muravidékhez. „A Muravidék jó!” mondogatták azok, akik ráéreztek a körtepálinka, az arónialekvár, a sajtok, a kender- és tökmagolaj, a lángos és a gibanica ízére a kistermelők standján (Tadina Boštjan gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, Huzimec turisztikai gazdaság – Bioborászat, Eko Kasaš ökogazdaság, Car parasztgazdaság és a Lovski dom vendéglő). Körbesétálva rácsodálkozhattak a ritkábban látott kézműves termékekre is (kenderből és lenből szőtt táskákra, magyaros motívumokkal díszített kerámiára).
A standok között nézelődve kissé hiányoltuk az ünnep díszeit, a hímes tojásokat, a fonott kosarakat, a fafaragásokat.
A későbbiekben a járókelőknek volt szerencséjük meghallgatni a Zala zenekar Szép Zalában születtem... című CD-bemutatóját. A muravidéki és zalai népdalok életereje nem hagyta hidegen sem a turistákat, sem az otthoniakat, hiszen Laposa Julcsi és ifj. Horváth Károly éneke egyedi hangulatot teremtett és nagy közönséget vonzott.
A szórakozáshoz és kikapcsolódáshoz egy röpke táncház is társult. A magyar néptánc lépéseinek tanulására az ott lévők igencsak kaphatók voltak, hiszen a közönség apraja-nagyja táncra perdült a piactér kellős közepén. Még egyszer bebizonyosodott, hogy a magyar népzene képes megérinteni és kizökkenteni az embereket a hétköznapi, unalmas „vánszorgásból”.
LH
MCSi Design