kiscim4917
 
 

Lesz-e nagytakarítás?

biogaz 10A lendvai Ecos biogázerőmű ügyében - melyből még mindig árad a bűz – ,úgy látszik, felgyorsultak az események. A hét elején Irena Majcen környezetvédelmi miniszter és a felügyelők tettek váratlan látogatást az üzemben (a fotón), kedden pedig Vlasta Nussdorfer emberjogi biztos látogatott Lendvára, hogy érdeklődjön az ügyről. Az erőmű komoly(abb) szankciókat kapott, de még mindig üzemelhet. A község és a polgárok azonban határozottak: be kell zárni! Milyen lesz a nagytakarítás?
Az intézkedések még mindig nem elég hatékonyak, az erőmű tovább üzemel
A környezetvédelmi felügyelőség július 21-én megtiltotta a további hulladékszállítást és feldolgozást a lendvai Ecos biogázerőműben, ami nem jelenti viszont az üzem bezárását, amit Lendva község követel. Hétfőn Irena Majcen környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter tett terepszemlét az erőműben, kedden Vlasta Nussdorfer emberjogi biztos járt Lendván a „biogáz-kérdés” ügyében. A bűz még mindig árad.
Irena Majcen miniszterasszony és a környezetvédelmi felügyelők az Ecos tulajdonosával, Jožef Pavlinjekkel tartottak zárt ajtók mögötti megbeszélést, majd terepszemlét tettek az üzemben. Majcen miniszterasszony a sajtónak adott nyilatkozatában kiemelte, Jožef Pavlinjekkel konkrét intézkedésekről tárgyaltak, és három dologban állapodtak meg: a fermentációs kamrákban 20-30 napon belül befejezik a feldolgozást, és 15 napon belül eltávolítják az összes csomagot az udvarról. Emellett az üzemeltető év végéig kapott határidőt, hogy a 800 köbméter feldolgozott maradékot, illetve a fermentált anyagot (amit jelenleg az udvar hátsó részében zárt helységben tárolnak) eltávolítsa. „Amennyiben a tulajdonos ezeknek a követelményeknek eleget tesz, a kellemetlen szagoknak és a bűznek csökkennie kell”- nyilatkozta Majcen, viszont nem tudta megítélni, hogy a tulajdonos a megadott határidőn belül eleget tud-e tenni a felügyeleti szolgálat számos követelményének. „Amennyiben a tulajdonos az intézkedéseknek nem tesz eleget, és azokat nem tartja be, a biogázerőműtől megvonják a környezetvédelmi engedélyt”- nyilatkozta.
Jožef Pavlinjek igazgató elmondása szerint már néhány hónapja a felügyelőség követelményeit követik, és az utóbbi időben tisztítást és karbantartási munkálatokat végeznek a rendszeren. „Figyelembe vettük a felügyelő szolgálat összes követelményét, és a velük történő egyeztetések alapján működtünk.”
 
 
Anton Balažek polgármester, aki szintén jelen volt a megbeszélésen, elégedetlenségét fejezte ki, hiszen véleménye szerint a felügyelőségnek a végzést már sokkal korábban ki kellett volna adni. Kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tulajdonos az üzem működését a felügyelő szolgálattal megállapodva végezte. Hangsúlyozta továbbá, hogy az üzem nem felel meg a műszaki feltételeknek, ezért haladéktalanul be kell zárni.
A terepszemlén kiderült, hogy nem zárt és elkülönített termelési eljárás zajlik az üzemben, hanem ezek összekötött folyamatok, melyeknek káros környezeti hatásai lehetnek. „Nyilvánvaló, hogy az illegálisan feldolgozott hulladék nem a Murán úszott át, vagy a levegőben érkezett, valamint az is, hogy valamennyien tudtak a hulladék Horvátországból való szállításáról. A község polgáraival szemben megalázó ez a hozzáállás, ezért követeljük a biogázerőmű bezárását, és a felelősök megkeresését« - fogalmazott erélyesen Balažek.
Vladimir Kaiser környezetvédelmi felügyelő nem tartja együttműködőnek a tulajdonost, hiszen a legutóbbi intézkedést, mellyel megtiltották a hulladék szállítását és feldolgozását, épp a már elrendelt intézkedések be nem tartása végett hozták meg. „A jelentős hibát az üzem azzal vétette, hogy olyan hulladékot dolgozott fel, melyet nem szabadott volna. Ilyenek a Horvátországból szállított lejárt szavatosságú élelmiszerek és a liszt, melyről utólag kiderült, hogy egyfajta fehérjék és aminosavak keveréke. Ezek viszont szerves eredetű hulladékok, melynek feldolgozására a biogázerőműnek nincs engedélye.”
MCSi Design