kiscim4717
 
 

Csak egy kis akarat kellene

lepcso45171Így vélekedik az „Őrizzük meg a lépcsőt a Lendva-hegyen” civilkezdeményezés, s hozzáfűzik: ahhoz, hogy a lépcső használatát ismét biztonságossá tegyék, nincs szükség komoly beavatkozásra és súlyos költségekre, s a lépcsősort még ma is kedvelik a hegyi lakók és a turisták. A kezdeményezésről, a javításról és a karbantartásról a Lendva-hegyi Helyi Közösség dönt.
Galič Ottó lendvai polgár ismertette velünk az „Őrizzük meg a lépcsőket a Lendva-hegyen” elnevezésű civilkezdeményezés javaslatát. Balažek Antonnak, Lendva Község polgármesterének bemutatták már azon elképzelésüket, hogy a vár mellett vezető új gyalogúttól az utolsó háznál induló lépcsőt tegyék rendbe. A lépcsősor már korábban is a legrövidebb utat jelentette a Lendva-hegyre, mely a nemrégiben felújított gyalogúthoz hasonlóan a Hugi vendéglő közelében ér ki a Lendva-hegyen. Galič szerint a hegyoldalba erősített betonkockákból mintegy 50 évvel ezelőtt épített lépcsőt ma is használják a hegyre kiránduló a turisták és a hegyen lakók. Rossz állapota miatt a gyalogosok számára azonban veszélyt is jelent a lépcsősor.
lepcso45172– A lépcső most mindenkié és senkié, és értesülésünk szerint Lendva Község le akarja zárni. Mi viszont a lépcsők megőrzését szeretnénk, véleményünk szerint csak egy kicsit rendbe kellene ehhez hozni: a betonlépcsők környékét le kell kaszálni, azokat a lapokat, melyek idő közben a hiányos karbantartás miatt elmozdultak, meg kell erősíteni, hogy újra biztonságos legyen rajta a közlekedés. Ez nem igényel komoly beavatkozást és nagy költséget, csak akarat és hozzáállás kérdése. Most, ebben az állapotban a lépcsősor, főleg lefelé, veszélyes. De inkább rendbe hozni kell, nem pedig lezárni egy megszokott útvonalat! Ennek érdekében már 90 aláírást is gyűjtöttünk – mondta Galič Ottó, aki kifejtette még, hogy a lépcső használata továbbra is saját felelősségre történne. A telek, amelyen a betonlépcső áll, kataszterileg a Lendva-hegyi Helyi Közösséghez tartozik.
A Lendva-hegyi lépcsők megőrzését szorgalmazó kezdeményezés ügyében kikértük Lendva Község véleményét is. Megtudtuk, hogy a civilkezdeményezéstől nem érkezett hozzájuk hivatalos megkeresés ez ügyben, Balažek Anton polgármester viszont találkozott az ügyben Galič Ottóval és sor került már a Lendva-hegyi HK tanácsának ülésére is. Az ülésen úgy döntöttek, hogy a HK vezetősége felméri, megjavíttatja-e és a továbbiakban karbantartja-e lépcsősort vagy sem.
MCSi Design