kiscim0318
 

Hatezer euró a Kézművességek Házára

dobr ules51171Dobronak Község Tanácsa múlt csütörtöki, 26. ülésén egyhangúlag elfogadták a három módosítási javaslattal kiegészített 2018-as költségvetést, amelyben több mint két és fél millió euró bevételt és mintegy hárommillió eurós kiadást terveznek. A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség által beadott további 12.600 eurós támogatási kérelmet hatezer eurós összegben szavazták meg, s ez az összeg kizárólag a Kézművességek Háza beruházásra fordítható. Ezzel a tétellel a magyar önkormányzat támogatása 101 ezer euróról 107 ezerre emelkedett. Emellett a tanács megállapodott abban, amennyiben a beruházás befejezéséhez szükség lesz további pénzeszközre, a költségvetési módosításra is lesz lehetőség.
dobr ules51172Két további módosítási javaslatot Kovač Simon tanácstag nyújtott be. Az egyikben a gazdaság serkentésére szánt összeg nyolcezer eurós növelését, valamint a strehovci sport- és rekreációs központ befejezésére szánt összeg tízezer eurós növelését javasolta, de mindkét esetben csak a felét hagyta jóvá a tanács.
Az ülésen a tanács továbbá támogatta az Öko-park Kft. által elkészített, az ivóvíz díjáról szóló elaborátumot, amelyet Gerenčer Jože igazgató mutatott be az ülésen. Az új muravidéki vízvezeték „A” rendszerének kiépítésekor a községek megállapodtak abban, hogy a vízdíj egységes lesz, a hálózatdíj viszont községenként különbözhet. Az elhangzottak alapján a Dobronaki községben a hálózat 58 százalékos kihasználtsága jelentette a kiszámítás alapját, majd dobr ules51173figyelembe vették a 2016-os és a 2017 augusztus végéig (67 köbméter) mért vízfogyasztást. A számítások alapján a jövő évtől növekedik a díj, de a polgármester elmondta, hogy 2001 óta a hálózati díj emelkedésén kívül nem változott a vízdíj. Emellett a község a következő öt évben támogatja a hálózatdíj-költségeket, jövőre 50 százalékban, majd minden következő évben tíz százalékkal alacsonyabb mértékben. A számítások alapján a 2018-as évben például 15 köbméternyi felhasznált ivóvíz költségei 22,77 eurót tesznek ki havonta, 40 köbméter esetén pedig 51,03 eurót. A következő évben a község a szennyvíztisztítás költségeit 45 százalékban szubvencionálja.
MCSi Design