kiscim0318
 

BGA: több nyertes pályázat lehet 2018-ban

bga4917A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. idén a külhoni igényeknek megfelelően a szokásosnál korábban ismertette 2018. évi pályázatait, melyeket a múlt héten Pozsonyban mutatott be Erdélyi Rudolf, a BGA Zrt. vezérigazgatója és Czibula Ádám, a BGA Zrt. felvidéki intézményének vezetője.
„A magyar kultúráért és oktatásért” című felhívás tárgyában központi és regionális pályázati felhívások jelentek meg, éspedig:
I. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása
II. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása
III. Civilszervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása.
Egy pályázattal elnyerhető támogatás központi pályázat esetében: 500.000 – 2.000.000 Ft közötti összeg. A teljes támogatási összeg 726.000.000 Ft.
Benyújtási határidő: 2017. december 19., 14.00 óra
 
Az „Ifjúsági közösségek tevékenységének támogatása” című pályázati felhíváson a 15–29 éves korosztály közösségteremtő programjainak támogatására lehet pályázatot benyújtani.
Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedhet.
A teljes támogatási keretösszeg 200.000.000 Ft.
A pályázat benyújtásának végső időpontja: 2017. december 18., 14.00 óra
 
A „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás keretein belül Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar–magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok és együttműködések támogatására lehet pályázatot benyújtani. Magyarországi települési és megyei önkormányzatok pályázhatnak.
Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 2.000.000 forintig terjedhet.
A teljes támogatási keretösszeg 250.000.000 Ft.
Benyújtási határidő: 2017. december 15., 14.00 óra
 
Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2019. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a NIR segítségével.
 
Változások 2017 gyakorlatához képest
A 2018-as pályázatokban a BGA Zrt. elfogadja a 2017. évi működési igazolást azon pályázóktól, akik idén a NIR-ben pályáztak, ezt újra feltölthetik a pályázathoz, nem szükséges 30 napnál nem régebbit beszerezni. A költségterv 2018-ban egyszerűsödik (összevonták az utazási költségekre szolgáló sorokat, az étkezési költségekre szolgáló két sort, valamint az eszközbeszerzési sorokat), az első pályázati tárgy esetében (kulturális programok) pedig limitálták az eszközbeszerzés tervezését 15 százalékban.
MCSi Design