kiscim4717
 
 

Az árpa már sárgul

kertesz2416A muravidéki gabonaföldeken is már sárgulni kezdett az árpa, ami az első jele a hamarosan elkezdődő gabonaaratásnak. A szakma szerint hasonló termésmennyiségek várhatók, mint tavaly, nagyjából hektáronként 6,1 tonna búzatermést várnak.
Várhatóan jó lesz a termés minősége is, habár az idén nagyobb nehézséget okoztak a betegségek, illetve a tavaszi fagyok is. A felvásárlási árakról hagyományosan még semmit sem lehet tudni, jelenleg a világpiaci árak alacsonyabban vannak, mint tavaly, ugyanis az árak nem indultak meg felfelé, ahogy ez általában igaz a júniusi időszakra. Az agrárközgazdászok szerint ez leginkább a viszonylag nagy tavalyi gabonatartalékoknak tudható be, illetve annak is, hogy Oroszországban igencsak jó és nagy mennyiségű termés várható, ahogy tavaly is. Emiatt az idei évben az EU országai lényegesebben kevesebb gabonát tudtak exportálni. Az európai, így a hazai termelőknek is kedvezhet azonban a tény, hogy Afrikában az aszály elvitte a gabonát, így nagy mennyiségű importra lehet számtani. Az EU-ban jelenleg nagyjából 140 eurót lehet kapni a búza tonnájáért, ami jóval kevesebb, mint tavaly.
A hazai viszonyok a tavalyiakhoz képest pozitív irányba mozdultak el, mivel a mezőgazdasági tárca vezetőjének kezdeményezésére újra együttműködés van a gabona-élelmiszerlánc résztvevői, a parasztok, a malom- és a pékipar között. Ez természetesen nem írhatja felül a világpiaci trendeket, így nálunk sem várható lényegesebben jobb felvásárlási ár, mint a környező országokban. Annyi biztos, a jelenlegi árak nem fedezik a termesztés költségeit, és ha nem változik semmi, az állattenyésztési ágazatban jellemző válság átterjedhet az eddig némileg megkímélt növénytermesztési ágazatra is.
MCSi Design