kiscim4217
 
 

Csekély érdeklődés az üzleti párbeszéd iránt

fejer19171A múlt csütörtökön Lendván járt a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselete Radetzky Jenő elnökkel az élen, de a küldöttségben voltak a kamarán belül működő kis- és középvállalkozói klub tagjai. A látogatás célja a vállalkozói üzleti párbeszéd kialakítása a helyi vállalkozókkal, üzletfejlesztési tapasztalatcsere, kapcsolatok kiépítése, esetleg új vevők, beszállítók felkutatása. A találkozón bemutatták a kamarán belül működő Plato programot is.
A Fejér megyei vendégeket Magyar Janez, az MMÖNK Gazdasági Bizottságának elnöke, Horváth József, a Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet megbízott igazgató és Balaskó József, a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke fogadta a Bánffy Központban. A vendéglátók rövid ismertetőt adtak a nemzetiségi terület gazdasági helyzetéről és a lehetőségekről, amelyek élén elsősorban mindenképpen Magyarország gazdasági támogatása áll. A támogatás és a javuló gazdasági helyzet talán bátorítja a nemzetiség tagjait is, hogy kiaknázva a lehetőségeket gazdasági tevékenységbe kezdjenek vagy jelenlegi vállalkozásukat fejlesszék, ami lelassíthatja a munkaerő-elvándorlást. A Muravidék azonban még mindig alacsony vállalkozási készséggel és tőkehiánnyal küszködik.
fejer19172A székesfehérvári kamarán belül működő Plato programot Szabó Zsuzsa alelnök mutatta be. A kis- és középvállalkozások üzleti támogatását szolgáló program 2005-ben indult. A projekten belül két csoportban a csapatvezetők, az úgynevezett „keresztszülők” szervezésében havi rendszerességgel találkozókat tartanak kezdő vállalkozóknak előre megtervezett témákban – akár meghívott előadókkal –, illetve adott szituációkat oldanak meg a mindennapi üzleti életből.
Sajnos a Fejér megyei kamara által közvetített hasznos információk és az üzleti lehetőségek iránt a hazai vállalkozói szféra szinte egyáltalán nem mutatott érdeklődést.
MCSi Design