kiscim3317
 

Amikor a tanár tanuló lesz

bp19171Április 26-án és 27-én a kétnyelvű iskolákban és óvodákban dolgozó pedagógusok 17 fős csoportja e sorok írójának vezetésével budapesti tanulmányi kiránduláson vett részt. A program megvalósítását a Muravidéki Pedagógusok Egyesülete támogatta.
Mivel az első napon a tanítás befejezését követően indultunk csak útnak, az esti programját mindenki szabadon alakította. Több kolléganő döntött úgy, hogy megnézi a Kincsem című filmet, amely minden idők legdrágább magyar filmje, és amely már most az év legnézettebb filmje Magyarországon. A film a Kincsem nevű csodalóról szól, amelyet a korabeli Európában a „Hungarian miracle” és a „Hungarian wonder” (jelentéseik magyar csoda) titulusokkal illettek.
A következő nap reggelén az OTP Fáy András Alapítvány O. K. Oktatási Központjába látogattunk el, ahol gazdasági és pénzügyi ismeretekkel, valamint pályaorientációval kapcsolatos tréningeket tartanak az általános és középiskolás tanulók részére. A központban a diákokat európai színvonalú, modern, inspiráló környezet fogadja. A trénerek nagy hangsúlyt fektetnek az interaktivitásra, az élményszerzésre, a vidám és közvetlen hangulatra. Mindezt a csoportunk élőben is tapasztalta, hiszen a központ bemutatásán kívül egy műhelyfoglalkozáson is részt vettünk, amelynek keretében játékos formában bővítettük ismereteinket a befektetés és a kockázatvállalás terén. Reméljük, hogy iskoláink élni fognak majd azzal a lehetőséggel, hogy a központ trénerei ingyen eljönnek tréninget tartani, bp19172bár a központ színvonalasan berendezett tantermeinek hangulata sajnos nem vihető terepre (a kellékek természetesen igen).
A következő állomás a Várkert Bazár közelében megbúvó Mesemúzeum és Meseműhely volt, amely elsősorban az óvónők és tanítónők számára volt rendkívül izgalmas. A múzeum – Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete alapján – 2012-ben nyitotta meg kapuit. A termekben meseutat lehet bejárni. Át kell kelni a sötét erdőn, és a próbákat teljesítve eljuthatunk a királyi trónig. Az utat – akár a gyerekek – kis csoportunk is végigjárta, és útközben nagyon sok jó ötletet kaptunk a tanításhoz. A lelkes múzeumpedagógus röviden bemutatta azokat a drámapedagógiai és kreatív műhelyfoglalkozásokat is, amelyeket a gyermekeknek tartanak; többségük a mesék vizuális feldolgozására (rajzolás, festés, bábkészítés, jelmezkészítés, térjátékok stb.) irányul.
Az ebédet követően a Magyar Nemzeti Múzeumba látogattunk el, amely a magyar történelem tárgyi emlékeit gyűjti és mutatja be. A csoport tárlatvezetéssel tekintette meg gazdag történelmünk gyűjteményének legértékesebb tárgyait a legrégebbi időktől egészen korunkig.
Utolsó állomásunk a Dohány utcai zsinagóga volt, amely Európa legnagyobb és a világ második legnagyobb zsinagógája. A zsinagóga rövid bemutatása után megtekintettük a hozzáépített épületszárnyban lévő zsidó múzeumot is. A múzeumból kilépve elhaladtunk a temető mellett (vezetőnktől megtudtuk, hogy a zsidó temetőket különben nem a zsinagógák mellett szokták kialakítani), majd a Holokauszt-emlékparkon keresztül elhagytuk a zsinagóga területét.
Az élményekben gazdag nap ugyan még nem fejeződött volna be, ha nem szólnak közbe az égiek. Mivel azonban eleredt az eső, felszálltunk a buszra és hazafelé indultunk.
Ahogy a jó pap, úgy a jó tanár is holtig tanul, aminek érdekében az óvodáinkban és iskoláinkban a magyar nyelvet ápoló és átörökítő pedagógusoknak időnként az anyaországba kell menniük, hisz csak ott tudnak szellemiekben és lélekben feltöltődni ahhoz, hogy a felnövő generációknak ne csak ismereteket tudjanak átadni, hanem szeretetet és kötődést nyelvünk, kultúránk és történelmünk iránt.
Pisnjak Mária magyar nyelvi szaktanácsadó
MCSi Design