kiscim4217
 
 

Adijo, Vinci!

vincetic4117Milan Vincetič a goričkói Stanjevciben született 1957-ben, s itt is halt meg a múlt héten, alig 60 évesen. Viszontlátásra, Vinci, ahogy a baráti körödből mindenki e néven ismert. Valódi „partizánnév” – így szoktunk néha élcelődni veled, eszedbe juttatva azt a napot, amikor egy görbe éjszaka alatt 50 verset írtál a népfelszabadítókról, azonos stílusban és hangnemben, s mit ad Isten, ha időben nem vonod vissza a kötettervet, a kiadvány meg is jelent volna.
Ennyit a veled kapcsolatos számos anekdota egyikéről, a többi – a gyászos alkalommal összhangban – komolyabb lesz, ígérem. Mivel magaddal és környezeteddel is mindig kritikus voltál, talán túlzottan is, nem lehetett belőled más, csak KÖLTŐ. Nagy szlovén költő szerettél volna lenni, érdemeid szerint az is lehettél volna, s a számos díj és elismerés némi elégtétellel is szolgált számodra, de mégiscsak vidéki költő maradtál. Mert a „máris hálátlan” utókor nem engedte, hogy költőfejedelemként többre vidd. Többszöri próbálkozásod ellenére nem lett belőled sem egyetemi tanár, sem tanszékvezető, csak „tanítóbácsi” a technikai szakközépiskolában. A Separatio újságban is szigorú mércét követeltél: az esztétikum és a magas minőség nevében. Ezért mindenféle más irányú közeledést elutasítottál (ezt nagyon jól tetted), de magadra haragítottad a dilettáns írók egyre növekvő hadát. Elmagányosodásodhoz, elszigetelésedhez ez is hozzásegített. Halálod előtt egy költői fesztivál kapcsán megtapasztalhattad a magyar irodalom kiöregedett „nagyjainak” infantilis, világproblémákat felvállaló vergődését, pluralista idiómáit. Akkor talán számodra is világossá vált: a legtöbb, amit elérhet az ember, ha lemond világmegváltó céljairól, és sajátjairól tudósít, nekik ír. Egyszer talán a helyi közeg is felnő ahhoz, hogy magáénak mond, saját Költőjének tekint.
B.L. Lendváról
MCSi Design