kiscim4217
 
 

A Zala György-emléknap elé

zala1617A 80 éve majdhogynem nyomorúságban eltávozott Zala György szülőhelyének címéért nem versengett hét város, ahogy történt a legnagyobb eposzköltő, Homérosz esetében. Egy azonban igen! Ez városunk, „történelmi nevén” Alsólendva, ma Lendva, ahol a héten kerül sor a Zala György-emléknap eseményeire.
Tény, hogy a 20 évvel ezelőtt egy nagyszabású kiállítással „hazatért” Zalának, a millennium szobrászának a lendvai várgalériában méltó helye van, a kilencvenes évek közepétől évről évre sorra kerülő bronzöntő művésztelepekkel pedig a Zala-gyűjtemény kisplasztikai része is tekintélyes mennyiségűre duzzadt. Ráadásul olyan alkotásokkal, amelyek addig csak gipszben őrződtek meg a magyar képzőművészeti alkotások „temetőjében”, a különböző múzeumok raktárhelyiségeiben.
Ennek a munkának később magyarországi kiadványok adták meg a méltó folytatását, elsőként Borbás György, aki Zaláról 1999-ben jelentetett meg monográfiát, ezt a kötetet Szatmári Gizella 2013-ban megjelent Fény és árnyék című, művészetet és pályaképet ötvöző monografikus igényű munkája követte. A Zala művészetét és kultuszát felfedező városok közül a hányatott sorsú Szabadság-emlékművel talán Arad tette a legtöbbet Zala György kultuszának megtartásában, a szoboregyüttes újbóli felállításával, mely tudjuk, nem volt egyszerű.
A történelmi szobrászat talán legnagyobb alakja predesztinálva volt a nemzeti nagyság felmutatására is, amelyet a Trianon utáni elcsatolt nemzetrészek felé tett „utólagos gesztusnak” kell tekintenünk.
Elég két nagyszerű szoboralkotásnak a feliratát megidézni, melyekben megelőlegezve a 20. századi „magyarság kálváriáját”, a jövőre 160. jubileumához érkező nagyszerű szobrász a gesztust is beleépíti művébe. S ez az, ami művészetét a 21. században is megkerülhetetlenné teszi. Az egyik egy síremlék, illetve szarkofág – az esztergomi bazilika nagy halottai társaságában –, Csernoch János hercegprímás-esztergomi érseké, a feliratozás szerint „nagy időkben hű pásztor és bölcs államférfi”, ki „imádkozva visszakéri, amit életében megmenteni nem tudott”. A mű 1927-ben készült, s visszafogottsága ellenére is őriz valamit abból a keserűségből, ami az alsólendvai mestert élete végéig kísérhette, ahányszor szülővárosára gondolt.
A másik a már 1914-ben, a világháború következtében megtépett ország mimikrijeként is felfogható: Deák Ferenc szegedi szobra, mely mögött „nyesett, ágaitól megfosztott, erőteljes tölgyfa áll”, a nemzeti felelősségről szóló felirattal: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatja...” A folytatás jobbára ismert: az „önfeladás” és „önként lemondás” miatt elveszített pedig örökre eltűnik.
MCSi Design