kiscim3417
 

Új helyszínen juniorokkal bővül a művésztelep

lindart2717Az idei sorban immár a 22. LindArt nemzetközi ifjúsági művésztelepnek nemcsak a helyszíne más – ezúttal a volt 2. számú KÁI, illetve az egykori polgári iskola –, de újdonsággal is szolgál az első ízben megszervezett LindArt Junior elindításával.
Az idei művésztelep koncepciója nem tér el az utóbbi évekétől, hiszen ismét párban alkotnak a meghívottak: három pár, öt leány és egy fiú, akik jobbára végzős egyetemisták, illetve posztgraduális képzőművészeti tanulmányokat végzők: Ivana Bajcer és Mario Romoda Horvátországból, Hosszú Laura Magyarországról, Suzana Vulović Szerbiából érkezett, Alja Košar és Maša Mlinarič pedig Szlovéniát képviselik.
A hétfői, illetve keddi „terepszemlén” a „még minden lehet” nyitottsága tükröződött az arcokon. A ptuji és a nagykanizsai művészekből álló páros örült annak, hogy a sorsolás is a rokon művészlelkek összeboronálásának az igényét támogatta. A krapinai és lipovci leánypáros is hasonló stílusok mentén, inkább a rajz és a grafika ötvözéséből igyekezett kialakítani a közös munkát, illetve a készülő alkotást.
A belgrádi-zágrábi leány-fiú páros egy újrafelhasználásra alkalmas Jugoszlávia-térképen próbálta eltörölni a vízi és szárazföldi határokat ottjártunkkor.
Az idei LindArtnak a különlegessége – tudtuk meg Baumgartner Dubravko művésztelepvezetőtől – az is, hogy félidőben a művésztelep 6–9. osztályos lendvai általános iskolásokkal bővül ki, szám szerint 10 tanulóval, akik valamilyen affinitást éreznek a grafika iránt, s akik remélhetőleg az utánpótlás biztosítását fogják szolgálni. Művészeti mentoruk a horvátországi Dora Bakek lesz. A LidArton készült alkotások kiállításának megnyitójára július 14-én kerül sor.
MCSi Design