kiscim4717
 
 

„Múzeum utcává” lényegült át a lendvai Fő utca

rokka44171„Egyesületünk arra kérte a Fő utcán a Városházától a régi óvodáig kirakattal rendelkező üzleteket, tegyék lehetővé, hogy kirakataikban egy hónapig, november végéig, kiállíthassuk múzeumi tárgyainkat...” – áll a Lindva Muravidéki Régiséggyűjtők Egyesülete tájékoztatójában.
A projekt célját pedig így határozták meg: közelebb hozni a múzeumi tárgyakat és a képzőművészeti alkotásokat azokhoz, akik nem vagy csak ritkán látogatják a kulturális intézményeket. Nem utolsósorban lehetőséget jelent ez az üzlettulajdonosoknak és a vállalkozóknak kínálatuk propagálására, jobb megismertetésére.
Koren Franc, a Muravidéki Régiséggyűjtők Egyesületének elnöke a föntiek jegyében köszöntötte pénteken este a Bánffy Központban gyülekező érdeklődőket a „Múzeum utca” hivatalos megnyitóján. A projekt Szlovéniában és a szélesebb régióban is egyedinek tekinthető, melyet hosszú távon is életben lehet tartani.
Tivadar Éva a témaválasztásról elmondta: a kiállított anyag központi témája a rokka, a fonás legalapvetőbb eszköze. Száz évvel ezelőtt még minden háznál megvolt ez a külsőleg is szép eszköz, amellyel biztosítani tudták a vászon- és ruhaneműk készítését. A kirakatokban a rokkán kívül – melyekből mára a házaknál a 60-as évek osztrák gyűjtői inváziója miatt csak kevés példány maradt – szőttesek és a szövéshez szükséges egyéb eszközök is kiállításra kerültek. A jövőben a kirakattulajdonosok képzőművészeti alkotásoknak, fotóknak és iparművészeti termékeknek is szívesen adnak helyet.
MCSi Design