kiscim4217
 
 

A tévé- és rádióadások felfrissítését tervezik

rtv39173A Magyar Nemzeti Közösség Rádió- és Tévéműsorai Programbizottságának legutóbbi ülésén elhangzott, hogy 2018-ban több, már meglévő rádió- és tévéadás újul meg. A jövő évi költségvetés a 2017-eshez viszonyítva az ígéretek szerint nem csökken, viszont az évfordulós és más rendezvényekre piaci forrásokból kell a pénzt megteremteni. Októbertől teljes egészében HD minőségben történik a lendvai nemzetiségi tévéműsorok sugárzása.
rtv39171Šooš Mihály, a bizottság alelnöke vezette az ülést, melybe interneten keresztül bekapcsolódott Ljubljanából Todorovski Ilinka, a tévénézők és rádióhallgatók biztosa, aki megismételte: a magyar nemzetiségi rádió- és tévéműsorokat illetően ez idáig nem érkezett állampolgári észrevétel. Mivel tehát továbbra sem érzékelhető a hallgatók és a nézők várt aktivitása, a bizottság olyan döntést hozott, hogy a biztos a beszámolóval évente egyszer, illetve szükség szerint jelentkezzen.
rtv39172A programbizottság megvitatta a magyar nemzeti közösség rádió- és tévéműsorai 2018-as program- és gyártási tervének kiindulópontjait az első körben. Úgy az MMR-t, mint a tévéműsorokat illetően – a még nem végleges költségvetés ellenére – már tudható, hogy a váz marad, viszont több adás megújítása, felfrissítése várható. Zver Ilona, a Szlovén RTV vezérigazgatójának magyar nyelvű műsorokért felelős helyettese elmondta: az RTV-vel folytatott első egyeztetése olyan irányt mutat, hogy a magyar nemzetiségi műsorok és az MMC Központ 2018-as költségvetése nem csökken. A két lendvai médium jubileumának megünneplésére viszont – 60 éves az MMR, 40 éves a magyar nyelvű adásainak sugárzása – pluszkeretet nem kaptak, de más forrásokat felkutatva ezek mindenképp megemlékezésre kerülnek. Magyar Lovrič Mirjana, a tévéműsorok felelős szerkesztője elmondta, hogy a jubileum az egész 2018-as évben vezérfonalként lesz jelen az adásaikban. Új adások bevezetésére nem kerül sor, viszont többet is fel fognak frissíteni a meglévők közül. Sok más mellett a Pitypangban Makk Palkó mellett ott lesz Makk Luca, a Kanapéba tanulókat és diákokat, fiatal rendezőket kívánnak bevonni, a Vendégem adása ismételten tematikus jelleget kap. Falujárást, helyi találkozókat is terveznek a nézőkkel. A szlovén TV-ben az első hírek szerint a Pitypang és a Kanapé helyet kapna a gyermek- és ifjúsági műsorsávban, ami mindenképpen nyitást jelent a szlovén nézőközönség felé. A tévéműsorok HD minőségű sugárzása októbertől várható.
Végi József, a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője elmondta: 2018-ban a műsorváz megmarad, de a tematikus adások itt is frissítésen esnek át, és tervezik a rádióstúdió felújítását is. A bizottság ülésén több más mellett javaslat hangzott el két műsorvezető jelenlétére a reggeli műsorban, valamint a kifutóban lévő adások helyett például főzőműsor indítására facebook-os élő közvetítéssel.
MCSi Design