kiscim4917
 
 

Középiskolai honismereti vetélkedő

honis49171A múlt héten a lendvai középiskolások tehették próbára felkészültségüket és tudásukat a Magyarország nemzeti parkjai és a Dunántúl témakörökben az általános iskolások által már teljesített hagyományőrző és honismereti versenyen.
honis49172Morován Zsolt lendvai konzul a verseny előtt a nyelvőrzés és a hagyományőrzés fontosságára figyelmeztetett. A földrajzi ismeretek kapcsán elmondta: ezek nagyon fontosak, hiszen az ott élő emberek sorsát befolyásoló, a helybeli értékekhez kapcsolódó tényezőkről van szó.
Patyi Zoltán, a verseny levezető-moderátora pedig a politikai döntések (például Trianon) kapcsán a „szétfejlődő”, korábban egységesebb képet alkotó tájegységekről (Hetés, Őrség stb.) szólt. Ezeket a tankönyvek nem érintik, de fontos, hogy tudjunk róluk.
Az igaz-hamis kérdések és a keresztrejtvényben rejlő megoldások mellett az öt benevezett versenypáros sok új ismeretet szerezhetett, részint úgy, hogy kiválasztva a jó megoldást pontszámokkal is értékelhető helyes válaszokat adtak, másrészt pedig úgy, hogy társaik válaszaiból, illetve akár saját hibáikból is tanulhattak.
honis49173
A győztes páros, Močnek Ottó és Tomka Gergely, valamint az őket minimális pontszámmal követő Gjuran Glorija és Császár Péter, illetve a harmadik helyen végző Végi Noémi és Toplak Anna bizonyították felkészültségüket, a földrajzhoz ezer szálon kapcsolódó jártasságukat a hagyomány- és honismeret terén.
MCSi Design