kiscim4917
 
 

Egyre közelebb a bajnoki címhez: Nafta 1903 – Rakičan 5:0

sport nafta2017A Nafta a várakozásoknak megfelelően támadójátékával a saját térfelére szögezte a vendégeket, de a meccs elején a csapat sehogy sem találta a gólhoz vezető utat. A lövések, fejesek mind a kapu mellett csordogáltak el, egészen a 27. percig, amikor megtört a gólcsend: a 16-os széléről indított egyik szabadrúgást követően a kapu előtt keletkezett kavarodásban Novinićtól pattant el a labda, mely Miličevič segítségével a hálóban kötött ki; öngóllal jutott tehát vezetéshez a hazai alakulat. A második találatot a félidő vége előtt Vinko szerezte, aki Roginić beadását értékesítette mintegy öt méterről.
A második játékrész második percében már három góllal vezetett a házigazda, Zeljko labdáját Roginić fejjel juttatta Gerendaj kapus háta mögé. Ezt követően is folytatódott az egyoldalú játék, a vendégek elvétve jutottak el Valentić hálóőr kapujáig, veszélyeztetni azonban pedig nem is tudtak. A Nafta újabb találatát les miatt Tkalčič Bojan játékvezető ugyan még érvénytelenítette, de Vinko hamar megszerezte a negyedik gólt Marciuš és Cekovski leleményes támadását követően. Ezek után újra Vinko vette be Gerendaj kapuját, amivel beállította az 5:0-s végeredményt. Vedran Vinko, a Nafta gólkirálya háromszor sújtott le a gyengén teljesítő vendégekre.
Fridl edző ugyan meglepte a hazai közönséget, amikor a megszokott kezdő játékoskeretből a kispadon pihentette Dodleket, Monjacot és Šerugát, de a csapat így is fölényesen boldogult.
A Nafta két legveszélyesebb riválisa sem botlott a hétvégi fordulóban, ezért továbbra is kiszámíthatatlan a bajnokság végkimenetele, melyben a bajnoki címhez a lendvaiak kerültek a legközelebb.
MCSi Design