kiscim1718
 

Két első világháborús emlékmű felújítása

aa emlek0118A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) a Bethlen Gábor Alapkezelő első világháborús emlékművek helyreállítását támogató pályázatán 2017-ben kétmillió forint vissza nem terítendő támogatást nyert, mellyel két emlékművet újított fel a Tengermelléken.
Mint már tudósítottunk róla, a muravidéki projekt két magyar vonatkozású szlovéniai, tengermelléki történelmi emlékművet ölelt fel, a Muravidéken ugyanis nincs első világháborús emlékmű.
aa emlek0118 zalosce
Az egyik emlékmű Zaloščéban található és Nova Gorica város önkormányzatához tartozik. Ez egy osztrák–magyar temető, ahol nincsenek már meg a hadisírok, viszont megmaradt a közös, központi emlékmű az emléktáblával.
aa emlek0118 komenA másik emlékmű szintén egy osztrák–magyar temetőben található, Draga-Komenben, és Komen önkormányzatához tartozik. Az utóbbin a magyar címer is megtalálható. A szükséges engedélyek beszerzése után tavaly novemberben sor került a két emlékmű restaurálására, szakmailag magas színvonalon végezték el a munkálatokat; magukba foglalták az emlékművek tervdokumentációjának az elkészítését, a mechanikai és kémiai tisztítást, a sérült és hiányos részek rekonstrukcióját, a feliratok és a címer javítását. A kulturális örökség szempontjából fontos volt, hogy a rekonstruált részek megegyezzenek az eredetivel. Emellett az időjárási viszontagságok ellen védőbevonatot is kaptak az emlékművek. A projekt megvalósítása a Béke Ösvényei Alapítvány szakmai segítségével valósult meg.
Sanca Leonida
MCSi Design