Új házasságkötőterem Lendván

  • Nyomtatás
  • aa hazterem4819Októbertől működik az új házasságkötőterem Lendván, melyet a Lendvai Közigazgatási Egység (LKE) székhelyén az egykori nagy ülésteremben alakítottak ki. A mintegy 35 ezer eurós beruházást a Közigazgatási Minisztérium állta. A felújítási feladatok márciusban indultak, amikor az Adesco tervezőcéggel közösen meghatározták, hogy a helyiség hivatalos házasságkötőterem lesz. Ezzel pedig megoldódott a Lindau kisipari szövetkezetben lévő, szanálásra váró terem problémája is. Az új terem felújítási munkálatainak kivitelezője a Legartis Kft. volt, a bútorokat a trbovljei Tim Pohištvo szállította. A helyiség kialakításánál a házasságkötésre és a házassági évfordulós ünnepélyekre vonatkozó szabályzat meghatározásait követték (ruhatár a jegyesek számára, felvonó a mozgássérülteknek). A galériát beépítették, valamint felújították és ismét a falra helyezték a Lendva látképét ábrázoló egykori nagyméretű intarziát.

     

     

    A házaskötőteremben díjmentes az esküvő, a hivatalos termen és a hivatalos órákon kívüli szertartás ára 170 euró. Az esküvők száma tavaly az LKE területén 59 volt (ezen belül Lendván 23, Dobronakon 6), és 6 történt a hivatalos helyiségen kívül. Idén októberig 50 házasságkötés volt (Lendva 28, Dobronak 8), ebből 10 voltkülső helyen (a legvonzóbb a Vinárium kilátótorony, a lendvai vár, a hotizai komp, a Vid-kápolna Dobronakon, de van példa a saját udvaron kötött házasságra is). Az esketés 2018 óta tanúk nélkül is lehetséges, ennek gyakorisága 40 százalékos Lendván – mondta lapunknak Kocon Dorisz anyakönyvvezető.