A kijózanodás korszaka?

  • Nyomtatás
  • Azután, hogy többé-kevésbé sikeresen leküzdöttük a járványt és nagyjából a régi megszokott tempóban és módon élhetjük újra mindennapi életünket, egyre több jel mutat arra, hogy az erős kéthónapos „kényszerszünet”, illetve ennek igencsak bonyolult, szerteágazó és nehezen megérthető, elsősorban negatív társadalmi hatásai most kezdenek jelentkezni. Tudtuk már a járvány kezdetekor is, hogy egy ilyen hosszú, nagy terjedelmű gazdasági kiesésnek meglesz a böjtje is.

    Ennek ellenére mégis ledöbbentő hatást kelt, hogy a napi hírek arról szólnak, munkahelyek tízezrei forognak veszélyben, jóformán padlón van a 40 ezer munkahelyet adó autóipar, vagy éppen az, hogy a nemzeti össztermék 10 százalékát biztosító idegenforgalom igencsak hosszadalmas nehéz időszaknak néz elébe. De sajnos ez csak a jéghegy csúcsa, a koronavírus miatti leállás ugyanis az egész gazdaságot, nemkülönben az egész társadalmunkat megváltoztatja, és mindezt csak most kezdjük észlelni. Hogy a végén, mondjuk egy-két év távlatban az egészből mit tudunk majd kihozni, az csak rajtunk múlik. Annyi biztos, ilyenkor stabil, megbízható vezetésre, kormányzásra lenne szükségünk, ami Szlovéniában a már többször tárgyalt okok miatt csak igen nehezen állhat össze. Ezt bizonyítja a volt Šarec-koalíció bukása, illetve a jelenlegi Janša-kormány igencsak ingatag lábakon állása is. Tény, hogy bármikor összeomolhat, ahogy az is, hogy egy újabb „kártyaosztás” esetén sem reménykedhetünk a politikai patthelyzet feloldásában. Nem reménykeltő a helyzet, különösképpen egy ilyen krízishelyzetben. Megérkezett a kijózanodás korszaka?