Domaföldi iparosok

  • Nyomtatás
  • vip46201990. november 16-án, 44. szám

    Domaföld tizenhat házat számlál, de két iparosa is van, ami még a nálánál majdnem tízszer nagyobb Hodosnak sem dukál. Mindkettőjüktől kérdeztem, mi vetette őket az elhatározásra, hogy itt a határ szélén, ahol nem tolakodnak a kuncsaftok, műhelyt nyissanak. Egyik esetben terhes a napi ingázás Muraszombatba, az asztalos mesternél pedig hagyomány volt a famegmunkálás.

    – Amikor a kicsi megszületett, nem volt naponta kellemes Muraszombatba utazni, ahol az osztott munkaidő miatt estig kellett maradnom. Tudtam, hogy nagy merészség itt kezdeni, de lassan kialakult a köröm és reménykedek. Férjem még ma is ingázó, naponta busszal vagy gépkocsival jár be harminc kilométerre. Engem a gyerek, a házkörüli teendők és a műhely egész nap leköt. Kicsi település, de máshonnan is kezdenek idejönni a lányok – meséli Gergar Novak Majda.

    Tőle és később az asztalos mestertől, a falu második iparosától kérdem, kifizetődő-e ilyen kis településen ipart tartani. – Ha van munkája, akkor igen – vágja rá Josár Jenő. – Hát van munkája? – firtatom tovább. – Akad bőven tennivalóm, főleg a külsőfalvakból jönnek a kuncsaftok. Én azt gyártok, amit nem lehet megvásárolni, főleg méretre készítek dolgokat és hajópadlót. Bútorokat nem gyártok, ahhoz nincs gépezetünk.

    – Három gyereke van, egykor majd azt mondja nekik, hogy ti is menjetek el Domaföldről, máshol keressetek kenyeret, vagy mint az ön édesapja is tette, maga mellé veszi és átruházza rá a mesterséget?

    – Ki tudja, hogyan alakul a világ sorsa! (…)

    Szerző: Pivar Ella