kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

A cégek nagyobb érdeklődésre számítottak

diakmunka3Lendva Község felhívása a nyári diákmunka társfinanszírozására idén is élénk érdeklődést váltott ki. A jelentkező 21 munkáltató – 14 gazdasági cég és 7 közintézet - közül a vállalatok jártak sikerrel. Mivel a közintézetek támogatás nélkül maradtak, és ennek hangot is adtak, a község utólag jóváhagyott 10 ezer eurós keretből támogatja diákmunkával a közintézeteket.

 

„Meglepett bennünket, hogy az eddigi társfinanszírozási gyakorlat módosult, s többek közt a Galéria-Múzeum számára sem hagytak jóvá kivitelezési keretet. Intézetünk éppen a nyári diákmunka révén tudja biztosítani a Zsinagóga és a Polgárosodási múzeum nyitvatartását. Ezen túl pedig – ami szintén nagyon fontos – a diákok betekinthettek tevékenységünkbe, s némi munkatapasztalatot is szerezhettek. Szerencsére módosították a kiírást, így a község által alapított intézetek is lehetőséget kaptak a diákok foglalkoztatására. A szabad munkahelyek nálunk már be is teltek, viszont kár, hogy mindez keserű szájízzel történt – mondta Baumgartner Dubravko, a Galéria-Múzeum igazgatója. A Galéria-Múzeum az első pályázati döntés után írásban is közölte észrevételeit a községi hivatalnak a diákmunka támogatást illetően. 

Mint már tudósítottunk róla, Lendva Község idén elsősorban a gazdasági területen folyó nyári munkát tervezte támogatni 30 ezer euró összegben. Döntésénél a 2020-2024 közötti szlovéniai ösztöndíjazási politikát követte, így azon cégeket részesítette támogatásban, melyek hiányszakból adtak le igényt diákmunkára.  

Értesüléseink szerint viszont a cégeknél a támogatni kívánt szakmákban az érdeklődés egyelőre a vártnál kisebb arányú, valószínűleg azért, mert a diákmunka társfinanszírozásának felhívása kissé késve jelent meg.

 

Az Elmond Kft.-nél megtudtuk, hogy még a községi kiírást megelőzően volt érdeklődés a három jelzett munkahely betöltésére, viszont a pályázat késői megjelenése miatt a hallgatók máshol vettek fel munkát. A villamossági és gépészeti igényeket fenntartják, várják a fiatalok jelentkezését,  nyilatkozta Šantavec Miran igazgató. Kreslin Miran, az Ekoing építészeti Kft. igazgatója hasonló adatokkal szolgált: a 4 kiírt diákmunka helyből jelenleg egy foglalt, mégpedig informatikai szakon. Egyébként a nyári munka társfinanszírozási lehetőségét jónak tartja.  A Legartis Kft. Igazgatója Hozjan Matjaž pedig elmondta, hogy cégük 4 munkahelyre pályázott, melyből két egyetemista, egy mechatronikai és egy közgazdasági szakos már végzett a munkájával. Augusztusban még egy népművelő hallgatót várnak, amivel zárják is a nyári foglalkoztatást.

A nyári diákmunka társfinanszírozásának sikerességéről viszont még korai következtetéseket levonni, hiszen ez az időszakasz szeptember végével zárul. Megtudtuk, hogy a községhez eddig egy cégtől egy diák számára érkezett kifizetési követelmény.

 

diakmunka 1 Farkas Aljaž 

Farkaš Aljaž, informatikus hallgató: - Én is felfigyeltem Lendva Község kiírására, a választásom az Ekoing Kft.-re esett. Munkám a cég honlapjának elkészítése. Távmunkát végzek, a feladatot nagyon élvezem, hiszen azt csinálom, amit nagyon szeretek. Önálló munkáról van szó, de hetente egyeztetünk.   Remélhetőleg a „megrendelő” elégedett lesz az elkészített termékkel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

maric masa diakmunkaMarič Maša, közgazdasági hallgató: - Lendva Község honlapján szereztem tudomást, hogy a Legartis Kft. nyári munkára nyújt lehetőséget. Éltem a lehetőséggel, örültem, hogy hazai cégnél tudok gyakorlatot szerezni szakmámat illetően. Lendületes és segítőkész csapatra találtam, a munkatársak készségesen bevezettek a szakma fortélyaiba. A cégnél befogadtak, és jól éreztem magamat.

MCSi Design