kele
perec1
garas1
62. évfolyam
50. szám
Lendva 
2018. 12. 13.
kiscim5018
 

Mezőgazdasági támogatások: javában zajlik a kampány

mezgaz1018Az idén február 26-án kezdődött el és május 6-ig tart a mezőgazdasági támogatások kampánya. Az említett időszakban, illetve késedelmi díj felszámolásával május 31-ig lehet leadni a közvetlen támogatásokra, a környezeti (KOPOP), az ökológiai gazdálkodásra, a korlátolt tényezők mellett folytatott gazdálkodásra szóló, illetve az úgynevezett állatjóléti vonatkozású kérvényeket.
A tavalyi évben ezen címen 267 millió euró került kifizetésre. Az összeg 86 százaléka az uniós költségvetésből származott, a fennmaradó összeget pedig a szlovén költségvetés fedezte. Hasonló összeg kifizetése várható az idei évre is, annyi különbséggel, hogy a jelen év decemberétől a jövő év júliusáig minden támogatás kifizetésre kerül. Az eddigi években az időintervallum jócskán kitolódott. Nagyobb változások a támogatásokban nem történtek, változott azonban néhány úgynevezett zöld szabály. Ennek ellenére a pályázóknak rengeteg apróságra kell figyelniük, minderről bővebben a szaktanácsadóknál, illetve az agrárpiaci ügynökség weblapjain lehet tájékozódni.
A kérvényeket, pályázatokat a megszokott módon lehet leadni a mezőgazdasági szaktanácsadók segítségével, illetve önállóan az elektronikus rendszeren keresztül.
MCSi Design