kele
perec1
garas1
63. évfolyam
49. szám
Megjelenés:
2019. 12. 05.
kiscim4919
 

Öt év után bezár a muraszombati Boxmark is

boxmark46192014-ben másfél évre, „ideiglenesen” üzemegységet nyitott a Boxmark Leather kidričevói központja Muraszombatban. Az egykori Mura gyár helyiségeiben és gépein 184, jórészt korábbi „murás” varrónő bőr üléshuzatokat készített. Az üzemegység az új évvel végleg leáll.

A megrendelések visszaesése az oka annak, hogy a kidričevói Boxmark Leather december végével bezárja az üzemegységét Muraszombatban. Az autóüléshuzatok keresletének visszaesését már korábban vonatok, repülők és hajók üléshuzatainak magasabb technológiával történő előállításával igyekezett pótolni a cég. Mint Trobiš Marjan igazgató fogalmazott, a piacon csak azok a termékek tudnak megállni, amelyek magas arányú hozzáadott értéket tartalmaznak. Az igényeket a Boxmark Leather újabb beruházások révén Kidričevóban tudja csak követni, Muraszombatban az elavult gépek miatt sajnos nem – mondta a cégvezető.

A muraszombati üzemegység zömében az egykori Mura ruházati gyár varrónőit foglalkoztatta, összesen 184-et. Az egység bezárása után a munka nélkül maradt dolgozók munkát kaphatnak a kidričevói Boxmarkban – ismertette a gyár vezetősége. A hírt a dolgozók vegyes érzésekkel fogadták, hiszen emellett többször is elhangzott, hogy a munka Kidričevóban műszakilag fejlettebb és megterhelőbb, ezért a döntést gondolják át. Tény az is, hogy a napi ingázás a munkaidővel együtt 10 órás távollétet jelent. Mindezek alapján nem várható, hogy a jelenlegi foglalkoztatottak közül tömegesen Kidričevo mellett döntenének. Az alkalmazottak a cég bezárása után végkielégítésben részesülnek, ennek összege viszont – tekintettel a rövid munkaviszonyra – nem haladja meg a minimálbér összegét.

A Boxmark az Arum után már a második olyan, a korábbi Murához kapcsolódó vállalat, mely idén leállt a termelés optimalizálása, illetve csőd miatt. Mindkét cégnél a tönkrement Mura ruházati gyár volt dolgozóit foglalkoztatták. A Boxmarkban 184, az Arumban 243 varrónő dolgozott.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben