kele
perec1
garas1
65. évfolyam
18. szám
Megjelenés:
2021. 05. 06.
kiscim1821
 

Házioltár: Világkép

hazioltar0521A hagyománytisztelő európai közöségekben a II. világháború előtt az emberek életét ezer szállal átszőtte a vallásosság. A mindennapokban az emberek lépten-nyomon találkoztak az ezzel járó előírásokkal, cselekedetekkel és ábrázolásokkal. A parasztemberek többsége „Isten segedelmével” jól megtalálta saját életében a munka és a hit, a javak és az erkölcs, az anyagi és a szellemi világ egyensúlyát.

 

Képünkön: Egy középkori ember elképzelése... (Utólag színezett). In: Camille Flammarion: L´atmosphère : météorologie populaire. Paris, 1888.

 

Az ateista ideológia megjelenéséig a paraszt- és kézművesközösségekben az egyén gyakorlatilag nem lehetett nem vallásos, mert ezzel a közösség hagyományát és egységét sértette, valamint a jövőjét veszélyeztette volna. A hit nélküli élet szinte elképzelhetetlen volt egy háborúkkal, járványokkal sújtott, az egészségügyi ellátást nem ismerő, a természetnek kiszolgáltatott világban. A földöntúli és transzcendentális erőkbe való kapaszkodás nélkül elképzelhetetlen volt az élet. Erre utal istentelen szavunk elítélő értelme is.

Rendkívül érdekes, ahogyan a paraszti emberek fejében és lelkében egymás mellett éltek a tételes vallások tanai és szereplői, valamint a mágikus, nagyrészt pogány eredetű képzetek. A néprajztudomány a nép tudatában együtt élő, a vallásos tanítások és az egyéb képzetek összességét néphitnek nevezi. A paraszti világképben megfért egymás mellett Isten, Szűz Mária, Szent József, de az ördög, a boszorkány, a lidérc, a garabonciás is. Nem zárta ki egymást a gyónás és a ráolvasás, rontás, szemmel verés, vagy az esőért imádkozás, helyet kapott benne a szenteltvíz, a barka, de a boszorkányokat elriasztó fokhagyma és a lucaszék is.

A keresztény magyar parasztság világképének középpontjában az Isten állt. Az imakönyvek, a szentképek, a templomi ábrázolások alapján az emberek nagy szakállú, kemény, de igazságos és jóságos öregembert láttak benne. A népi képzetek szerint Isten a mennyországban trónolva mindent lát, mindent hall és mindenről tud. A jót megjutalmazza, a rosszat megbünteti. Istent minden dolog forrásának tartották. A betegséget Isten büntetésének, az egészséget pedig az adományának tekintették. Hasonlóképpen vélekedtek a gyermekáldásról is. A Szentháromság második személye, Jézus pedig határozottan emberi jelenség volt a magyar paraszti kultúrában. Ezt igazolják az útszéli keresztek ábrázolásai és az „Amikor Krisztus a földön járt…” kezdetű mesék és legendák is. A Szentlélek Istennel, a harmadik isteni személlyel elvontsága miatt nem igazán tudott mit kezdeni a magyar néplélek, csak a galamb formában való ábrázolásai jelentek meg itt-ott.

A szentek sorában első helyen a Boldogasszony, Szűz Mária állt. Tiszteletét csak tovább erősítették a lépten-nyomon látható Mária-ábrázolások és a kegyhelyek csodái. A magyarság patrónája volt mindenki égi édesanyja, akivel a magyar parasztasszonyok rendkívüli módon tudtak azonosulni. Az Üdvözlégy Máriát imádkozták leggyakrabban az emberek. Hozzá fohászkodtak legnagyobb bajaikban: „Most segíts meg, Mária, óh irgalmas Szűzanya!” De a magyar nép világképében Mária kultuszával összefonódva élt Szent Anna tisztelete is, aki az ősanyát jelenítette meg.

A népi világkép szerint Szűz Mária mellett ott sorakozik a mennyországban az angyalok hada és a szentek serege. A hagyományos keresztény paraszti világképben a mennyország mint valami boltíves mennyezet borul rá a korong alakú földre. Köztük állnak a csillagok, amelyeknek mindegyike egy-egy emberé. Amikor egy csillag leesik, valaki meghal a földön. Valahol a mélyben húzódik a pokol, ahol az elkárhozottak szenvednek az örök tűzben. Ez a hármas tagolt világkép uralta évezredeken át a magyar parasztság gondolkodását.

 

 

MCSi Design