Az önállósulás és a magyar közösség

  • Nyomtatás
  • independence09210Szlovénia önállósulási folyamatában kétségkívül fontos szerepe volt az őshonos olasz és magyar nemzeti közösségeknek is. Kis létszámunk miatt minden bizonnyal nem tudtuk volna döntő módon befolyásolni a szlovén nemzet döntését, visszatekintve a történésekre azonban nem volt mindegy, hogy a két nemzeti közösség, akkori vezetőségük támogatja-e vagy sem a szlovén önállósulást. A jelen összeállításban ezt a témakört próbáljuk az akkori magyar érdekközösség titkára, a későbbiekben a művelődési intézet vezetője, nemzetiségi parlamenti képviselő, a jelenleg történészként tevékenykedő Göncz László segítségével feldolgozni. 

     

     

    Kisebbségi törekvések

     

    Ahogy ezt már a sorozat eddig megjelent részeiben többször is említettük, a szlovén önállósulás szele 1990 során már igencsak erőteljes volt, ezzel párhuzamosan a magyar kisebbség is megtett mindent, hogy az addig meglévő kisebbégi jogok maradjanak legalább azonos szinten, illetve bővüljenek. Így például 1990. augusztus 17-én „Új utak a nemzetiségi problémák megoldására” cím alatt a Népújság beszámol arról, hogy „A Magyar Köztársaság nagy érdeklődést tanúsít a világban élő magyarok iránt és arra törekszik, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a kapcsolat az anyanemzet és a nemzetiségiek között, ami közvetlen pénzügyi támogatással is megvalósítható, mondotta lendvai látogatása során dr. Janez Dular szlovén nemzetiségi miniszter, aki éppen a fent leírt magyar hozzáállás miatt utazott a múlt héten Budapestre.”

     

    fuggetlen09211

     

    A magyar kisebbségi vezetők és a szlovén kormány illetékesei között gyakoriak voltak a találkozók, úgyszintén erőteljes kapcsolatok épültek Magyarország és Szlovénia között. A „nagypolitika” és a tényleges, terepen lévő helyzet természetesen akkor is sok mindenben különbözött. Ennek adott például hangot Göncz László a Népújság 1990-es 43. számában, történetesen még jóval a függetlenségi népszavazás előtt „Parádés ló-e a muravidéki magyar nemzeti kisebbség?!” címmel. A cikkben akkor így vélekedett: „Szlovénia példamutatóan oldotta meg a területén élő nemzeti kisebbségek jogainak deklarálását! A nemzetiségek saját fejlődésük szubjektumai! — hallhatjuk a kijelentéseket illetékes köztársasági tisztségviselők, községi vezetők és mi, magyar nemzeti kisebbségiek szájából. De hát valójában így fest-e a mindennapi élet? Véleményem szerint még távolról sem! Más szavakkal magánemberként, de mint nemzetiségi tisztségviselő is, mondhatom azt, hogy ’a pohár betelt’! Ne imádjunk többé bálványisteneket! A mindennapi élet teljesen az ellenkezőket bizonyítja.” Göncz László 1990-ben arra reagált, hogy a kisebbségi igényeket, többek között a lendvai kultúrház megépítésének terveit nem akceptálták az illetékesek. Ma, 30 éves távlatból és ugyanannyi politikai és szakmai tapasztalattal Göncz László így vélekedik a szlovén önállósulás és a magyar kisebbség kérdésköréről: „Szlovénia önállósulása kétségtelenül nagy esemény volt az őshonos nemzeti kisebbségek számára is. Egyénként és közösségként egyaránt! Emlékszem rá, hogy az akkori úgynevezett érdekközösségek (hivatalos nevük ’magyar nemzetiségi oktatási-művelődési érdekközösség” volt, és a két akkori járási szintű nagyközség, a lendvai és a muraszombati területén működtek) elnökségeinek ülésein, valamint a közös koordinációs bizottság ülésein több alkalommal tárgyaltunk arról, hogy mit jelenthet majd a többségi nemzet önállósulása a már korábban érvényesülő alkotmányos jogaink és még inkább a muravidéki magyarok tényleges megmaradása szempontjából. Abban teljes egyetértés volt közöttünk, belátván a jugoszláv szövetségi állam több területen bekövetkező zsákutcába torkollását, hogy a gazdaságilag legfejlettebb tagköztársaság többségi lakossága, a szlovén nemzet megérdemli, hogy a nemzeti szuverenitást megtestesítő legmagasabb cél elérésére, a nemzeti függetlenség megteremtésére esélyt kapjon. Ezért a népszavazáson a muravidéki magyarok jelentős többsége a szlovén önállósulás mellett foglalt állást, ugyanis ahhoz nem fért kétség, hogy a sok évszázados együttélés köteléke révén megteremtődött közös értékrend szellemében a muravidéki magyarok támogatják a szlovén nemzetet a döntésnél. Azonban kisebbségi tekintetben jogos volt az a kérdésfeltevés is, hogy egy újonnan létrejött ’nemzetállam’, amelynek keretében a nemzetiségi arányok kevésbé lesznek sokszínűek, mint az Jugoszlávia esetében adódott (más lapra tartozik, hogy mégsem funkcionált a rendszer…) nem lesz-e rossz hatással a kisebbségvédelemre, és emiatt nem gyorsulhat-e föl a kis lélekszámú őshonos nemzeti közösségek beolvadása? Megnyugtatóak voltak azok a találkozók, amikor a szlovén köztársasági vezetők (a köztársasági elnökség tagjai, a végrehajtó tanács, azaz a kormány elnöke, valamint a köztársasági képviselőház elnöke stb.) olyan céllal tárgyaltak a muravidéki magyarok képviselőivel, hogy egyrészt érdeklődjenek a közösség tagjainak az önállósuláshoz fűződő véleményéről, másrészt, hogy ilyen alkalmakkor nyilvánosan ígéretet tettek a jugoszláv időszakban elért jogok szintjének nemcsak a garantálására, hanem azok további bővítésére is. Főképpen a nemzetiség gazdasági alapjának a megteremtése, a funkcionális kétnyelvűség tökéletesítése, az úgynevezett külső vagy látványos kétnyelvűség, továbbá a nemzetiségi szimbólumhasználat, valamint az állami és önkormányzati szintű állandó képviselet biztosítása terén történtek konkrét ígéretek. A szlovén önállósulás témakörében a legmagasabb szintű szlovén köztársasági vezetőkkel azokban a hónapokban háromszor is találkozott a muravidéki magyar közösség küldöttsége, nem számítva a különböző köztársasági testületek keretében, valamint a különböző rendezvényeken úgyszintén biztosított ’spontán’ kapcsolattartás keretében zajló egyeztetéseket.”

     

    fuggetlen09212

     

     

    Alkotmánymódosítás

     

    Az önállósulási folyamat pontos kezdetét nehéz megállapítani, de minden kétség nélkül kijelenthető, hogy ehhez mindenképpen szükség volt a szlovén alkotmány módosítására. Erről Göncz László ma így gondolkozik: „A szlovén önállósulás folyamata részben párhuzamosan, de még inkább összefonódva zajlott az egypártrendszert formálisan felszámoló, divatos nevén rendszerváltó demokratikus átalakulási folyamattal. Ezúttal annak elemzésére nem térek ki, hogy emiatt – mivel a szlovén nemzet szempontjából a fontosabb cél mégiscsak a nemzeti önállósulás volt – a demokratikus átalakulás néhány vonatkozásban felemás módon történt meg, aminek következményei esetenként még harminc évvel később is észlelhetők… Lényeges azonban hangsúlyozni, hogy mindkét folyamat jogilag az 1989-es esztendőben intenzíven zajló alkotmánymódosítási eljárással kezdődhetett el. Az alkotmánymódosítás során bekövetkező változások, valamint az annak alapján elfogadott úgynevezett alkotmánytörvény teremtették meg az alapot az önrendelkezésre, de a rendszerváltásra is. A muravidéki magyar közösség képviseletében Hajós Ferenc tagja volt az alkotmánymódosításokat előkészítő bizottságnak, akárcsak később az új, az első független szlovén alkotmányt előkészítő bizottságnak is, így az úgynevezett érdekközösség, amely éppen az alkotmánymódosítások révén alakult át ’magyar nemzeti közösséggé’, első kézből tudta közvetíteni követeléseit és álláspontjait a számunkra is létfontosságú új jogrend alakulása vonatkozásában. Így bekerültek az alkotmányba egyrészt azok a követelések, amelyekről már korábban megállapodtunk a köztársasági vezetőkkel, másrészt a kisebbségi érdekvédelem az új társadalmi rend szellemében úgyszintén átalakulhatott. Az őshonos nemzetiségek jogai kétségtelenül e folyamat keretében terebélyesedtek, fontos tartalmakkal és lehetőségekkel gazdagodtak (például önálló intézmények alapítása, fontos szerepkör a bilaterális kapcsolatokban, elindulás a nemzetiségi gazdasági alap megteremtésének göröngyös útján, parlamenti képviselet, szimbólumhasználat stb.).

     

     

    Sikerült-e a magyar közösséget megtartani?

     

    A szlovén önállósulást megelőző hónapok, esztendők mindenképp kulcsfontosságúak a szlovéniai magyar kisebbség szempontjából is, az akkori megbeszélések, megállapodások a mai napig erőteljes hatással vannak közösségünkre. Göncz László a következőképpen látja a kérdéskört: „Harminc év távlatából még nemzetiségi szempontból nem lehet tisztán látni a szlovén önállósulás folyamatának minden mozzanatát, az azonban véleményem szerint vitán felüli, hogy akkor a magyar nemzetiség vezetősége és maga a közösség is helytálló, ma is büszkén vállalható magatartást tanúsított. A mozgástér korlátozott volt, hiszen a kisebbségi státusz adott volt és nem változott, tehát azon belül kellett döntéseket hozni úgy, hogy egyrészt ne gyorsuljon fel túlságosan a magyar közösség fogyása, másrészt, hogy az együttélés normarendszerét a vidék boldogulása szempontjából segíteni tudjuk. Ezek a célok összességében bizonyos mértékben beteljesültek. A magyar nemzeti kötődés ugyan mára gyengült és egyben átalakult, a kettős nemzeti kötődés ma már a leggyakrabban megnyilvánuló identitásforma a magyar származásúak körében. A nagyobb baj azonban alighanem az, hogy a többségi nemzet nyitottsága a magyar értékek iránt folyamatosan szűkül, ami valamennyire a globális folyamatoknak is a következménye. Ennek ellenére a szlovén és a magyar közösségek közötti viszony az elmúlt harminc esztendőben összességében javult, bár a magyar értékek még mindig meglehetősen ismeretlenek a többségi nemzet körében, ezért is gyakoriak sokszor a kisebbség rovására a negatív előítéletek. Az pedig már a közelmúlt és a jelen kihívásának mondható, hogy a három évtizede létrehozott kisebbségvédelmi modell – azon belül a nemzeti közösségek működési jellege és kompetenciái, a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése, a megváltozott társadalmi körülmények okozta kisebbségi és többségi magatartásforma és viszonyrendszer jellege – alapos korrekcióra, frissítésre és tökéletesítésre, valamint esetenként újragondolásra szorulna, amit szerintem egy átfogó, úgynevezett általános nemzetiségi törvény megalkotása és elfogadása keretében lehetne sikeresen véghez vinni.