kele
perec1
garas1
65. évfolyam
41. szám
Megjelenés:
2021. 10. 14.
kiscim4121
 

Bűnszervezetekre csapott le a rendőrség

rendor25162A Muraszombati Rendőrkapitányság keddi sajtótájékoztatóján mutatták be annak a 2015 augusztusától folytatott széleskörű nyomozásnak az eredményeit, melyet tiltott kábítószerek előállítása és forgalmazásának gyanúja miatt folytattak.
Rous Bojan, a muraszombati nyomozói egység vezetője elmondta, a rendőrség három jól szervezett és folyamatosan bűncselekményeket elkövető bűnszervezet után nyomozott augusztustól fogva. A bűnszervezetek, melyek tiltott kábítószer forgalmazásával foglalkoztak, ebben az időszakban több mint 100 bűncselekményt követtek el, és a kábítószer-kereskedelmet szervezetten, három fő beszerzőn keresztül jutatták az utcákra. Az ügynek összesen 24 gyanúsítottja volt. A muraszombati, maribori, ljubljanai és celjei rendőrségi körzetekben idén június 16-án 19 házkutatást végzett el a rendőrség, melynek nyomán 13 személyt őrizetbe vettek, a nyomozás során pedig 5 kilogramm tiltott „Skunk” kannabiszt koboztak el, 220 gramm kokaint, 20 gramm amfetamint, néhány Exstasyt és LSD-t, valamint egy pisztolyt. Az elkobozott kábítószer piaci értéke 70 ezer euró lett volna – nyilatkozta Rous.
rendor25161
MCSi Design