kele
perec1
garas1
65. évfolyam
42. szám
Megjelenés:
2021. 10. 21.
kiscim4221
 

1921 októbere: magyar remény és jugoszláv szigor

goncz4121A magyar–jugoszláv Határmegállapító Bizottság tevékenysége a muravidéki határszakasz tekintetében 1921 októberében rendkívül intenzív volt, ezért hatott a közhangulatra, valamint a napi közigazgatási és gazdasági teendők számos szegmensére. Az emberekben bizonytalanság honolt, hogy milyen lesz a tájegység politikai térképe a határ megállapítása után és kit hogyan érint a végső döntés.

 

Képünkön: A pártosfalvi Matzenauer-kastély a 20. század elején (képeslaprészlet), melyben 1921. október 6-án megszálltak, valamint egy alkalommal ott üléseztek a magyar–jugoszláv Határmegállapító Bizottság tagjai. Forrás: Határok mentén. Fejezetek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely történetéből (MNMI, 2015).

 

A békekonferencia nagyvonalakban döntött e kérdésben, amit a „trianoni” békeszerződés rögzített, azonban Vassel Károly, a Határmegállapító Bizottság magyar biztosa a testület tevékenységének a kezdetén benyújtotta a magyar igényt a Muravidék egész területének visszacsatolására Magyarországhoz. Lipovšek Gašper muravidéki főszolgabíró hirdetményben figyelmeztette a lakosságot, hogy „ne hallgassanak a bujtogatásokra, mert a Határmegállapító Bizottság csak kisebb jellegű döntésekre jogosult, legfeljebb egy szántóföld, kút, iskola vagy erdő esetében áll jogában határozni”. A Novine című muravidéki szlovén újság cikkei minden lapszámban hangoztatták a délszláv államhoz tartozás előnyeit. A magyar, valamint a magyar érzelmű lakosság körében ennek ellenére élt a remény, hogy a helyzet a Határmegállapító Bizottság döntésével megváltozik. A véleményüket nyilvánosan nem (vagy csak szűk körben) fejezhették ki, mert a hatalmi szervek – amint azt az 1921 szeptemberében történt demonstrációkban résztvevők megtorlásáról közzétett ismertetőnkben hangsúlyoztuk – éberen figyeltek és akadályozni próbáltak minden Magyarország melletti szimpátiát. A Magyarországhoz tartozást támogató szeptemberi demonstrációkon Muraszombatban, Battyándon (Puconci), Türkén (Trdkova) és Nagydolányban közreműködők tömeges elhurcolása miatt Vassel magyar biztos 1921. október 6-án ismertette a Határmegállapító Bizottsággal a magyar kormány tiltakozását a durva eljárást illetően, valamint hangoztatta, hogy ilyen körülmények között okafogyottá válhat a határmenti települések további meglátogatása a bizottság tagjai részéről, mert félelmében a lakosság nem meri kinyilvánítani a tényleges véleményét. 

A Határmegállapító Bizottság tagjai, valamint a testület tevékenységénél közreműködő szakemberek azokat a településeket látogatták, melyek a békeszerződésben nagyvonalakban meghatározott ideiglenes határvonal két oldalán helyezkedtek el. Miután a szeptemberi terepszemle során a fentebb említett települések esetében erőteljes délszlávellenes hangulat nyilvánult meg, amire – a muravidéki lakosság spontán kialakult „magyarszimpátiája” mellett – a Magyarországról irányított propagandának nagy hatása volt, a bizottság részéről két hétig nem került sor további települések meglátogatására (a jugoszláv biztos, Čolak-Antić Belgrádban tartózkodott azokban a napokban, ahol egyeztetett a feszült muravidéki helyzetről). A terepmunkát október elején folytatták, amikor a bizottság székhelyéről, Varasdról az Őrség felé vették az útirányt; Pártosfalván 1921. október 6-án délelőtt tartózkodtak, aznap délután pedig Magyarszombatfán voltak. Az éjszakát a pártosfalvi Matzenauer-féle kastélyban töltötték, majd másnap, október 7-én délelőtt Kebelére, délután Nemesnépre látogattak, majd a következő hetekben a Hetés felé orientálódtak. Valamennyi helyszínen a települések hattagú bizottságait hallgatták meg, amint arról már korábban – a délszláv küldöttség követelésére – megállapodtak.

Pártosfalván és Kebelén, a magyar biztos jelentése szerint nagyszámú csendőrség és katonaság volt a helyszínen. Vassel Károly azt írta a beszámolójában, hogy „a csendőrség és a katonaság elfojtotta a lakosság érzelemnyilvánítását Magyarország mellett, csak olykor sikerült egy leánynak vagy egy asszonynak titokban virágcsokrát a magyar biztos autójába szórni”. Véleménye Pártosfalvát illetően lehetett helytállóbb, mert a kebelei küldöttség jelezte a bizottság tagjainak, hogy a faluban mindössze 40 személy magyar nemzetiségű, a többiek szlovénok voltak (bár Magyarország iránt az utóbbiak sem voltak ellenszenvesek, mégis többségük számára elfogadható volt az SZHSZ Királysághoz tartozás). Az említett találkozások során összességében kifejeződött, hogy a Muravidék, legalábbis annak a keleti része gazdasági és infrastrukturális tekintetben Magyarországra gravitált.

Fontos kitérni a Határmegállapító Bizottság említett terepszemléjével összefüggő jugoszláv „biztonsági intézkedésekre” is, amit Vassel Károly ezredes a következőképpen illusztrált: „Alsólendva egy ostromlott vár benyomását keltette, és innen Pártosfalváig minden pár száz lépésen kettő csendőrposzt és sűrűn cirkáló katonai őrjáratok voltak láthatók. Az érdekelt községekben tábori telefonvezetékek voltak fektetve és magában Pártosfalván, hol a bizottság ülését tartotta, minden ház előtt szuronyos csendőr állott, noha a bizottság magát a községet nem is érintette, hanem az állítólagos gróf Matzenauer kastélynak nevezett rozoga vadászlakában szálltak meg. A kastély katonailag meg volt szállva, csoportosulások szigorúan eltiltattak, gyalogjáróknak még az országúton se volt szabad közlekedniük.”   

A Pártosfalva környéki határbejárás alatt zajló tárgyalások és egyeztetések keretében Vassel ezredes határozottan követelte, hogy – tekintet nélkül a bizottság későbbi döntéseire – a délszláv katonai alakulatok azonnal vonuljanak ki Szomoróczról, mivel az említett települést a békekonferencia név szerint a magyar államnak ítélte. Ezt a követelést a Határmegállapító Bizottság elnöke, Cree alezredes is indokoltnak minősítette, és felszólította Čolak-Antić jugoszláv biztost, hogy a kormányánál azonnal kezdeményezze Szomorócz katonai kiürítését, valamint az említett faluból Maribor környékére hurcolt „demonstrálók” szabadlábra helyezését. A határozott felszólítás ellenére a követelést 1921 októberében az SZHSZ Királyság illetékesei nem teljesítették, erre csak négy hónappal később, 1922 februárjában került sor.  

Október folyamán a magyar–jugoszláv Határmegállapító Bizottság tevékenysége keretében további fontos döntések is születtek. Amint azt sejteni lehetett, a biztosság „semleges” tagjai (az angol, francia, olasz és japán biztosok) egybehangzóan állást foglaltak arról, hogy a Muravidék teljes területének visszacsatolására vonatkozó magyar követelésnek nem tesznek eleget, mert az – szerintük – alapjában ellentétes volna a békeszerződés szándékával. Egy esetleges kompromisszumos megoldásról azonban tárgyaltak, mégpedig olyan elképzelést fontolgattak, hogy a Muravidék keleti, túlnyomórészt magyarok lakta részét lenne célszerű visszaadni Magyarországnak. A jugoszláv biztos ezt ellenezte, a magyar biztos pedig – taktikai okból – további indoklást kért a teljes Muravidék visszaadását elvető határozat miatt. Ennek ellenére olyan döntést hozott a bizottság, hogy a néhány település képviselőivel kezdeményezett beszélgetések során próbálják megállapítani a „határvonalat”, amely a Nagydolánytól (Veliki Dolenci) Kapcáig húzódó sávban a legindokoltabb lehetne a Magyarországnak feltételesen visszaadandó területet illetően. A bizottságnak ugyanis javaslatformáló szerepe volt csupán, a konkrét döntést a Népszövetség illetékes testületének kellett meghozni (mivel akkor már a békekonferencia nem működött). A bizottság tagjai Muraszombat, Belatinc, Péterhegy (Gronji Petrovci), Murarév (Hotiza) és Tótkeresztúr (Križevci) képviselőivel tárgyaltak, a települések kiválasztásánál az illetékes szlovén hatóságnak fontos szerepe volt. A visszacsatolásra javasolt területről 1921 októberében még nem született döntés. Tárgyalások azonban folytak Őrihodos (a mai Hodos) és Lendvaújfalu (ma Tornyiszentmiklós része) cseréjéről, amit a jugoszláv fél támogatott. A magyar kormány eleinte ragaszkodott a hodosi vasútállomás megszerzéséhez (amit a békekonferencia az SZHSZ Királyságnak ítélt), Lendvaújfalu kataszteri területének jelentős részét pedig a délszláv katonaság megszállva tartotta, ezért indokoltnak tűnt a település lakott területének is az SZHSZ Királysághoz csatolása, melyet azonban a békeszerződésben Magyarországnak ítéltek.

Végezetül megemlítjük, hogy a muravidéki főszolgabíró beszámolója szerint a bizonytalan októberi napokban mintegy 400 katonaszökevény a Muravidékről magyar állami területen, feltehetően Szentgotthárd térségben tartózkodott.  

 

MCSi Design