kele
perec1
garas1
62. évfolyam
41. szám
Lendva 
2018. 10. 11.
kiscim4118
 

Gördeszkapálya-avatás Rédicsen

gordeszka3818Múlt szerdán ünnepélyesen felavatták a kibővített gördeszkapályát Rédicsen, melynek kezdeményezője a gördeszkás papként ismert Lendvai Zoltán plébános volt. A létesítmény megépítését a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma 2,2 millió forinttal támogatta, a 32 elemet pedig a gyártó, a lendvai Varis cég ingyen ajánlotta fel a rédicsieknek.

A gördeszkapálya ünnepi avatásán jelen volt Novák Katalin, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára és Aleš Cantarutti, a szlovén Gazdasági és Technológiai Minisztérium államtitkára, valamint Sobočan Sabina, a lendvai Varis ügyvezető igazgatója. Az eseményen részt vett dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, valamint Nagy Péter és Lendvai Zoltán plébánosok, a Trianon Határokon Át Alapítvány két elnöke és Soós Endréné, Rédics polgármestere.

A rédicsi általános iskolához közeli gördeszkapálya létrehozásának kezdeményezője a helyben papi szolgálatot teljesítő Lendvai Zoltán volt, aki maga is űzi e sportot. Emellett pedig éppen ezzel találta meg azt az eszközt, amely megnyitja a gyerekek szívét és lelkét, amivel közel lehet őket hozni az egyházi tanításokhoz.

A 32 skate-elemből kialakított pálya bővítését az EMMI 2,2 millió forinttal támogatta.

– Ez a pálya számomra azt üzeni, hogy itt meg lehet tanulni, mit jelent hibázni, mit jelent elbukni és újra felállni. Főleg, ha vannak olyan emberek körülöttünk, akik segítenek, támogatnak, figyelnek ránk – mondta Novák Katalin.

Csivre Szilvijan, a Varis cég skate-elemeket gyártó egységének főmérnöke beszédében megemlítette, hogy a világon több a gördeszkás, mint a futballista, s miközben minden falunak legalább egy focipályája van, addig gördeszkapályája csak nagyritkán.

– A gördeszkásokat az emberek nem mindig szeretik, mert a városokban mindenhol járnak: utcákon, járdákon, lépcsőkorláton, a parkban a padokon… Ezért űzik őket ki a városból, s csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy a megoldásra van elegáns mód is: gördeszkapályát kell építeni. Ezért a Varis cég örömmel adományozta ezeket skate-elemeket, hogy biztonságosabban sportolhassanak a fiatalok. Reméljük, hogy a pálya összeköti a szlovén és a magyar gyerekeket, s azok a szlovénok, akik majd ide jönnek gördeszkázni, hallhatják a szép magyar szót is – mondta Csivre, aki Sobočan Sabina ügyvezető igazgatóval együtt egy gördeszkás bukósisakot nyújtott át Lendvai Zoltán plébánosnak.

– A plébánossal hét évvel ezelőtt vettük fel a kapcsolatot, amikor eljött a cégünkhöz, s elmondta gördeszkapályás terveit. Örömmel segítettünk, így akkor egy kisebb pályát létesítettünk. Idén beszéltük meg, hogy még igényesebb, vonzóbb elemekkel kibővítjük a pályát Rédicsen, s a betonelemeket ajándékként adjuk a közösségnek. A gördeszkapálya a Varis hírnevét is tovább emeli a magyar piacon, ahol a skate-programon kívül a kész fürdőszobafülkékkel és design-radiátorokkal is jelen vagyunk – mondta Sobočan Sabina.

 

MCSi Design