kele
perec1
garas1
62. évfolyam
50. szám
Lendva 
2018. 12. 13.
kiscim5018
 

Hátizsákkal Brazíliában 2.: Nyomor, drog, bűnözés – és a fenséges vízesés

brazil4018A szamba, a karnevál, a futball országának megvannak az árnyoldalai is. Rio nyomornegyedeiben, a favelákban (Rocinha, Ciudade de Deus, Vidigal) a bűn az úr – az emberi élet olcsó, ráadásul könnyű meghalni. A favelákban szakértők szerint havonta 150 millió dollár értékű drog cserél gazdát, nem csoda, hogy csak Rióban havonta átlagban harmincan halnak meg droggal kapcsolatos leszámolásokban.

A fejlődés központjai Rio de Janeiro és São Paulo, a javak fele itt keletkezik – ugyanakkor a szervezett bűnözés is itt a legnagyobb. A két város közti alapvető különbség az, hogy míg São Paulóban főleg az elővárosokban helyezkednek el ezek a törvényen kívüli területek, Rio földrajzi tagoltsága miatt elszórtan bukkannak fel a város különböző pontjain. Rio de Janeiro nagyjából tízmilliós város, de hogy pontosan mennyien lakják, azt a favelák miatt senki nem tudja megmondani. A favelákat nem egy egybefüggő területként kell elképzelni, hanem a rengeteg hegy miatt olyan foltokként, melyek szinte minden városrészben előfordulhatnak. Különösen ott, ahol emelkedni kezd a terep. A favelákban párhuzamos világok alakulnak ki, a területeket bűnözők kontrollálják, ahol mindennapos a fegyveres erőszak. Az ebben való részvétel pedig főleg a fiatal – gyakran még nem felnőtt korú – férfiak számára az egyetlen megélhetési forrást jelenti. Rióban alapvetően kétfajta favela van: a pacificada és a sima. Az előbbit azért hívják megbékítettnek, mert valamikor az utóbbi tíz évben bevonult a rendőrség, kiverte vagy agyonlőtte a dílereket és a maffiát, és azóta többé-kevésbé ellenőrzése alatt tartja a terepet. A sima favelába viszont még nem vonult be az állam, így a rendfenntartói és minden egyéb közfunkciókat az állig felfegyverzett bűnözői csoportok látják el.

A kérdés az idelátogató turista számára persze az, hogy a párhuzamos világok problémái mennyire veszélyeztetik az ő vakációját. Netán csak piti zsebtolvajokkal kell-e számolnia, mint a világ összes nagyvárosában? Ha az ember sok angolszász sajtót olvas, egy idő után persze meg lesz győződve arról, hogy egy brazil utazás során minimálisak a túlélési esélyei – ami természetesen hatalmas tévedés. Csak pár óvintézkedés és nem lesz gond. A legfontosabb óvintézkedés az állatvilágból kölcsönzött mimikri! Simulj be a környezetbe!

Brazília és egyúttal a déli félteke legnépesebb városa São Paulo – ez az ország gazdasági központja. A 20 milliós város igazi multikulti, itt él a 7 milliós olasz és majdnem 1 milliós japán közösség, ezek a legnagyobbak az anyaországukon kívül. Sok São Pauló-i utca ugyan elhanyagoltnak és koszosnak hat, ám mégis van egy alternatív és színes oldala, amelyről leginkább a falfestmények gondoskodnak. A városban olyan erős a graffitik jelenléte, hogy az egyik negyedben egy komplett utcát ennek a művészeti ágnak szenteltek, amely az idők során a város egyik turistalátványosságává vált. Az utca falain hónapról hónapra változnak a graffitik, amelyek sokszor tipikus latin-amerikai problémákkal foglalkoznak, vagyis a bűnözéssel, a hatalmas társadalmi különbségekkel és a korrupt, bürokratikus rendszerrel.

Megérkezésem után szívesen kihagytam volna a reggeli metrózást, különösen a körutazáshoz elegendő cuccot tartalmazó hátizsákkal. Akárhogy igyekeztem, csak a harmadik metróra fértem fel, ami a munkába igyekvők számára láthatólag teljesen megszokott volt. A járművön mozdulni sem lehetett. Szerintem még sosem gyűlöltek ennyire közlekedési eszközön, köszönhetően a két utazóhátizsákomnak, amelyek időnként önálló életre keltek. Ennyi embert utoljára a sanghaji metrón láttam. Számtalan megálló kordonnal van felszerelve, hogy az embereket – mint a birkákat – a metróajtókhoz tereljék. (Vajon hány száz ember lett az itteni metró mártírja, mert lelökték a peronról?) Hasonló tömeggel és végeláthatatlan sorokkal találkoztam a szupermarketben, a zöldségesnél és gyakorlatilag bárhol, ahol éppen dolgom akadt. Kicsit megnyugtatott, hogy még a legtöbbször mosolygós és igen kedves brazilok is nehezen viselik a tömegnyomort, és igyekeznek csacsogás helyett gyorsan elintézni a dolgukat, hogy mindannyian hamarabb szabadulhassunk.

Bár São Paulo valóban nem pályázhatna a világ legszebb városa címre, mégis úgy éreztem, nem volt hiábavaló az a néhány nap, amit ott töltöttem. Jóval reálisabb képet kaptam Brazíliáról. Hiányzik az a sok fénykép, amiket biztonsági elővigyázatosság miatt nem tudtam megcsinálni.

A Föld egyik legcsodálatosabb és leggrandiózusabb természeti képződménye az Iguazú-vízesés, a világörökségi védelem alatt álló vízesés-rendszer Argentína, Brazília és Paraguay határán. Számokkal talán lehetetlen leírni a látványt: a víz mennyiségétől függően 150 és 300 közötti kisebb-nagyobb vízesésről van szó, melyek magassága 60 és 82 méter között változik. Legizgalmasabb része az Ördögtorok, egy U alakú, 150 méter széles, 82 méter magas és 700 hosszú szakadék. Az őslakos guarani indiánok legendája szerint a vízesést Mboi isten hozta létre. „Az történt, hogy Mboi isten beleszeretett egy törzsfőnök lányába, aki azonban nem kért az égi kegyből. Földi szerelmével csónakba ült és próbáltak elmenekülni Mboi haragja elől. A vérig sértett és bosszúszomjas isten sziklákat emelt ki a földből, hogy a szerelmespár a végzetébe zuhanjon a folyó vízesésein.”

A nagyobb részt Argentína területén lévő zuhatag ereje félelmetes, másodpercenként 1.746 köbméter, ami 6 olimpiai úszómedence megtöltéséhez lenne elegendő. Ez a hatalmas mennyiségű víz természetesen hatalmas robajjal zúdul a mélybe, a hangját 24 kilométeres távolságból is hallani lehet.

São Paulo és Rió első számú témája egyértelműen a forgalom és a tömegközlekedés. A legtöbb vonalon embertelen tömeg van, aki teheti, igyekszik elkerülni azt a kellemetlen élményt, mintha naponta ötven idegennel hált volna. Sokan azt mondják, használnák, ha nem lenne ennyire zsúfolt. Továbbá ott van az előítélet kérdése is. A tömegközlekedés a szegény ember járműve, úri brazil oda be nem teszi a lábát. Azt hiszem, a legaljának a buszközlekedést tekintik. A buszhálózat viszont nagyon jó. Kötélidegekkel és tengernyi idővel a város bármely pontjára el lehet jutni.

Buszsofőr bácsi, kérem… Szent meggyőződésem, hogy Brazíliában minden buszsofőr azt hiszi, ő Ayrton Senna reinkarnációja. Lelki szemeim előtt látom, ahogy az elhagyatott garázsokban a buszvezetőknek továbbképzést tartanak, amelyeken lelkére kötik minden buszvezetőnek, hogy eszük ágába se jusson a megszégyenítő 80 kilométer/órás sebességhatár alá menni, kanyarban nem szabad lassítani, mert így veszítenek a sebességből, s a kátyú, bucka egy brazil vezető számára nem visszatartó erő. A tempót kell szem előtt tartani, s mindenfajta szabad vezetési stílus, mely az ikonikus pilóta lendületére emlékeztet, külön díjazásban részesül. Az utas nem lehet zavaró tényező, minden útvonal végén stopperórával mérik a futamidőt. Pontlevonás jár, ha lassítani mernek, csak mert dugig van a busz…

Amikor hirtelen lendülettel nekiered a busz és nekivágódik a korlátnak. Amikor jól beverem a térdem vagy a fejem egy előttem lévő ülésbe. Folytassam? Sorra egymás ölében kötnek ki az utasok, szinte kettőt pörög a kezünkben a táska egy hirtelen fékezéskor vagy a súlytalanságot vizsgáló titkos kísérleti csapat nyulaiként folyamatosan a plafon és az ülés között lebegünk. Az utasok rezignált türelmét látva tudom, zöldfülű kezdő vagyok. Felcsavarodik a korlátra egy hirtelen fékezéstől? Egy szó nélkül, jámboran utazunk tovább. Edzettek lelkileg és testileg is. Mert láss csodát: eddig még senkinek nem lett baja, csak mert 5 métert gurult, felkenődött, nekiment, ráesett vagy kicsavarodott. Kellemesen ringatóznak a gyilkosan száguldó járművön a magát autóversenyzőnek képzelő sofőrre bízva az életüket – nevetgélve, cseverészve. De legfőképp kapaszkodva!

(Folytatjuk.)

 

 

MCSi Design