kele
perec1
garas1
63. évfolyam
25. szám
Megjelenés:
2019. 06. 20.
kiscim2519
 

„Mindenki jó valamiben”

pisnjak0919Ez a mottója a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolának, ahova február 20-án a muravidéki pedagógusok 25 fős csoportja látogatott el. Hejőkeresztúr körülbelül ezer főt számláló község, tizenkét kilométerre Miskolctól. A régió a kevésbé fejlettebbek közé tartozik, nagy számban lakják roma nemzetiségűek. Miért látogattunk el éppen ebbe az iskolába? Mert országos szinten irigylésre méltó eredményeket (például az országos kompetenciamérésen a kiemelkedő teljesítményű iskolák listáján vannak!) érnek el úgy, hogy a tanulók 73 százaléka hátrányos helyzetű, közülük 68 százalék halmozottan hátrányos helyzetű gyerek. Az iskolában K. Nagy Emese intézményvezető fogadott bennünket, aki bemutatta azt az általuk kifejlesztett programot, amelynek a sikert köszönhetik.

– 2000-ben, amikor elvállaltam az iskola vezetését, olyan tanulói magatartás-problémákkal küszködtünk, hogy egész egyszerűen nem lehetett itt tanítani. Úgy láttam, ha nem sikerül megoldani a helyzetet, nincs helyem a tanári pályán – mesélte K. Nagy Emese.

Így talált rá a Stanford Egyetemen kifejlesztett Complex Instruction módszerre, amelynek az a célja, hogy minden gyereknek emelkedjen a tudásszintje és sikerélményben legyen része az osztálymunka során. Az elméletet a gyakorlattal összekötve helyi körülményeikhez igazították, és három év alatt kidolgozták a Komplex Instrukciós Programot (KIP). Először a tantestület egyharmada kezdte el alkalmazni, és amikor látták az eredményeket, a teljes tanári kar csatlakozott. A módszert a tanórák 10–20 százalékában alkalmazzák, egyébként hagyományosan tanítanak. (Meggyőződésem, hogy a KIP-es szellem a nem KIP-es órákra is kihat – a szerző megj.)

A KIP lényege, hogy heterogén csoportmunkában együtt dolgoznak az eltérő képességű gyerekek, mindenkinek hozzá kell járulnia a közös feladat megoldásához. A csoportban különböző szerepek vannak (kistanár, beszámoló, írnok, időfelelős, anyagfelelős), és egy-egy csoport addig van együtt, amíg minden tagja mindegyik szerepben ki nem próbálja magát. Ezután új csoportok alakulnak. A másik fontos jellemzője, hogy a csoportmunka mindig egy nagy gondolatot jár körbe és nyílt végű kérdésre keresi a választ, hiszen az eredménynél fontosabb az oda vezető út, valamint az, hogy a személyiség is fejlődjön tanulás közben és a közösség is épüljön. Az eredményeik magukért beszélnek: minden tanulójuk továbbtanul, hetven százalékuk érettségit adó intézményben. Volt diákjaik közül került ki például az ország egyik legjobb géplakatosa, Európa ezüstérmes villanyszerelője stb.

A KIP sikerét látva más intézmények is csatlakoztak a módszer bevezetéséhez, így jelenleg már körülbelül száz iskolában alkalmazzák azt, és K. Nagy Emese szavai szerint a közeljövőben több száz iskolában kötelező lesz bevezetni. Az iskola bázisiskolaként működik, tanárai egyben trénerek is, akik segítenek más iskoláknak a módszer elsajátításában.

Arról, hogy a módszer működik, hogy roma és nem roma tanulók felelősséggel és élvezettel tudnak együtt tanulni, a saját szemünkkel is meggyőződhettünk, hiszen négy KIP-es óránál hospitáltunk. Az azt követő megbeszélésen néhány (többségében roma) tanuló is részt vett, egyenrangú beszélgetőtársakként bármit kérdezhettünk tőlük. Ez az őszinte, természetes kedvesség és alázat egész ott töltött időnk alatt lépten-nyomon tapintható volt. Ilyenek voltak a takarítónők, a gyerekek a tantermekben, a folyosón… Az iskolát vidám színek uralják, a lépcsőfokokon udvariassági formák, magyar feltalálók és találmányaik, mértékegységek átváltásai olvashatók.

Az iskola nagy hatással van a szülőkre is, így a gyerekek nem hiányoznak és bukás sincs. A pedagógusok annak örülnek a legjobban, ha visszahallják, hogy tanítványaik későbbi iskolájukban kitűnnek a szókincsükkel, szorgalmukkal. Emellett persze az olyan külső elismerés is megerősíti őket, mint amilyen a 2016-os Prima Primissima díj. A siker titka K. Nagy Emese szerint a KIP mellett a pedagógusokban rejlik. Azt vallja, akkor jó az iskola, ha az ott dolgozók olthatatlan vágyat éreznek a sikeressé tételéért.

Remélem, az iskolalátogatás számunkra nemcsak egy kellemes emlék marad, hanem elindít vagy továbblendít bennünket azon az úton, amely az oktatásban valamennyi érintett (gyermek, szülő, tanár) számára az elfogadottságot, elégedettséget és sikert biztosítja.

 

Pisnjak Mária

(Fotó: Szőke Zita)

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben