kele
perec1
garas1
63. évfolyam
25. szám
Megjelenés:
2019. 06. 20.
kiscim2519
 

Ruha teszi az embert!? – Félre gatya, pendely!

ruha1019A vászonöltözékek világában való további kutakodásunk során ezúttal a felsőruházat alá kukkantunk, és a vászonruháknak mint fehérneműknek a szerepét vizsgáljuk. A fehér házivászonból készült ingek, szoknyák és bőgatyák alatt is többnyire vászonruhát viseltek őseink. Az egyik ilyen legrégebbi, ma úgy mondanánk, uniszex fehérnemű a hosszúing volt. Ez a férfiak és nők által egyaránt hordott fehérnemű az ókori tunikák utódja, amely a középkorban széles körben elterjedt ruhadarab volt. Az általában térdig érő hosszúing, ami lehetett ujjatlan, rövidujjú vagy hosszúujjú, kényelmesebbé tette a felsőruha viselését. Ugyanis ez a hosszúing érintkezett a testtel, és nem a vastagabb, durvább anyagból készült felsőruházat, ez szívta magába a verejtéket is. Mivel ezt többször mosták is, anyaga még puhábbá, viselhetőbbé vált.

(Képünkön: Hetési férfiviselet az 1930-as évekből. Fotó: Serényi Árpád (Göcseji Múzeum Fotótára 10174).)

A nőknél idővel ez a pendelynek is nevezett hosszúing kettévált egy alsóingre és egy alsószoknyára. A megrövidült alsóingből aztán a kombiné vagy vászonból varrott, korzettre emlékeztető paraszti női ruhadarab lett. A melltartóra pedig egészen a 20. századig várni kellett, mígnem 1913-ban a gazdag amerikai családból származó Mary Phelps Jacob egy New York-i társasági összejövetelre készült, ám finom szatén estélyi ruháján át kirajzolódott halcsont fűzője. Szobalánya segítségével két szaténzsebkendőből és selyemszalagból melltartót rögtönzött, amely meghagyta a melleket a maguk természetes formájában. Találmánya iránt egyre többen érdeklődtek, így azt 1914-ben szabadalmaztatta, majd 1500 dollárért eladta a Warner Brothers Corset Companynak, amely a következő 30 évben több mint 15 millió dollárt keresett vele. Arra az orosz származású Ida Rosenthal ébredt rá, hogy nem minden nőnek kényelmes az egyenméret, ő kezdett különböző nagyságú kosarakat gyártani. A melltartónak a magyar falvakban való megjelenésére az 1950-es, 1960-as évekig kellett várni.

 A női alsónadrág is elég nehezen épült be a magyar paraszti öltözködésbe. Úgy tartják, a női nadrágviselés török hatásra terjedt el előbb a Török Birodalommal határos területek népeinek asszonyainál, majd pedig a további meghódított területeken. A 16. században a női alsónadrág már részét képezte a reneszánsz Itália hölgyei ruhatárának. De elterjedése igen lassú volt és főként a nemesasszonyok körében vált kedveltté. A magyar parasztasszonyok ruhatárában a 20. század elején jelentek meg az első női alsónadrágok, azaz bugyogók.

A férfi fehérneműk esetében a már említett hosszúing mellett a lábravalót, a későbbi gatya elődjét kell megemlítenünk. A kora középkori európai képi források a nyári hőségben vászon lábravalóban munkálkodó parasztokat ábrázoltak. Ezek a férfi vászongatyák egyes területeken a test vonalát követően szűkebbek voltak, máshol kissé ráncoltabbak, de akadtak igazán bő változataik is, az úgynevezett bőgatyák. A bőgatya aztán a pásztorok öltözködési szokásainak köszönhetően emblematikus magyar ruhadarabbá vált.

Érdemes említést tennünk róla, hogy Fernand Braudel, a híres francia középkor-szakértő azt állítja, hogy a fehérneműk 13–14. századi széles körű elterjedése ellenére ebben az időszakban még gazdag és szegény egyaránt meztelenül aludt, és a főnemesek hagyatéki irataiban a hálóingek, hálósapkák csak a 16–17. században jelentek meg. A közrendű emberek egészen a 18. század végéig a nappal használatos alsóingükben aludtak, ez volt a hálóruhájuk. A külön funkcióban megjelenő hálóruha pedig igazán csak a 20. században vált elterjedtté. Aki szeretne a témában bővebben tájékozódni, annak Flórián Mária írásait ajánljuk.

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben