kele
perec1
garas1
63. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2019. 09. 19.
kiscim3819
 

1919 július: Döntés a Muravidék hovatartozásáról

muravidek2819Miután a francia Tardieu vezette Területi Bizottság, amely a békekonferencián a határok alakulása ügyében a Legfelsőbb Tanács elé terjesztett javaslatok előkészítésére volt hivatott, 1919. május 20-án elfogadta Douglas W. Johnson amerikai szakértő javaslatát a Mura menti határszakaszra vonatkozóan, az azt követő mintegy másfél hónapban a jugoszláv küldöttség szlovén tagjai azon fáradoztak (a többi határszakasz minél kedvezőbb alakulása érdekében kifejtett tevékenység mellett), hogy a Rába-menti szlovén falvak hovatartozása ügyében is megnyerjék a legbefolyásosabb döntéshozók jóindulatát.

 

Fölső képünkön: A párizsi békekonferencián beszélgető képviselők és szakértők. Az ilyen beszélgetések keretében számos „sorsdöntő” lobbizásra és alkura is sor kerülhetett… Forrás – Uroš Lipušček: Prekmurje v vrtincu pariške mirovne konference 1919. Ustanova dr. Šiftarjeva fundacija, Petanjci, 1919.

 

A Területi Bizottság ugyanis a Mura és a Rába folyók vízválasztóját javasolta új határvonalként, így a Felsőszölnöktől Szentgotthárdig fekvő települések a délszláv királyságnak szánt területen kívül maradtak. E törekvést, amiért értelemszerűen a küldöttség szlovén tagjai kardoskodtak, a döntő befolyással bíró antant-szakértők elutasították.

A Muravidék hovatartozása szempontjából sorsdöntő határozat elfogadása egészen július 9-ig váratott magára. Azon a napon a Legfelsőbb Tanács (a testületet az öt nagyhatalom legmagasabb jelenlevő politikai képviselői alkották) elfogadta a Területi Bizottság javaslatát, és ezzel a Muravidék állami hovatartozása de facto eldőlt. A „sorsdöntő” testületben az említett ülésen francia részről Clemenceau, az Egyesült Államok nevében Lansing (Wilson elnök már nem tartózkodott Párizsban), angol részről Balfour, az olaszoktól Crepsi és a japán Matsui volt jelen. A döntés végérvényes volt, azonban teljes körű érvényesülése a trianoni békeszerződés elfogadásával és ratifikálásával, valamint a konkrét határvonal meghatározása ügyében felhatalmazott Határmegállapító Bizottság tevékenységét lezáró jegyzőkönyv elfogadásával következett csak be. A békekonferencián tevékenykedő jugoszláv (azon belül a szlovén) küldöttség a döntést – Slavič Matija véleménye szerint – megelégedéssel, ám korántsem örömmámorral fogadta, mert nehezteltek a Rába-menti települések kihagyása miatt. Ezért még utána is próbálkoztak a követelésüknek érvényt szerezni, és a francia képviselők, Clemenceau, Tardieu és mások mutattak is hajlandóságot erre (ahogy májusban is történt, amikor a Területi Bizottság a Muravidékre vonatkozó első, akkor még elutasító határozatát tíz nappal később egy kilobbizott újabb szavazáson megváltoztatta), azonban a többi nagyhatalom képviselője ezúttal határozottan elutasította ezt. Johnson ezt azzal magyarázta, hogy „a Rába mentén élő szlovénok a Rába völgyére gravitálnak”, valamint hogy a délszlávok „kaptak kárpótlásul a Rába mentén élő szlovénok helyébe néhány ezer magyart”.

 

muravidek lansing2819Lansing, Robert (1864–1928) amerikai külügyi államtitkár, az Egyesült Államok második embere; ő képviselte országát a Legfelsőbb Tanácsban a Muravidék hovatartozása vonatkozásában sorsdöntő, 1919. július 9-i ülésen. Forrás – Uroš Lipušček: Prekmurje v vrtincu pariške mirovne konference 1919. Ustanova dr. Šiftarjeva fundacija, Petanjci, 1919.

 

Mivel 1919 júliusában még a tanácskormány volt hatalmon Magyarországon, valamint a Tkálecz-féle „köztársaság” felszámolása után a korábbinál keményebb időszak köszöntött a Muravidékre, amely alatt a lakosság feltehetően jobban szenvedett, mint előtte (a bolsevik időszak első két hónapjával ellentétben, annak második szakaszában más vidékekről „importált”, keménykezű vezetőket küldött a kormányzótanács a Mura mentére), a jugoszláv delegáció arra kérte július 16-án a békekonferencia elnökségét, hogy a július 9-i döntés értelmében tegye lehetővé a jugoszláv kormánynak, hogy katonailag megszállja a Muravidéket, hogy a lakosság ne szenvedjen többet a „magyarok és a kommunisták alatt”. Az engedélyezés jogi ellentmondásokat idézett elő, hiszen Magyarországgal még nem írták alá a békeszerződést, de mivel a korábbi, a románok és a csehek általi megszállások következtében volt már „negatív precedens”, a Legfelsőbb Tanács augusztus 1-jén hozzájárult a Muravidék megszállásához. A jóváhagyást az is befolyásolhatta, hogy a belgrádi kormány több, júniusi bel- és külpolitikai tényező hatására július közepén (már a Muravidék megszerzésének tudatában) hajlandóságot mutatott a „kommunista” Magyarország elleni antant-intervencióban való katonai közreműködésre, ami elől korábban – vélhetően a jugoszláv hadsereg korlátozott lehetőségei miatt, amit főleg az olaszokkal szembeni potenciális bevetéssel magyaráztak – határozottan kitért.

A Muravidéken, főképpen annak magyarok lakta részén az emberek alig szerezhettek tudomást az őket közvetlenül érintő döntésről. A szlovén nyelven megjelenő Novine, a magyar nyelvű Alsólendvai Híradó és a Muraszombat és Vidéke a július 9-i határozatról nem tudósítottak. Az említett, regionális jellegű sajtó egy-két héttel a Tanácsköztársaság megszűnése előtt is főképpen a „proletariátus győzelméről” vagy az ellenforradalmi próbálkozások elfojtásáról zengő cikkeket közölt. A tanácskormány is bizonytalan volt a Párizsban történteket illetően, a különböző országos és megyei szervek pedig – tudatosan vagy információk hiányában – „mellébeszéltek”. Ha elvétve történt is említés a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsának döntéséről, azt ideiglenesnek, aggodalomra okot nem adónak magyarázták. Egy hónappal később, amikor már megtörtént a Muravidék megszállása és a Tanácsköztársaság is elbukott, a Nagykanizsán megjelenő Zala napilap még mindig illúziókeltően tájékoztatott: „A budapesti antantmisszió lépéseket tett Belgrádban a megszállás visszavonása érdekében, de – úgy látszik – ez a felszólítás későn érkezett. Csapataink parancsot kaptak, hogy fegyveres ellenállást ne fejtsenek ki. Remélhető, hogy az egész kérdést rövidesen békés úton el lehet intézni.” Egy jóval későbbi, egy brit diplomatának címzett miniszterelnöki levélben az említett döntéssel kapcsolatban még meglepőbb szöveg olvasható: „… a jugoszlávok a bolsevizmus letörése után a legfelsőbb tanács megbízásából a Murától északra fekvő területekre előrenyomultak, melyeket még ma is megszállva tartanak. A magyar fővezérség csak a szövetségközi katonai bizottság december 19-i jegyzékéből értesült arról, hogy a jugoszlávok a legfelsőbb tanács megbízásából szállták meg a szóban forgó magyar területet…”.

 

muravidek balfour2819Balfour, Arthur (1848–1930) brit külügyminiszter; ő képviselte országát a Legfelsőbb Tanácsban a Muravidék hovatartozása vonatkozásában sorsdöntő, 1919. július 9-i ülésen. Forrás – Uroš Lipušček: Prekmurje v vrtincu pariške mirovne konference 1919. Ustanova dr. Šiftarjeva fundacija, Petanjci, 1919.

 

Végezetül utalunk arra, hogy a „Mura Köztársaság” felszámolása után a tanácsrendszerhez lojális politikai megbízottakat, ellenőröket és más, a helyzet konszolidálását elősegíteni hivatott személyeket küldtek a Muravidékre. Közöttük radikális felfogásúak is voltak, ezért sokan a Tanácsköztársaság utolsó heteit a Mura mentén élők szempontjából rendkívül nehéz, megtorlásokkal járó időszakként értékelik.

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben