kele
perec1
garas1
63. évfolyam
45. szám
Megjelenés:
2019. 11. 07.
kiscim4519
 

Ötven éves a Mézga család

mezga45191November 15-e és 17-e között hetedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet Magyarországon, melyen – több mint 110 helyszínen – az idén ötven éves Mézga család megalkotója és a magyar animáció egyik legsokoldalúbb zsenije, a 85 éve született Nepp József emléke előtt tisztelegnek, aki a sorozat munkálataiban rendezőként és íróként is részt vett.

mezga45192Idén fél évszázada, hogy a Mézga család beköltözött az emberek otthonába. Időn és téren merészen átívelő kalandjaikat azok is ismerik, akik akkor még meg sem születtek. Az első négy részt ugyan 1968-ban mutatták be a Magyar Televízióban, de pénzhiány miatt a gyártás félbeszakadt. Az 1968-as annecy-i fesztiválon Macskássy Gyula rajzfilmrendező megismerkedett Georges de la Grandière francia producerrel, aki pótolta a hiányzó összeget, így 1969-ben elkészülhetett a teljes első széria. A Pannónia Filmstúdió súlyos anyagi gondokkal küszködött, de érkezett segítség a folytatáshoz: Nepp József az Animációsfilm-készítők Nemzetközi Szervezetének tagja lett. Számos külföldi bemutató következett, így nagyon sok kapcsolat született a külföldi, befolyásos producerekkel és forgalmazókkal, ezzel elkészülhetett a második széria 1972-ben, amit 1974-től vetítettek. 1978-ban a harmadik sorozat is elkészült, amit 1980-ban vetítettek.

A történetet ismerjük: a 12–13 éves Mézga Aladár zseniális képességekkel van megáldva, s olyan készülékeket bütyköl, amelyekkel akár űrutazásokra viheti a pereputtyát, máskor 30. századi leszármazottjával (köb-ükunokájával, MZ/X-szel, avagy „Öcsivel”) lép kapcsolatba és különféle modern holmikat kér tőle. Családtagjai azonban csak a legritkább esetben tudnak jól bánni az új eszközökkel és lehetőségekkel, s aztán ismét rajta a sor, hogy kihúzza őket a csávából. Aladár egyetlen hű szövetségese Blöki kutyája, aki olykor a kísérleteiben is segédkezik. A család további tagjai közé tartozik rettenthetetlen szigorra törő, kissé ügyefogyott atyja (Mézga Géza), jóságos, bár nem túl erős idegzetű anyja (Mézga Gézáné szül. Rezovits Paula) és enyhén „hígagyú” nővére (Kriszta) a macskájával (Maffia). Fontos szereplők még az ingerlékeny szomszéd (Máris), valamint a csupán szóban emlegetett Hufnágel Pisti, Paula fiatalkori udvarlója, akihez – amint azt minden egyes rész végén felemlegeti – sajnálja, hogy mégsem ment feleségül. Ki nem ismeri a Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?” idézetet?

A Mézga családból három sorozat készült – Üzenet a jövőből; A Mézga család különös kalandjai(1968–1969), Mézga Aladár különös kalandjai(1972) és Vakáción a Mézga család (1978) –, a tervezett negyedik sorozat – A Mézga család és az ámítógép – nem valósult meg, abból csak a 2005-ben készült első epizód egyes elemei ismertek. A sorozatok 13–13 epizódból állnak és egyenként 25 percesek. A rajzfilmeket Nepp József és Ternovszky Béla, valamint Gémes József, Jankovics Marcell, Koltai Jenő rendezte. Forgatókönyvírói Romhányi József és Nepp József voltak. Zenéit Deák Tamás szerezte.

 

 

Mézgáék felejthetetlen, örökzöld története egy zenés vígjáték keretében idén áprilisban színpadra is került Szűcs Gábor rendezésében a MOM Kulturális Központban Budapesten. Az előadás még műsoron van.

A Rajzfilmünnepen Nepp József számos más alkotása is látható lesz: többek között a Gusztáv-sorozat, az általa írt Macskafogó, illetve első önálló, egész estés filmje, a szatirikus hangvételű Hófehér. A Rajzfilmünnep részletes programja a www.rajzfilmunnep.hu oldalon található meg.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben