kele
perec1
garas1
63. évfolyam
49. szám
Megjelenés:
2019. 12. 05.
kiscim4919
 

1919 bizonytalan novembere és az „alsólendvai ütközet”

goncz46190Három hónappal a Muravidék délszláv megszállását követően rendkívül feszült volt a helyzet az új határ mindkét oldalán. A jugoszlávok 1919 novemberének elején a legszigorúbb határzárlatot rendelték el, a formálisan még ideiglenesnek számító demarkációs vonalon a források szerint senkit nem engedtek át, még a közelébe menni is tilos volt. Emellett akkoriban a Tanácsköztársaság idején (1919 márciusától augusztusáig) szerepet vállaló kommunista aktivistákra mindkét oldalon erőteljesen vadásztak, ami a hiányos információkkal rendelkező lakosság bizonyos részére nézve úgyszintén kellemetlen hatással volt. Mindezek mellett propagandaháború is dúlt a két ország között. A belgrádi kormány rendszerint azért neheztelt a békekonferencia illetékeseinél, mert szerintük a magyarok azt híresztelték, hogy a jugoszlávok hamarosan elhagyják a Muravidéket. A békekonferencián tevékenykedő jugoszláv küldöttség ezért november 22-én arra kérte Clemenceaut, szólítsa fel a pesti kormányt, hogy alaptalan híresztelésekkel ne borzolják az érintett lakosság életét.

 

goncz4619Korabeli jugoszláv katonai helyzetrajz az „alsólendvai ütközetről”. Forrás: Pokrajinski arhiv Maribor (Maribori Területi Levéltár).

 

A magyarországi oldalon ténylegesen nagy volt a bizonytalanság, még kormánykörökben sem rendelkeztek mindig tényleges információkkal. Ezért nem meglepő a Párizsban tevékenykedő jugoszláv küldöttség november 1-jei és azt követően is előforduló ösztönzése, hogy az antant illetékesei tájékoztassák a magyar kormányt a Muravidék jogos megszállásáról a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság részéről, mivel a békekonferencia engedélyével került arra sor. A bizonytalan állapot mély hatással volt a délszláv oldalra került lakosságra, ezért nagyszámú átszökést is tapasztaltak a magyarországi oldalon (szlovén és magyar származásúak, főképp fiatalok egyaránt hagyták el a Muravidéket). A muravidéki lakosság és a jugoszláv katonák körében 1919 novemberében olyan hírek terjengtek, hogy Nyugat-Magyarországon önkéntesek toborzása folyik.

A Muravidék visszafoglalási szándéka az említett novemberi napokban tényleg jelen volt a zalai és a vasi végeken, és ez több esetben be is következett. Bár a nyilvánosan nem szervezhető, különböző – egyéni, kisebb katonai alakulat vagy akár valamelyik hivatalnok által ösztönzött – kezdeményezések folytán bekövetkező visszafoglalási kísérleteknek nem volt eredménye (inkább ártottak Magyarország amúgy is kedvezőtlen nemzetközi helyzetének), a lakosság és a tágabb környék légkörére nagy befolyással voltak. A legnagyobb ilyen eseményt, amelyhez a Lendva-vidékiek is csatlakoztak, „alsólendvai ütközet” néven tartjuk számon. A történtekről a jugoszláv hadsereg vezérkara 1919. november 29-én telefonon a következőket jelentette a IV. Hadseregcsoport vezetőjének: „A magyarok ma reggel átlépték a demarkációs vonalat Szabólakosnál, elűzték egységeinket, majd bevonultak Lendva városába. Csatlakozott hozzájuk a helyi lakosság egy része is. A 43. regrutaezred harmadik századának két szakasza, amely a városban állomásozott, később kiűzte a magyarokat. Reggel tíz óráig egységeink elfoglalták korábbi állomáshelyeiket. Csentibától északra a demarkációs vonalon még elszórt puskaropogás hallatszik. Ugyancsak tíz óra körül egy magyar repülő is megjelent Göntérháza felett.” Az esemény elhelyezése szempontjából említjük, hogy a szabólakosi major (több gazdasági épülettel és jelentős cselédséggel) a későbbi Rédics–Hosszúfalu határátkelőtől keletre, mintegy 3–400 méterre a határvonal mentén volt.

Az eseményről aprólékos és élménydús beszámolót készített az Esterházy-uradalom egyik akkori erdőmérnöke, Vermes György, aki szemtanúja volt az eseményeknek. Egyebek mellett a következőket foglalta össze: „A hősiesen, de sajnos a következményeknek megfontolása nélkül végrehajtott 29-i támadásnál a magyar katonák vagy határőrök reggel hét óra körül értek be Lendvára, s eljutottak a lakásomtól beljebb még vagy 150 lépésre az utcán. Egyidejűleg vonultak előre úgy a Lendva alatti réten, valamint a szőlők között is.

A megszálló csapatok között óriási volt a pánik, a katonák (horvátok) fej nélkül futottak nemcsak Lendváról, de úgyszólván az egész vonalon Kerkaszentkirálytól egészen Kapcáig, és sokakat láttak, akik Csáktornyán és Drávavásárhelyen átmentek Horvátországba is.

Egyes civilek is csatlakoztak a támadókhoz. A támadók elvágták a telefonvonalakat, kiemelték a lakásukból a határőröket Hosszúfaluban, Gyorgyevics kapitányt az Ivanics-féle házból, akiket azonnal hátravittek. Az előnyomuló katonák nyomában a hosszúfaluiak azonnal megkezdték a rablást, ti. a jugoszláv katonák holmiját vitték. Hogy a támadás mily hosszú vonalon és mekkora erővel történt, azt nem tudom, hallomásból írom, hogy a pánik hatása alatt Dobri felől is bejöttek a határőrök, kikhez szentmiklósiak és lovásziak csatlakoztak.

A pánik azonban nem sokáig tartott. A jugoszlávok közül főleg a szerbeket hamar összeszedték és megkezdődött az ellentámadás, melynek eredménye a támadás visszaverése lett.”

Vermes mérnök két hosszú levélben még közölte, hogy a lakása alatti réten (a lakása a régi középiskola melletti épületben lehetett, mert ott volt az Esterházy uradalmi központ) egy Gáborfi Péter nevű magyar katona megsebesült, s amikor meg akarta magát adni, a jugoszlávok agyonlőtték. Elesett egy Varga Antal nevű gimnazista is, továbbá egy Ribes nevű idősebb hosszúfaluhegyi lakos és egy hídvégi legény, akinek a nevét nem tudta. Volt még néhány további áldozat is. Mivel Vermes ismerte a jugoszláv katonai parancsnokot, Perko ezredest (egykori osztrák–magyar tiszt, majd a Muraköz parancsnoka volt), a vele való találkozásokról is beszámolt. A drasztikus megtorlás ellenére elismerően írt róla, mert feltehetően enyhített a felsőbb utasítás alapján elrendelt intézkedéseken, melyekről következő havi írásunkban szólunk. A városban egyébként aznap kidobolták, hogy mindenki maradjon otthon, este 7 órától világítani sem volt szabad.

A megtorlás másnap, november utolsó napján kezdődött, amikor összegyűjtöttek 40 alsólendvai embert, köztük tekintélyes polgárokat, kereskedőket és iparosokat, akiket délután Belatincra szállítottak. Kik voltak ők és mi lett a sorsuk, illetve hol volt még a Muravidéken visszafoglalási kísérlet, arról úgyszintén a következő írásban számolunk be bővebben.

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben