kele
perec1
garas1
64. évfolyam
26. szám
Megjelenés:
2020. 07. 02.
kiscim2620
 

Muravidék 1919 decembere: Az alsólendvai túszokat Szerbiába szállították

muravidek50191Novemberi ismertetőnkben beszámoltunk az 1919. november 29-én zajló, Alsólendva „felszabadítására” irányuló magyar visszafoglalási kísérletről, melynek halottjai is voltak. Az eseményről a katonai források, valamint Vermes György erdészmérnök levelei alapján írtunk. A mindössze két-három óráig tartó magyar „sikert” (Hosszúfalu és Alsólendvai északi részének ideiglenes elfoglalását) a túlsúlyban lévő jugoszláv katonaság két-három órával később fölszámolta, majd másnap, november 30-án elkezdődött a megtorlás.

 

Fölső képünkön: Az alsólendvai Esterházy-uradalom erdőfelügyelőségének épülete a 20. század elején, amelyben Vermes György erdőmérnök lakott. Forrás: Vida István lendvai fénykép- és képeslapgyűjtő magángyűjteménye.

 

A jugoszlávok elfogtak 40 alsólendvai polgárt és délután Belatincra szállították őket. Az elfogottak közül Fuss Nándort, a közismert gyógyszerészt és országgyűlési képviselőt rögtön el is engedték, majd néhány nap után Belatincról hazaengedtek további 19 személyt. A 21 fogvatartottat azonban néhány nappal később a szerbiai Szemendriába (Smederevo) hurcolták.

 

muravidek50192Dr. Józsa Fábián körorvos portréja a korábbi évekből. Kiállt a magyar települések érdekében, amiért őt is Szerbiába hurcolták. Forrás: Alsó-Lendva nagyközség millenniumi emlékkönyve. Nagykanizsa 1898.

 

A következő személyek kerültek Szerbiába: Hadrovics Elek (jegyző), Farkas Kálmán (római katolikus káplán), Vitéz Gyula (ügyvéd), dr. Némethy Vilmos (ügyvéd), Horváth István (körjegyzői írnok), Hável Ede (végrehajtó), Balkányi Elek (kereskedősegéd), Török Sándor (cipész), Varga Miklós (szabó), Hegedüs Sándor (asztalos), Lenarics Viktor (korcsmáros), Blau Henrik (kereskedő), Schön Jenő (kereskedő), Tőke Imre (kéményseprőmester), Melczer Kálmán (borbély), Melczer Jenő, Stren Sándor (pincér), Magyaródy Gyula (pincér), Vehovits Gyula (borbély), Hunyadi Géza és Hunyadi Kálmán (asztalosok). Még az elhurcolásuk előtt, december 8-án egy küldöttség fölkereste a városban székelő Kočar kormánybiztos-helyettest, majd utána a katonai parancsnokot, Perko alezredest. Arra kérték őket, hogy akadályozzák meg a szörnyű terv végrehajtását és „a vizsgálatot folytassák le itthon”. A küldöttség tagjai Strausz Flórián esperesplébános, dr. Józsa Fábián körorvos, dr. Brünner József orvos, Karabélyos Elek járásbíró, Teke evangélikus lelkész, Raffensperger tiszttartó és Vermes György erdőmérnök voltak. A tárgyaláson jelenlevő Vermes beszámolója szerint az említettek nem viselkedtek ellenszenvesen, segítséget azonban nem ígértek, mivel az ügy „a belügyminiszter hatáskörébe tartozott”. Perko alezredes tájékoztatta őket, hogy ő 50 ember letartóztatására kapott parancsot, akiket – ha a támadás néhány óra alatt megismétlődik – főbe kellett volna lövetnie. Vermes szerint Perko túl drasztikusnak tartotta a parancsot, ezért „az 50 embert lealkudta 40-re, s átadta őket a politikai hatóságnak, miáltal ezek a rögtöni főbelövéstől megszabadultak”. A küldöttség arról is tudomást szerzett, hogy Perko ismételt parancsot kapott húsz ember őrizetbe vételére túsznak, akik a katonák között laktak volna és az első támadáskor kivégezték volna őket. Az intézkedésre szerencsére nem került sor. A jugoszláv katonai parancsokkal megállapodtak arról, hogy – amennyiben a felettesei hozzájárulnak ahhoz – a küldöttség számára lehetővé teszi a találkozást a Zala megyei hatóság képviselőivel, hogy tájékoztassák őket az ilyen jellegű támadások rendkívül súlyos következményeiről a helyi magyar lakosság szempontjából. Erre a találkozóra 1919. december 14-én az ideiglenes határvonal mentén lévő szabólakosi majorban került sor, ahol Alsólendva „küldöttsége” találkozott Kolbenschlag Béla zalai alispánnal, akit arra ösztönöztek, hogy az alsólendvai foglyok megsegítése és hazaengedése ügyében kérje a magyar külügyminisztérium közbenjárását.

Úgyszintén a visszafoglalási kísérlet megbüntetésének tekinthető, hogy a jugoszláv katonák rendszeresen raboltak a városban és a Lendva-környéki magyar falvakban. Lendván egy este 12 helyre törtek be, Hosszúfaluban pedig alig volt érintetlen ház, de Völgyifaluban és Pincén is folyamatosan garázdálkodtak.

 

muravidek50193Perko Dragutin az 1930-as évek végén. Ő volt 1919 első felében a Muraköz, majd az év utolsó harmadában a Lendva-vidék jugoszláv katonai parancsnoka (korábban a soproni kadetiskola igazgatója). Forrás: Domorodci! Medjimurci! Suženjstvu je našemu kraj! Muzej Međimurja – Knjižnica Nikola Zrinski – Državni arhiv za Međimurje. Čakovec, 2019.

 

Az „alsólendvai ütközetnek” nemzetközi tekintetben is visszhangja volt. Ez ügyben már december 4-én Zágrábban járt két magyar tiszt, akik feletteseik utasítására azt nyilatkozták, hogy a magyar katonaság támadása a hadvezetés tudomása nélkül történt. Másrészt kérték a jugoszlávokat, hogy az érintett lakosság megnyugtatása érdekében a magyar reguláris hadsereg elfoglalhassa a „szerbek” által jogtalanul ellenőrzött Lendvaújfalu, Lovászi és Kerkaszentmiklós falvakat. Lovászi és Kerkaszentmiklós környékén azokban a napokban került sor a lakosság heves ellenállására és fegyveres fellépésére a „betolakodókkal szemben”. Mindezek után a jugoszlávok kivonultak a Kerka mentéről. A november 29-én történtekért egyébként a magyar kormány elnézést kért. Már december 9-én tudatták a jugoszláv kormány budapesti képviselőjével, hogy elítélik az önkényes betörést és a felelősöket megbüntetik. Mivel közben sor került az alsólendvai túszok elhurcolására, a magyar külügyminiszter tiltakozott azok Szerbiába történt elszállítása ellen. Az elfajult konfliktus miatt nemzetközi bizottságot neveztek ki az ügy kivizsgálására, melynek tagjai 1919. december 18-án érkeztek meg Alsólendvára. Az érintett felek a helyzetet, valamint a bizottság megállapításait eltérően értelmezték. A jugoszláv fél szerint a november 29-i támadást egy csendőrezred követte el, ami négy századot tett, továbbá a helybeli lakosságot is csatlakozott. Azzal egyetértettek, hogy a támadásra nem kaptak parancsot a kormánytól, hanem a Zala megyei katonai parancsnok és a megyei vezetők döntöttek arról. Magyar értesülések szerint a városban székelő kormánybiztos-helyettes (Kočar) és Sever polgármester utasítására a környékbeli lakosság köréből 300 szlovén személyt toboroztak, akik a bizottság előtt Alsólendva délszláv (szlovén) kötődését hangsúlyozták. Miután a bizottság angol elnöke tudatta velük, hogy a város a délszláv állam része marad, Józsa Fábián járási főorvos, a Lendva-vidéki 20 magyarok lakta település nevében tiltakozott az elcsatolás ellen (ezért őt 1920. január 11-én elfogták és Szerbiába hurcolták). A rendkívül feszült decemberi légkörben a határt teljesen lezárták, Alsólendván az éjféli misét is megtiltották. Az 1919-es esztendő utolsó napjaiban Dobronaknál és Csenténél ismételten sor került visszafoglalási kísérletre. A hatóság lázadástól félt, mivel az elhurcolt polgárok miatt óriási volt az elégedetlenség. A túszok kálváriája átnyúlt a következő esztendőbe, ezért erről még történik említés januári írásunkban.

Végezetül megemlítjük, hogy 1919. december 12-én a jugoszláv minisztertanács a Muravidék közigazgatási kérdéseiről aprólékosan tárgyalt és arra vonatkozóan határozatokat fogadott el, amire úgyszintén utalunk következő írásunkban. 

 

 

 

 

MCSi Design