kele
perec1
garas1
64. évfolyam
37. szám
Megjelenés:
2020. 09. 17.
kiscim3720
 

Ruha teszi az embert!? – Emeljük kalapunk

ruha3520Amint az sorozatunk előző részéből kiderült, a magyar közrendűek fő fövegje a süveg volt, bár már a középkor óta folyamatosan használták a szalma- vagy gyapjúkalapokat is. A kalap szavunk a 16–17. század fordulójáról idézhető először írott forrásokból. A 18. századra a nemezsüveg már parasztosnak számított, s ha nemesember viselte, szegénységét árulta el vele.

 

Képünkön: Idős őrségi férfi széles karimájú kalapban a feleségével (Könye-fotógyűjtemény, Kapornaki Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény).

 

A köznép főként a durva marhaszőrből és juhgyapjúból nemezelt, széles karimájú kalapokat hordta. Az ilyen kalapok a 18. század elején országszerte szériában készültek a kalaposmesterek műhelyeiben, akik vállalták áruik „felfrissítését” is, ami újrabélelést, szegést, újrafestést és újrazsinórozást jelentett.

A másik közkedvelt föveg, az úgynevezett „kerek kalap” előbb a Dunántúlon lett közkedvelt, majd pedig Debrecenben és a Nagykunságban lett népszerű. A széles karimájú kalap igazi vetélytársa azonban a gömbölyű tetejű, csészealjszerűen felhajló karimájú pörgekalap lett. Ez a kalapforma az 1848-as forradalmak, így a magyar szabadságharc tábornokainak egyenruhájához is hozzátartozott, és az önkényuralom elleni néma tüntetés éveiben Kossuth-kalap néven vált országszerte divatossá. Vas megyében még a 19. század végén is „Kossuth forma-féle kalapot” hordtak.

A Göcsej és a Hetés vidékén is a 18. század első feléig nagy karimájú kalapot hordtak. A népi humor szerint „háromközségvette” kalap volt ez, olyanforma, mint a felvidéki tótoké. Hogy tovább tartson, bezsírozták. Gönczi Ferenc tudósítása szerint amikor a mezőn dolgoztak, a felszeletelt uborkát is ennek a púpjáról ették. Ezekből a rendkívül tartós, elnyűhetetlen kalapokból Gönczi szerint még a 19. század végére is maradt egy-egy példány, amit nem is annyira az ősök iránti kegyelet miatt őriztek meg, hanem gyakorlatias céllal, mert a kutak tisztogatásakor ilyet tettek a fejükre. A Göcsej és a Hetés vidékén a széles karimájú kalapot a kócsagtollas, pántlikás pörgekalap váltotta fel. Az ilyen kalapok alatt még hosszú hajat viseltek a férfiak, s egy népesebb hetési családban egy év alatt, ahogyan képletesen mondani szokták, egy disznó zsírja is ráment a haj és még inkább a kalapok kenésére, hogy vízhatlanná, tartóssá tegyék őket.

A 20. század elejére pedig az immár két évszázada sokféle változatban megkedvelt kalapok között egyre nagyobb szerepet kaptak a gyári konfekció útján nagy számban és olcsón beszerezhető, a városiasodás fokát jelző iparoskalapok. Ez fejformához igazodóan kissé ovális, hengeres, beütött tetejével és keskeny karimájával feltűnően különbözött a pörgekalaptól. Volt, ahol más indítékok alapján ragaszkodtak egy formához vagy választottak egy újat. A kiskunsági, bugaci csikósok mintegy cégérként viselték a magas, gömbölyű tetejű, de keskeny karimájú túri kalapot és a mezőkövesdiek a hasonló, fekete vagy zöld süveges vagy csúcsos kalapot.

A fejrevalók díszítéséről is külön szólnunk kell. Általában a legény és a házasember is azonos fejrevalót viselt, leginkább annak díszítettsége árulkodott viselőjéről. A karimába szúrt pipával díszelgő, kakas-, gácsér- vagy pödrött lúdtollas kalapok a meglett házasemberekhez illettek. A 19. század közepére azonban már az sem volt elképzelhetetlen, hogy a legény túzok-, páva- vagy strucctollal díszítse kalapját. Bokrétát a legények tűztek a kalapjuk mellé, amit a leányok ajándékoztak nekik és amivel a jegyességüket hirdették faluszerte. Később országszerte az árvalányhaj lett a divatos kalapdísz. De sem ezek, sem később a művirágok nem pótolták a hűséget jelképező rozmaringot, a magyar népi kultúrában az egyik leggazdagabb szimbolikával bíró virágot.

 

 

 

 

 

MCSi Design