kele
perec1
garas1
64. évfolyam
42. szám
Megjelenés:
2020. 10. 22.
kiscim4220
 

A Bódis házaspár lelkészi szolgálata Shetlandon

bodis3920A „sabbat év” pihenőévet jelent. Habár a Bódis református lelkész házaspár nem pihenni utazott el Szentlászlóról egy teljes évre Skóciába, de mégis feltöltődve és új szemlélettel, fontos elhatározásokkal tértek haza. Kinti életük nagy kaland volt, ami nagyon sokat tanított nekik.

A skót egyház átszervezésének kellős közepébe csöppentek, a karanténintézkedéseket is idegenben élték meg, és a rideg, szeles, de mégis gyönyörű, óceán és tenger ölelte szigeten melegszívű, befogadó elmeberek között élhettek. Az imáikban új tapasztalást és nézőpontváltást kértek.

A lehetőséget megkapták. Egy évre szólt a felkérés, és végül is sabbat évnek tekintették, még ha nem is pihenni, hanem szolgálni mentek. A Bódis házaspár, Tamás és Emőke három gyermekükkel Pannival, Villővel és Botonddal egy évet töltöttek a Skóciához tartozó Shetland-szigeteken. – Olyan helyre vágytunk, ami különbözik ettől a vidéktől, ami kontrasztos minden téren az ittenivel, azt akartuk, hogy más problémák, más feladatok várjanak, de még Európában legyen – kezdi mesélni Tamás. – Meg is kaptuk a shetlandi lehetőséget, egy szigetcsoportot Európa legszélén, ami még a skótoknak is messze van – mondja nevetve, hiszen már a landoláskor tudatosult bennük, hogy mennyire más világba csöppennek. – A napéjegyenlőség idején érkeztünk, amit heves viharok szoktak kísérni, és már másnap megismertük a 100–120 kilométeres szelet jégesővel. Három napig ki sem mentünk a házból. De míg az időjárás ilyen zordul fogadott, a helyiek annál nagyobb szeretettel vártak. Kijöttek elénk a reptérre és egy kitakarított, berendezett parókiára vittek, ahol még a konyhát is feltöltötték nekünk élelmiszerrel. – Nagyon jóleső érzés volt ez a gondviselés. – fűzi hozzá Emőke, majd kifejti, hogy ők azzal a konkrét feladattal érkeztek a szigetekre, hogy az éppen átalakulóban lévő egyházrendszerben a helyi református híveket segítsék. – A változás elindult Skóciában és a következő években végig fog söpörni az egész országon. Három éven belül 700 lelkészük fog hiányozni az 1200-ból, így fenntarthatatlanná válik a rendszer. Több éves kutatómunka nyomán megpróbáltak egy működőképes modellt kidolgozni. Ennek az átalakulásnak az első „kísérleti laboratóriuma” a Shetland-szigetek, és ennek a közepébe csöppentünk, pont a legfájdalmasabb részébe – magyarázza. – A szigeteken szintén hosszú ideje fennálló lelkészhiány megoldásaként egybeolvasztották a sok kis gyülekezetet egy működőképes gyülekezetté, ezáltal csökkentve bizonyos terheket. Ezerötszáz református harminc templomba járt, ami túl sok. Ezeket a templomokat a skót egyház (Church of Scotland) már nem tudja fenntartani, ezért húsz templomot eladnak. A templomok eladása nyugaton nem szentségtörés, hanem bevált gyakorlat. Ha egy templomot nem tudnak használni, eladják, átalakítják lakóházzá, vagy építenek egy olyat, amit a közösség jól tud használni – jegyzi meg Tamás. – A szigeteken januártól 13 gyülekezetet vontak össze. Az összevont gyülekezeteket egy lelkészi munkacsoport irányítja három lelkésszel. A szolgálatot világi igehirdetők is segítik, valamint adminisztrátor, ifjúsági munkatárs és egy missziós munkatárs is tevékenykedik. Ez az átalakulás egyfajta gyászfolyamat is volt, és ezen kellett nekünk a híveket átsegíteni, hogy újra önmagukra találjanak és reménységgel nézzenek a jövő felé. Úgy gondolom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk – mondja.

Tamást mindjárt az érkezésükkor beiktatták helyi lelkésznek. Aithsting és Sandsting, valamint Walls és Sandness gyülekezetek négy templomában szolgált. Az első hónapokban nehéz volt felkészülnie az igehirdetésre, leginkább a nyelv miatt, amiben felesége segítette. Később viszont már imaköröket és bibliaórákat is tartott. A hívekkel nagyon jó kapcsolatot alakított ki és a lelkészi közösség is teljesen befogadta. A kommunikáció nem csak a hívekkel és a gyülekezeti tagokkal volt folyamatos, de az egyéb felekezetek vezetőivel – baptista, metodista, evangelikán mozgalmak, de katolikus pap is csatlakozott –, és havi rendszerességgel volt közös találkozás és kommunikáció.

 

 

Shetlandon karantén idején

 

Amikor a vírus betört a világba, a karanténhelyzet a szigeteken is megbénította az addigi életet. Az új lelkészeknek újabb átállást kellett végigvezényelni egy olyan gyülekezetben, ami egyébként is éppen hatalmas megpróbáltatásokon ment keresztül. – Márciusban robbant be a járvány. A fizikai térből az online világ felé kellett mozdulnunk, és ez nem csak nekünk volt nehéz, de a híveknek is, hiszen főleg idősebb emberekről beszélhetünk. Nehéz időszak volt, de az, hogy egy csapatként dolgoztunk, hogy nem egyedül kellett mindent megoldani, az hatalmas segítség volt. Kidolgoztunk egy olyan rendszert, ami lehetővé tette azt, hogy hetente egyszer istentiszteletet közvetítsünk. Kiosztottuk a feladatokat, felvettük az istentiszteleteket, majd a videókat egy YouTube-listára feltöltöttük. Videót, hangot, aláfestő zenét, képeket szerkesztettünk, folyamatosan frissítettük, így a szolgálatban a gyerekek is részt vettek. A gyerekeink nagyon fontosnak érzik, hogy ők is szolgálták az Úr Istent – meséli Tamás, és Emőke folytatja a gondolatot: – A karantén alatt nagyon fontos feladatunk volt abban, hogy a kapcsolatot egyéb módon is tartsuk a gyülekezettel. Így képeslapokat, leveleket küldtünk a híveknek, hogy a bizalom megmaradjon. Ebben tudtunk nekik a leginkább segíteni. Ők nagyon hálásak voltak mindenért, értünk, hogy ott vagyunk, számíthatnak ránk, nem csak Tamásért, aki hivatalosan a lelkészük volt, hanem az egész családért. A shetlandi reformátusok óriási felelősséggel álltak a gyülekezethez ebben a kétségekkel teli évben. Különben is jellemzően erős közösségi szellemben élnek és figyelnek egymásra. Észreveszik egymás között azt, aki segítségre szorul, és segítenek rajta. Ez így van a vallási életükben is, a gyülekezetben. Tudják, hogy a lelkész jön és megy, de ők maradnak és ez az ő közösségük. Ha ebbe nem raknak bele mindent, akkor nem várhatnak el semmit. Ez a szemlélet, úgy gondolom, követendő. De a magánéletünkben is úgy éreztem, hogy nagyon jó helyen voltunk a lezárások idején. Volt udvar, a házban bőven elfértünk, és akármerre mentünk, az óceán partján kötöttünk ki. Az állandó, szeleburdi időjárásnak köszönhetően pedig megtanultuk értékelni a jelent. Amint egy órára jobb idő lett, már indultunk is ki a szabadba vagy kirándulni a gyerekekkel. Megragadtuk a pillanatot, ami nagyon jó, mert a jelen múlékony.

Talán mert szigetlakók, a shetlandiak különösen összetartók. Magukra és egymásra vannak utalva, és ez az életük minden területén meglátszik. Erről is sokat mesélt a házaspár és látványos képet festettek az ottani életről. Megtudtuk, hogy alapjában családközpontúak, a nők fiatalon édesanyákká válnak és több gyermeket vállalnak. A közbiztonság nagyon jó, bent lehet hagyni a kulcsot a kocsiban, de a házakat sem zárják még éjszakára sem. Az emberek rendkívül önállóak és önellátóak, mindenre úgy tekintenek, mintha a sajátjuk lenne, de nem kizárólagossággal, hanem felelősségtudattal. A vezető iparág a halászat, a drága halászhajókat 10–12 halász vásárolja meg közösen, majd együtt dolgoznak rajta, így a siker mindenki számára közös érdek. Elég sok magyar is él a szigeten, akik a halászatban, a halfeldolgozásban kezdték, majd saját szakmájukban saját vállalkozásokat indítottak.

Nem létezik irigység, még azt sem lehet senkiről külső alapján megmondani, hogy szegény vagy éppen milliomos, mert ugyanúgy viselkednek és öltözködnek. Ha érkezik valaki hozzájuk, azt kíváncsisággal és nem gyanakvással fogadják.

Gyermekként talán még nehezebb beilleszkedni egy új helyre, főleg a nyelv ismerete nélkül. Tamás és Emőke ráadásul az ottani iskolába íratta be a lányokat. – Nem volt egyszerű nekik, de az iskola kifejezetten gyerekközpontú és a tanárok nagyon jó munkát végeztek abban, hogy a gyerekek elsajátítsák a nyelvet. Öt hónap alatt a lányok megtanultak angolul és a tanmenethez is fel tudtak zárkózni. Megterhelő volt, hiszen mindeközben tanultak a pártosfalvi vizsgákra is, és a járvány ideje alatt az online tanítás is megnehezítette a dolgokat. Közben a lányok a szentgotthárdi zeneiskola anyagát is követték online, így a végén a három iskola és a négy nyelv egy picit sok volt a számukra, de nagyon jól vették az akadályokat – mondja Tamás büszkén. Botond, aki még csak óvodás, szintén belekóstolt az angolba és hamar megszokta a nyelvet. Panni és Villő közben kitűnőre vizsgáztak a pártosfalvi iskola anyagából, így itthon ősszel már a saját osztályukban folytathatták a tanulást.

 

 

 

 

Változások és változtatás idehaza

 

A házaspár azzal a céllal utazott ki, hogy újat tapasztaljanak és más impulzusok érjék őket, amiből hazatérve lelkészi munkájukban is táplálkozhatnak. – Ami nagyon lényeges volt számunkra ebben az évben, hogy elmélyüljünk az imádságban és az Istenre figyelésben. Hogy jobban meghalljuk az Isten szavát, hogy tudjuk őt követni, és ebben el is mélyültünk. Ezért is vagyunk itthon. Hiszen ha a kényelmet vagy az egyszerűséget követtük volna, akkor nem itt lennénk. A szigeten a helyiek nagyon szerették volna, ha maradunk, és az utolsó pillanatig bíztak is ebben. De éreztük, hogy haza kell jönnünk. Hogy miért, azt még nem tudjuk pontosan. Ezek az Úristen titkai, és amíg ő ezeket titokban akarja tartani, addig az is maradnak. Viszont ez adott nekünk egy erős alapot arra, hogy nyugodtan kövessük az ő vezérlését akármiben, mert arra fog vinni bennünket, amerre mennünk kell. Abban is megerősített bennünket, hogy kimondjuk, a lelkésznek a feladata nem az, hogy egy gyülekezetet fenntartson, hanem hogy a saját munkáját elvégezze. Az, hogy a gyülekezet megmaradjon, az a híveken múlik – mondja Tamás, majd arra is választ adott, hogy milyen változásokat szeretnének beilleszteni a szolgálatukba, mi az, amivel segíteni kívánják, hogy a hívek ráébredjenek minderre és erős közösséggé formálódjanak. – Szeretném bevezetni a gyereküzenetet. Ez úgy fog kinézni, hogy minden istentiszteleten lesz valami, ami kifejezetten a gyerekeknek szól. Kint vettem észre, hogy ezeknek a gyereküzeneteknek sokszor nagy foganatja van a felnőttek körében is. és mindenkit képes megszólítani, mindenki tudja értelmezni. Szeretném az istentiszteletek néhány új formáját is kipróbálni. Az egyik az erdei egyház lesz, ami arról szól, hogy a hívek a természetben találkoznak, de nem piknikezni, hanem hogy Istent dicsőítsék. Ebbe kívánok olyan embereket is bevonni, akik számára a templomi környezet túl merev, egyházias. Nagyon sokan vannak, főleg fiatalok, akik nyitottak, de nem az egyházi vonalra. Hozzájuk is szólni szeretnénk. Hiszen van egy nagy feladatunk: szólni az emberekhez. Méghozzá egy nagyon nehéz üzenetet kell megfogalmaznunk, azt, hogy meg kell térniük, mert ha nem térnek meg, akkor nem lesz övék az Isten országa. És ezt nagyon nehéz úgy megfogalmazni, hogy ne fájjon. De ezentúl őszintén ki kell mondanuk. Őszinte kommunikációra törekedtünk korábban is, de túl óvatosak voltunk, nehogy megbántsunk embereket. De ezt többé nem tehetjük meg a saját kényelmünk miatt. Ha kell, akkor néha sajnos meg kell bántsak embereket, mert nem kisebb dologgal játszanak, mint az örök élettel.

A hazatérés után Tamás és Emőke családként is fontos elhatározásra is jutott. Jelenleg Tamás újra a szentlászlói gyülekezet lelkésze, de feleségétől átvette a szentgyörgyvölgyi gyülekezetet is. Emőke pedig átmenetileg feladja lelkészi státuszát. – A pásztori munkát én vállaltam. Ez a kettő tud együtt egy fizetést adni. Emőke pedig azért megy világi állásba, hogy a szlovén jogrendbe is be tudjunk illeszkedni. Az én fizetésem ugyanis teljesen magyarországi, ott is adózom, miközben Szlovéniában élünk. Kell szlovén munkaviszony és fizetés, hogy normális életet tudjunk élni. Ez a társadalom nem úgy van berendezve, hogy egy családfenntartó legyen, mindkét félnek dolgoznia kell. Én egyedül magyar fizetéssel nem keresek annyit, hogy eltartsam a családomat – mondja Tamás, majd Emőke folytatja: – Én jobban beszélem a nyelvet, ezért nekem nagyobb esélyem van munkát találni, ez lett a megállapodás köztünk. Ezt az elhatározást is magunkkal hoztuk. Erre azért van szükség, hogy itt tudjunk maradni! A határokat meg kell húzni, fel kell ismerni, hogy mi mennyi munkával jár, ki kell mondani, hogy mi van, és mi az, ami fenntartható, és mi az, ami nem.

 

 

MCSi Design