kele
perec1
garas1
64. évfolyam
47. szám
Megjelenés:
2020. 11. 26.
kiscim4720
 

Ruha teszi az embert!? – Nem esik le az aranygyűrű az ujjunkról

ruhateszi4420Sorozatunkban ez alkalommal az ékszerek kerülnek a középpontba. Bár ezek viselése leginkább a vagyoni helyzet függvénye volt és a felsőbb társadalmi osztályokat jellemezte, de különösen a polgárosodó parasztság esetében a viselet fontos részei voltak a nyakláncok, a fülbevalók és a gyűrűk.

 

Képünkön: Gyöngysort viselő hetési asszony kislányával, részlet (Göcseji Múzeum TOD 1994.17.17.).

A honfoglaló magyarokat a történeti források és a régészeti leletek alapján kifejezetten ékszerkedvelő népnek ismerjük. Más lovasnomád népekhez hasonlóan az ékszereiket nem csak a testükön viselték, hanem a ruházatuk szerves része volt. Főként a vezető réteg férfiaira voltak jellemzőek a veretekkel gazdagon díszített övek, szíjak, ruhadarabok, süvegek csúcsdísszel, tarsolyok tarsolylemezzel, a nőkre pedig még a nyakperecek, párták, hajkorongok és üvegpaszta gyöngyfüzérek. A legszebb fegyvermarkolatok és tarsolyok, valamint a ruházatukat díszítő csüngők, rátétek, gombok és boglárok nemesfémből készültek.

A 19–20. századi magyar parasztviseletekben a nyakékek főként textilpántra vagy zsinórra fűzött gyöngysorok voltak, amelyeket a saját anyagukkal vagy madzaggal kötöttek meg. Európa más részeihez hasonlóan a magyarság körében is a legelterjedtebb ékszer a fonalra fűzött gyöngysor volt. A gyöngysor korábban a leányok és menyecskék templomi öltözetének volt csak része. Idővel ünnepre drágább vagy többsoros, míg más alkalmakra, táncra, sétára inkább feltűnő, nagy szemű gyöngysorokat viseltek. Helyenként a gyöngynek betegségtől óvó erőt tulajdonítottak. A hetési női viseletben is a gyöngysor volt a legjellegzetesebb ékszer, amely az emlékezetben megmaradt.

A fémből készült nyaklánc az újabb paraszti viseletekben legalább olyan kedvelt volt, mint egykor a gyöngysor. Az ezüstlánc csak az I. világháború táján terjedt el. Korábban csak a gazdag mezővárosok jómódú lányai, asszonyai viseltek láncot, akár aranyból is. Az ezüst- és aranylánc napjainkig rangjelző szerepű a népviseletekben. A különféle nyakékeket díszíthették rájuk akasztott pénzdarabokkal, amely elég direkt, hivalkodó módon utalt arra, hogy viselőjének mekkora vagyona van.

Az európai és magyar kultúrában a fülbevaló az egyetlen olyan, most is használt ékszer, amelynek viselete a test deformálásával, a fül átszúrásával jár. A honfoglaláskori sírokban főként fémkarikára fűzött agyaggyöngyös fülbevalókat találtak. A parasztságnál fülbevalót a kislányok keresztelői ajándékként, majd később konfirmációra, bérmálásra egy újabbat, koruknak megfelelőt kaptak. A fülbevalót elsősorban ékszerként viselték, de fontos volt az óvó, gyógyító erejébe vetett hit is. Főként a férfiak voltak azok, akik hiedelmi okokból és akkor is többnyire csak az egyik fülükben viseltek fülbevalót.

A laza karkötőknek és a merev karpereceknek a kutatók szerint kezdetben nem is ékszerjellege, hanem öltözetkiegészítő szerepe volt, hiszen az ókorban és a középkorban még a bő ruhaujjat fogták a karhoz, ezért mindkét karon viselték őket. Az egyszerűbb néprétegeknél, így a parasztságnál is a karkötőnek fontosabb volt a hiedelembeli, mint az ékszerszerepe. Általános európai szokás volt, hogy az újszülött karjára piros korallfüzért kötöttek, amit a Kárpát-medencében faluhelyen országszerte piros pántlikával helyettesítettek, hogy a gyermeket szemmel ne verjék.

A gyűrű, mint azt a szó ótörök eredete is mutatja, régi és kedvelt ékszere a magyarságnak. A honfoglaláskori sírokból rézből és bronzból öntött karika- és fejesgyűrűket is kiástak. A magyar parasztság körében a férfiak ritkán viseltek, s akkor is csak pecsétgyűrűt. Kis kövesgyűrűt a kislányok a szüleiktől, konfirmálók, bérmálkozók a keresztszüleiktől, eladó leányok a szeretőjüktől kaptak. A gyűrűk ékszerfunkciója sem volt kizárólagos. Bár a mezővárosok gazdag polgárai már a 16. században használtak pecsétgyűrűket okirataik hitelesítésére, legsajátosabb szerepe a jegygyűrűnek volt. Jegygyűrűt a középkorban még csak a menyasszony kapott, de a 16. század után már „gyűrűt cseréltek”. A 16–18. században még az volt a szokás, hogy akár több nemzedék is eljegyezhette magát egy-egy örökölt jegygyűrűvel. A 19. századtól azonban már az volt illendő, hogy minden jegyespár újat vegyen a jeles alkalomra.

 

 

 

MCSi Design