kele
perec1
garas1
64. évfolyam
46. szám
Megjelenés:
2020. 11. 19.
kiscim4620
 

1920 novembere: Választások – részben magyarok nélkül

klekl4520Az SZHSZ Királyságban 1920. november 28-án került sor első alkalommal országgyűlési választásokra. Szlovénia területén hat politikai párt indult, melyek a Muravidéken is indítottak jelölteket, azonban ebben régióban indult egy hetedik párt is, az úgynevezett Hazai Párt (Domača verstvena stranka). A legesélyesebb a Klekl Jožef nyugalmazott cserencsóci plébánost (képünkön) felvonultató, a Szlovén Néppárt keretében induló Parasztszövetség volt.

 

Képünkön: Klekl József nyugalmazott cserencsóci plébánost kétharmados többséggel választották meg a Muravidéken országgyűlési képviselőnek. (Forrás: Pokrajinski muzej Murska Sobota – Területi Múzeum, Muraszombat).

 

Egész novemberben erőteljes kampány zajlott, amely a falvakban szervezett néhány nagygyűlés mellett leginkább a helyi sajtóban nyilvánult meg. A legnépszerűbb újság, a Klekl által szerkesztett Novine a folyamatos népszerűsítéssel nagy előnyt szerzett a Néppártnak (azon belül a Parasztszövetségnek és Kleklnek). Jelentősebb támogatásra még az említett „Hazai Párt” számíthatott, főképpen a Muravidék azon részein, ahol kisebb volt a római katolikusok aránya. A választási névjegyzékben 17.314 személy szerepelt, azonban – elég sajátos jelenségként (amire részben az új állapot, a jugoszláv fennhatóság el nem fogadása hatott) – az egykori Alsólendvai járás területén a magyaroknak nem volt választójoga, azaz a választói névjegyzékben a magyar falvak legtöbbjében nem vagy alig volt szavazásra jogosult (ennek konkrét okai alapos elemzésre szorulnak). A Muraszombati járás esetében más volt a helyzet. A Strausz fivérek által írt, Alsólendva története című kéziratban (amelynek az eredeti példánya sajnos elveszett, és csak a másolatának nagyjából kétharmada áll jelenleg rendelkezésre) a következőképpen jellemezték a szűkebb Lendva-vidékre vonatkozó helyzetet: „Vidékünkön a magyarok (és a zsidók) nem kaptak választási jogot. Pincén, Völgyifaluban, Bánután, Hidvégen és a Lakosokban senkinek sem volt szavazási joga, Petesházán egynek, Zalagyertyánosban kettőnek, Csentében, Lendván, Lendvahosszúfaluban a hegyieknek, azonfelül Lendván a bevándoroltaknak és néhány vend születésűnek (Kótban, Kapcán kevésnek, Hotizán soknak).” A pontosítás kedvéért közöljük, hogy a választói névjegyzék alapján Felsőlakosban egy személynek, Hosszúfaluban (azon belül feltehetően Hosszúfaluhegyen) 33-nak, Alsólendván (és Lendvahegyen, valamint Hármasmalomban) 273-nak, Kótban 29-nek, Kapcán 20-nak, Hotizán 120-nak volt szavazati joga. Dobronakon (Zsitkóccal együtt) és a hetési falvakban – Göntérházán és Kámaházán, valamint az akkor még a jugoszlávok által megszállt Jósecen (ma Bödeháza része) – senkinek sem volt szavazati joga. A Hetésben Radamos valamennyire kivételnek számított, ott nyolc személyt jegyeztek, akik bizonyára szlovén származásúak voltak, a református Szentlászlón pedig mindössze két személy szerepelt a választói névjegyzéken. Az egykor Vas megyéhez tartozó dombvidéki (goricskói) részen, amint utaltunk rá, a magyarok lakta falvakban sokkal többen szerepeltek a névjegyzéken, mégpedig Domonkosfán 193-an, az akkor még délszláv megszállás alatt levő Szomoróczon (ma Kercaszomor része) 39-en, Szerdahelyen 66-an, Hodoson 118-an, Kapornakon 71-en, Pártosfalván 126-an, Csekefán 70-en és Kisfaluban 39-en.

A Muravidéken az átlagosnál alacsonyabb volt a választási részvétel, a feljegyzések szerint 8.481-en járultak az urnákhoz, ami 48,98 százalékos választási arányt jelentett. A muravidéki jelöltek közül a befutóként emlegetett Klekl Jožef jutott be a Néppárt színeiben a belgrádi képviselőházba, és elsöprő fölénnyel nyert, hiszen a hét jelölt között 5.437-en szavazatot kapott (ebből 3.734-et az Alsólendvai járás területén), azaz a leadott szavazatok 64,1 százalékát. A Hazai Párt jelöltjére, Šerügára 1.497-en, a szociáldemokrata Kristanra pedig 989-an szavaztak, a többi jelölt a kétszáz szavazatot sem érte el. A Parasztszövetség listáján Klekl mellett Sever Božidar, Alsólendva polgármestere szerepelt, azonban a többi szlovéniai régióhoz viszonyított alacsony részvételi arány miatt a párt a Muravidéken csak egy mandátumot szerzett. Kleklék a győzelem után megköszönték a választóknak a bizalmat, valamint hangsúlyozták, hogy minden becsületes polgár, a magyarok érdekében is tevékenykedni kívánnak.

A másik, nagy visszhangot keltő esemény 1920 novemberében a trianoni békeszerződés ratifikálása volt a magyar Országgyűlésben, amelyre november 13-án került sor. A korábbi hónapok kaotikus állapotai, konfliktusai és a jugoszláv megszállás tartóssága iránti bizonytalanság miatt, ami főképpen a magyarokban és a magyar érzelműekben volt erős, sokan úgy vélték, hogy a ratifikáció után konszolidálódik a helyzet. Ebből az alkalomból Lipovšek kormánybiztos hivatalos közleményben fordult a Muravidék lakosságához, amelyben megállapította, hogy „ezzel a történelmi ténnyel” a tájegység a délszláv állam része lett. Majd közölte a lakossággal, hogy nyílt szeretettel fogadja őket „a mi híres és szép hazánk”, azaz Jugoszlávia, valamint kifejezte reményét, hogy „a Muravidék számára új idők érkeztek, a béke és a rend ideje.” Közleményét a korabeli retorika szellemében zárta: „Ennyi évszázad rabság után mégiscsak eljött a szabadság és a fejlődés korszaka!” A magyar álláspont ezzel homlokegyenest ellentétes volt, a kisebbségi magyarok számára pedig lesújtó.  A Nagykanizsán megjelenő Zalai Közlöny a következőképpen kezdte tudósítását a ratifikációról: „Nagyon szomorú ülésre ült össze ma a magyar nemzetgyűlés, hogy becikkelyezze és törvényerőre emelje azt a békeszerződést, amelynek minden egyes pontja a valótlanságok egész tárházát tartalmazza, amelynek intézkedéseibe magyar ember soha bele nem nyugodhat, s melynek végrehajtása ellen minden fia ennek a hazának, lelke minden porcikájával tiltakozik. A nemzetgyűlés teljesítette gyászos kötelességét, de a forma, amelyben a szomorú kötelességteljesítés történt, intő példa a békét ránk diktált hatalmak számára: Ez nemzet tud tűrni, tud zokogni, de felejteni soha.”

A ratifikációs folyamat hosszú ideig lázban tartotta Magyarországot és a teljes magyarságot. Tekintettel a közhangulatra nem meglepő, hogy a magyar kormány közvetlenül a békeszerződés ratifikálása után „saját maga” vád alá helyezését kérte, amit azonban az országgyűlés nem fogadott el.

E visszhangzó események alatt folyamatosan zajlott a földreform a Muravidéken, valamint annak előkészületei. A földosztásra kiszabott terület bizonyos része 1920 novemberére már szétosztásra került. Egyre időszerűbbé vált a központi körökben már korábban eldöntött betelepítések ügye, ami ellen Klekl és köre erélyesen tiltakozott. A muravidéki agrárigazgatóság vezetője, Gregorović azonban több alkalommal hangsúlyozta, hogy a betelepítés céljára (annak első fázisában) a petesházi határban 800 holdnyi terület rendelkezésre állt, valamint további 120 katasztrális hold Hídvég körzetében. A felső hatósági utasítás arról szólt, hogy a betelepítésnél vegyék figyelembe a háborúban érdemeket szerzett jugoszláv önkénteseket. A Gregorović által említett területek iránt 1920 novemberében a ljubljanai önkéntesek egyesülete és a Strniščén kialakított, körülbelül harminc családból összetevődő menekültcsoport érdeklődött.  

                                                        

 

MCSi Design