Házi oltár - Isten nevében...

  • Nyomtatás
  • hazioltar szentcsalad Kepe 2017 LKZ 1586 03Mostanság szinte nincs is nap, hogy el ne hangozzék a közbeszédben a keresztény Európa fogalma, ne történjen utalás a zsidó-keresztény gyökerekre. E fogalmak rendszeres felbukkanása mögött legtöbbször a féltő szándék áll, mivel úgy tűnik, Európa valamiért elfelejtkezni látszik a gyökereiről és arrólz, mit is köszönhet a keresztény kultúrának. Pedig függetlenül attól, hogy hiszünk-e Istenben, gyakoroljuk-e a vallásunkat, be kell látnunk, hogy akár művészeti alkotásokat szeretnénk megismerni, akár az európai jogrend, erkölcs, történelem, népélet vagy netán a filozófia érdekel bennünket alaposabban, folytonosan arra „kényszerülünk”, hogy a keresztény vallásban keressük egyes jelenségek eredetét, fejlődését, magyarázatát.

     

    A 2002-ben útjára indult néprajzi ismeretterjesztő sorozatunk a 19. évadához érkezett, átlépett a nagykorúságba. S ebből az alkalomból most az egyik legkedvesebb témánk lesz a főszereplő, a vallási néprajz, amelynek feladata Bálint Sándor korai megfogalmazása szerint „annak vizsgálata, hogy a néplélek hogyan reagál az egyházi előírásokra”. A vallási néprajz körébe tartozó kutatások történeti szemlélet nélkül elképzelhetetlenek. A kutatott néprajzi jelenségek ugyanis elválaszthatatlanok a magyar és az egyetemes művelődéstörténettől. A nép vallásos képzeteiben és cselekedeteiben több évszázados, sőt több évezredes művelődési rétegek húzódnak meg, a pogány ősvallás maradványaitól a katolikus kereszténység változó tanain és liturgikus gyakorlatán át a kereszténységre ható más vallások tanításáig. A vallási néprajz elsősorban a tételes vallás, illetve a hivatalos liturgia mellett mindig létező, úgynevezett paraliturgikus cselekedetekkel és kultuszokkal, valamint a hivatalos vallás népi gyakorlatával és képzeteivel foglalkozik. A Muravidékre fókuszálva igyekszünk most feltérképezni, hogyan jelent meg a vallás őseink mindennapjaiban, hogyan élték meg a hitüket. A sorozat címválasztása is jelképes, hiszen mindenkinek van otthon kis házi oltára, legyen az a hagyományos szentsarok, egy vitrin, könyvespolc vagy éppen éjjeli szekrény, ahol a vallásos ereklyék mellett kedvenc családi fotóit, utazási emlékeit teszi közszemlére, gyűjti egy csokorba, ahogyan mi fogjuk most a szlovéniai magyarság vallási értékeit.

    Nézzük, mostanság mi a helyzet, milyen alapokról indulhatunk! Szlovéniában a 2002. évi népszámlálás volt az utolsó, amely rögzítette a lakosság vallási és nemzetiségi hovatartozását. A nyilvánosságra hozott statisztikai adatok szerint Szlovénia mintegy 2 millió lakosának 57,8%-a volt római katolikus, 2,3%-a ortodox, 2,4%-a muszlim, 0,9%-a protestáns, az ateisták és egyéb vallásúak aránya pedig 36,5% volt. Az említett népszámlálás alkalmával Szlovéniában 6243 személy vallotta magát magyarnak, ebből 5016 katolikusnak, 524 evangélikusnak és 158 egyéb protestáns egyházhoz tartozónak (ez az adat főként a reformátusokat jelenti), 8 pedig az iszlám hívének. 259 személy nem adott választ a kérdésre, 159 ateistának tartotta magát, 65 pedig olyan hívőnek, aki nem gyakorolja a vallását. A különböző felekezetek esetében bizonyos földrajzi tagoltság is megfigyelhető. Míg a katolikus magyarság nagy része a lendvai és a dobronaki plébániához kapcsolódva gyakorolja hitét, addig az evangélikusok és reformátusok többsége az őrségi, azaz dombvidéki gyülekezetek tagja.

    A vallási néprajz gazdag kincsestárának ajtaját ezennel kitárjuk, hogy utánajárjunk annak, a muravidéki elődeink életét mely szent helyek, alkalmak, emberek, cselekedetek határozták meg az évszázadok során. Nem maradt más hátra, minthogy azzal a jelmondattal indítsuk mi is útjára az új sorozatot, amellyel az aratást, a házépítést vagy akár az iskolában a tanulást kezdték őseink: Isten nevében kezdjük el!