kele
perec1
garas1
65. évfolyam
29. szám
Megjelenés:
2021. 07. 22.
kiscim2921
 

Egy jobb világba menekült, de a szíve hazahúzta

dezso0221A hodosi származású Ábrahám Dezsőről keveset tud a muravidéki magyarság. Pedig egy olyan ízig-vérig magyar lelkületű, haza- és szülőföldszerető ember volt, aki maradandó nyomot hagyott maga után a világban. Az 56-os Magyarok Világtanácsának főtitkára, az 56-os Magyarok Világszövetségének szóvivője, a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségének alapítója, a Jákó Vera Alapítvány, a Jákó Vera Nótaszínház igazgatója, valamint a Kis Regnum Marianum Kápolnáért Alapítvány elnöke volt.

Ábrahám Dezső 1930. július 7-én született Őrihodoson egy paraszti család harmadik gyermekeként. Hodoson csak Duzsunak becézték a társai. A falujában járta ki az elemit, majd 1949-ben Magyarországra szökött és Szentgotthárdon élt Aladár nagybátyjánál, akinek fűrésztelepe és malma volt. Ott ismerkedett meg első feleségével, Marikával is, akitől egy fia született, őt szintén Dezsőnek keresztelték.

A következő években Dezsővel szinte meglódult az élet. Budapestre költözött a nagyanyja testvéréhez, és a Ganz Villamossági Gyárban segédmunkás, majd bérszámfejtő lett. A sportolással is ekkor kezdett komolyabban foglalkozni, főleg kézilabdázott. Tatabányán nagypályás női kézilabdacsapatot alakított, akikkel országos bajnokságot is nyert, majd 1952-ben Budapesten letette a kézilabda-játékvezetői vizsgát. Egy évre rá pedig már nemzetközi kézilabda-játékvezető lett, majd a Budapesti Testnevelési és Sportbizottságnál kapott állást mint szervezési előadó, valamint munkaszervező volt a Népstadion építésénél is. Elvégezte a Testnevelési Főiskola levelező tagozatát, majd kinevezték a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárává, amely tisztséget emigrálásáig töltötte be. Az 1956-os forradalom idején Dezső a főváros szociális közellátási vezetője, a Fővárosi Tanács éjjel-nappalos ügyeletese volt. A szabadságharc leverése után pedig Ausztriába menekült.

„Jakabházánál léptem át a határt, közel térdig érő hóban, 1957. február 4-én” – írta visszaemlékezésében, melyből kiderül, hogy Ausztriában is hamar feltalálta magát. A magyar gyermekek nevelője lett Marizellben és Bécsben. Menekülttáborok instruktora lett, majd osztrák kézilabda-játékvezetőként, illetve a Bécsi Magyar Híradó című újság sportrovatvezetőjeként is dolgozott. „Bécsben találkoztam Puskás Öcsivel, a Mariahilfer Strassén a Gól presszóban, ahol összejöttek a menekült sportolók, világbajnokok, olimpiai bajnokok. Engem még otthonról jól ismertek a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkáraként. A beszélgetések közben felvetődött, hogy alakítsuk meg a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségét. Így 1957. március 29-én a Gól presszóban elhatároztuk, hogy megalapítjuk Puskás Öcsivel, Bánkuty Gézával, Österreicher Emillel és másokkal a szövetséget. Augusztusban megalakultunk, Puskás Öcsit választottuk elnöknek, ügyvezető elnök Bánkuty Géza lett, én lettem a főszervezője, a főtitkára” – nyilatkozta Dezső egy későbbi vele készült interjúban.

Az 1957 augusztusában megrendezett alapító közgyűlés körülbelül 150 emigráns sportoló jelenlétében díszelnökké választotta Otto Moldent, az osztrák Nemzeti Bizottság elnökét, a Die Presse tulajdonosát.

A szövetség kevés pénzből gazdálkodott, hiszen a legtöbb anyagi támogatást az emigráció politikai szervezetei kapták. A sikerek éppen ezért még jobban felértékelődnek. „Svájcban és Nyugat-Németországban klubokat szerveztünk, és több sportolót juttatunk álláshoz és lakáshoz a klubokkal és a különböző nemzeti szövetségekkel fennálló kapcsolatainkon keresztül.” 1958. február 8-án Ábrahám Dezső többek között Puskás, Czibor és Kocsis eltiltása miatt is személyesen járt közben a FIFA elnökségi ülésén. Összesen 48 magyar sportklubot szervezett a világban.

1958 nyarán Dezső tüdőbetegsége miatt egy svédországi szanatóriumba utazott. Hat hónapi sikeres gyógykezelés után testnevelőként állt munkába, illetve edzőként és játékvezetőként is tevékenykedett. A távolból továbbra is gondoskodott a menekült sportolók összetartásáról és az ügyeik intézését is vállalta. 1961-ben pedig a világ legjobb kézilabda-játékvezetője címet is megkapta.

 

Hazatért, letartóztatták

„Talán még hasznos tagja tudnék lenni a társadalomnak. Nem raboltam és nem gyilkoltam. Hogy miért vagyok itt, azt egyre inkább nem tudom. Otthon szeretnék lenni, otthon a barátok és ismerősök között” – írta 1961 márciusában a Magyarok Világszövetségének budapesti irodájához címezve. Akkori szóhasználattal élve a „disszidált állampolgárok” visszatérési kérelmét az úgynevezett Hazahozatali Bizottság bírálta el. A levéltári dokumentumok szerint Ábrahám Dezső kérelmét elutasították, ám a belügy közbeszólt, ugyanis a sportvezető személyét az emigrációban betöltött szerepe miatt elég fontosnak tartotta ahhoz, hogy rajta keresztül információkat szerezzen az ausztriai magyarokról. A belügy az ügynökeinek is feladatul adta Ábrahám jellemzését, akik közül Szabó Miklós „Kerekes” (előbb Rákosiéknak, aztán Kádáréknak dolgozott) ezt írta róla egyik jelentésében: „Ábrahám nagyon értelmes, gyors felfogású, képességű, kiváló szervezési adottságokkal rendelkező ember. Hazatérése feltétlenül hasznos lehet, hiszen az emigrációban politikailag is kihasznált sportolók egyik reprezentánsa tért vissza. Itthoni sorsa esetleg másokat is követésre csábíthat. Intelligenciájánál fogva számítani lehet rá, hogy nyilatkozatai hatásosak lesznek.” Az ügynök jelentésében kitért arra is, hogy Ábrahám rengeteget tett a magyar kézilabda felvirágoztatásáért, a sportág nyugat-európai színvonalúra emeléséért, ami miatt itthon sok kollégájával akadt nézeteltérése. Ábrahám hazatérését tehát az operatív szervek nyomására mégis engedélyezték. Dezső 1962 január végén – egyéni kegyelemmel – visszatérhetett Magyarországra.

Hegyeshalomnál már várták és megkezdték a kihallgatását. A következő hetekben rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen. Hangsúlyozni kell azonban, hogy nem beszervezett ügynökként foglalkoztak vele, Ábrahám Dezső ugyanis sosem volt hírszerző. Itthon segédmunkásként kezdte újra az életét a Pálma Gumigyárban, majd tiltakozása után testnevelőtanár, kézilabda-játékvezető és vizsgabiztos lett. Ez idő alatt háromszor is eljárást indítottak ellene izgatás, devizabűntett és más cselekmények miatt. „Az izgatás az általam Svédországban készített ’Puskás és a labdarúgás’ című film bemutatása volt több vidéki városban akkor, amikor Puskás nevének kiejtése is ’bűncselekménynek, izgatásnak’ számított” – írja életrajzában. 1963-ban Magyarországon az év legjobb játékvezetője, 1965 januárjában ismét nemzetközi játékvezető lett. De hogy ne tudjon kiutazni a február 18-i németországi mérkőzésre (ahová az IHF delegálta játékvezetőnek), 1965. február 4-én, amikor letelt volna büntethetősége, az iskolában letartóztatták és koholt vádak alapján 3 évre ítélték, valamint 5 évre eltiltották a közügyektől. „Az volt a ’bűncselekményem’, hogy 1960-ban a bátyám javára – aki Jugoszláviában élt – lemondtam az otthoni családi örökségemről!” Dezsőt állandó megfigyelés alá helyezték egészen 1990-ig. A Történeti Hivatal több mint négyszáz oldalas, róla szóló jelentésében a legnagyobb 56-os áruló, „Kerekes”, azaz Szabó Miklós „jelentései” szerepeltek.

 

 

 

A magyar nóta bűvöletében

Dezső két év után szabadult. Először egy gépjármű-forgalmazó vállalatnál, majd a váckisújfalui téeszben helyezkedett el segédmunkásként. Később a téesz reklámcikktervezője és nyomdavezetője lett. 1971-től – a SZÚR-ok (Színész–Újságíró Rangadók) egyik szervezője volt, ott ismerkedett meg Jákó Vera nótaénekessel, akivel 1974. március 21-én házasságot kötött. (Ugyan Dezső nem említi életrajzában, de Vera előtt egy Gizi nevű hölgy volt a második felesége.) Dezső 1975-től a magyarnóta és más műfajok műsorait szervezte, rendezte országszerte. Legkevesebb 25 produkciót szervezett, vitt színpadra és több mint 4.000 előadást rendezett. Közben az Országos Rendező Iroda újra feljelentette „illegális műsorok szervezése miatt”. A pártállam idején nem volt szabad másnak nótaműsorokat szervezni, csak az elvtársaknak. A pert Dezső a későbbi sztárügyvéddel, Orosz Balázzsal megnyerte. 1985-ben a New York-i Broadway színpadára is eljutott a magyar nóta, Dezső rendezésében bemutatták „A Pesti Vigadótól a Broadwayig” című produkciót. Két év múlva, szerelmük és közös karrierük csúcsán Jákó Vera 52 évesen betegségben meghalt. Azóta is ő viseli a „Nótakirálynő” címet. Dezső a felesége emlékére 1988-ban létrehozta a Jákó Vera Alapítványt, 1989-ben pedig 1.300 pályázattal megrendezte a Jákó Vera Magyarnóta- és Dalversenyt.

 

Az erdélyiekért, a külhoni magyarságért

Dezső már felesége halála előtt is az erdélyi magyarok nagy támogatója és helyzetük állandó ismertetője lett. 1988. augusztus 5-én a Budai Parkszínpadon rendezett műsorában hangzott el először nyilvánosan a Székely Himnusz. Még abban az évben, november 5-én a Budapest Sportcsarnokban megrendezte a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk” című tiltakozó műsort, majd az USA-ban 1990. március 15-én Washingtonban a Capitoliumban, Kossuth Lajos mellszobrának avatásán a garfieldi férfikórus előadásában is felcsendült a Székely Himnusz. Dezső 1990-től Tőkés László református lelkész, majd püspök képviselője és menedzsere lett. Folyamatosan szervezte amerikai, európai és más körútjait, találkozóit, többek között a pápával is. Így találkozott több államfővel, neves személyiséggel, politikussal. 1990. május 30-án megalapította a Nemzetközi Transsylvania Alapítványt Tőkés László és Sütő András alapítótársakkal. 1992-ben megalapította a DunaSat Alapítványt, melynek feladata volt a műholdas tévéadás beindítása. 1993 augusztusában pedig megrendezte Budapesten az első „Határon Túli Magyar Lapok Szemléjét”, ahol 52 újság 104 újságírója volt jelen. Ezzel egy időben megrendezte a „Határtalanul” című nemzetközi kulturális gálaműsort. A rendezvény a határon túli magyar lapok életben tartását célozta meg. A 90-es években a Népújság-estek szervezésében is oroszlánrészt vállalt.

1991 és 1994 között filmre vitte Erdély számos történelmi és kulturális eseményét, Cselényi Lászlóval beindította a „Videóújságot” a diaszpórában élők részére. 1986-ban megrendezte a Legszebb Magyar Népviseletek Nemzetközi Szemléjét 314 viselet bemutatásával a Pesti Vigadóban, óriási sikerrel. A 16 órányi videóanyag ritka és egyedülálló, pótolhatatlan nemzeti kincs. Dezső számtalan nótaelőadást, nagyszabású eseményt szervezett a Káli-medencétől Erdélyen át Torontóig, de a sport iránti rajongásáról sem mondott le soha. 1998-ban tengeren túli utat szervezett az Aranycsapat élő tagjaival (Puskás Ferenc, Hidegkúti Nándor, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő), továbbá Kovács Marika és Bokor János nótaénekesekkel, New York, Woodbridge, Sarasota, Toronto, Niagara-vízesés állomásokkal. A Jákó Vera Alapítvány és a Magyarnóta Országos Egyesület elnökeként, az 56-os Magyarok Világtanácsának főtitkáraként, az 56-os Szellemiségű Magyar Nemzeti Párt elnökeként tevékenykedett továbbra is, illetve megalapította a „Jákó Vera Nemzeti Nótaszínházat”.

1997-ben Dezső újra megnősült, Kovács Marika nótaénekessel kötötte össze életét. 2001. december 14-én Budapesten kelt levelében – melyet a hodosi községi lap leközölt – így emlékszik vissza szülőfalujára: „Szép volt mindenütt, de a hodosi templom tornyánál nincs szebb sehol a világon! Amíg az látszik (messziről is látszik), addig mindig reménységben élnek az emberek. Lehetnek otthon, vagy bárhol a világban. Egy a lényeg: soha ne felejtsék el azt a tornyot! Az ember a gyerekkorát magával hordja élete végéig. Én is vittem, hordtam: az emlékeket, a történéseket és a csodákat.”

Ábrahám Dezső 2006-ban, 76. életévében hagyta maga mögött a világot, sírja az óbudai temetőben van.

 

 

MCSi Design