kele
perec1
garas1
64. évfolyam
43. szám
Megjelenés:
2020. 10. 29.
kiscim4320
 

A levendulát is metszeni kell

levendula3620Az egyre inkább népszerű és már szinte minden kertben megtalálható levendulát is metszeni kell. Vágjuk vissza az új hajtásokat, hogy bokrosodjanak, ezen kívül ha az első évben levágjuk a virágbimbókat róla, akkor a következő évben nagyobb bokrunk lesz. Ez segít a bokrok egészségesen és fiatalon tartásában.

Azok a levendulák, amelyeket nem metszenek kellőképpen, fássá válhatnak a bokor középső részénél. A levendulákat egy évben legalább egyszer meg kell metszeni, ősszel elővigyázatosabban, tavasszal erőteljesebben is lehet. Amennyiben ősszel metsszük meg, figyeljünk rá, hogy jóval az első fagy veszélye előtt tegyük azt. A sövényvágókkal nyugodtan lehet a levendulát is formálni. Hagyjunk zöld leveleket a bokron, mert ha túlságosan visszavágjuk, megeshet, hogy a növény nem éli túl.

Azok a bokrok, amelyeket nem metszettek meg fiatal korukban, lehet, hogy nem élik túl az erős metszést. Amennyiben a levendulabokor már hároméves és még soha nem volt megmetszve, akkor lehet, hogy a metszéssel nem érünk el semmit és jobb lenne kicserélni a bokrot. Azonban ha vannak új hajtások a fás rész alatt, akkor elkezdhetjük óvatosan metszeni, hogy elősegítsük az alsó levelek növekedését. Minden évben metsszünk egy kicsivel többet belőle, és metsszük minél közelebb a fás szárhoz anélkül, hogy belevágnánk a fába. Figyeljünk oda, mert ha túl közel metsszük a fás szárhoz, akkor a levendula elpusztulhat. Ez a módszer elősegíti az új hajtások növekedését a szár alsó részén, és így végül új formát kap a bokor. A metszés sikere a levendulafajtától is függ, mert egyes kultúrnövény-változatok hajlamosabbak a fásodásra, mint mások.

Kora tavasszal bátran és erőteljesen visszametszhetjük még az elöregedett és felkopaszodott levendulatöveket is, míg nyáron és ősszel inkább csak a virágok visszametszését végezzük. A késő őszi túl mély visszavágás hideg tél esetén a tövek kifagyásához vezethet.

Az illatos levendula ismét kedvenc növénye lett a kiskerteknek: a virágfürtjei vázában mutatós asztaldíszek, de kiválóan alkalmasak a ruhás és fehérneműs szekrények illatosítására és molymentesítésére is. Olaját illatosító anyagok készítésére használják; a legtöbb kölnivízben és parfümben észlelhető a levendula jellegzetes illata. Betegsége egyelőre nem jelentkezett, de a levéltetvek olykor megtámadják, ellenük permetezéssel lehet védekezni.

 

 

MCSi Design