Olvasóbarát Önkormányzat címet Lendvának is

  • Nyomtatás
  • konyv1121Már néhány hete a városban elhelyezett nyolc plakátoszlop egységes „öltözéke” vonzza magára a járókelők figyelmét. Lendva Községnél megtudtuk, hogy a könyvekbe öltöztetett oszlopok ötlete náluk született meg – a célja egy olvasásnépszerűsítő kampány keretében támogatni az olvasási kultúrát – és megkapni az Olvasóbarát Önkormányzat címet.  

    – A kampány megvalósítását a szlovén kultúra napja tájékán kezdtük el, amikor az ünnepélyre készített meghívók eltávolítása után a plakátoszlopokra könyvborítókat, könyvespolcokat és idézeteket ábrázoló plakátokat helyeztünk el – ezeknek fő célja az olvasás népszerűsítése és az olvasásra buzdítás szlovén és magyar nyelven egyaránt. A plakátokon megjelenő irodalmi művek kiválasztásába bevontuk a szakmai nyilvánosságot is. Az általuk javasolt jegyzékből csak azokat tettük közzé, amelyek a lendvai könyvtárban is hozzáférhetők – tudtuk meg a községnél.

     

     

    Az olvasásnépszerűsítő kampány valójában már a járvány első hulláma idején, 2020 márciusában elindult a község honlapján közzétett „A könyv jó választás” című rovattal, amelyben az olvasást szerető lendvaiak kedvenc könyveiket ajánlják olvasásra. Másrészt a kampány jó kiindulópont arra is, hogy Lendva Község a már számos elnyert cím mellé az Olvasóbarát Önkormányzat címet (amelyet idén már ötödik alkalommal a Közkönyvtárak Szövetsége és a Szlovéniai Községek Közössége ítél oda) is megkapja, így ennek apropóján a községben működő intézményekkel együttműködve az év folyamán különböző tevékenységeket kívánnak folytatni.

    – Az önkormányzat az olvasás népszerűsítése érdekében és a tartalmak előkészítése céljából együttműködést kezdeményezett az oktatási-nevelési intézményekkel, a nyugdíjasok egyesületével, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel és a lendvai idősek otthonával is – szerepel továbbá a községi nyilatkozatban. Ezt segítik majd a tavaszi hónapokban a község által közzétett pályázatok is, amelyek célja a kulturális projektek, a fiatalok és az egyesületek támogatása. Ami már biztos, a projekt keretében a nyári újdonságok egyike lesz a „Könyvtár a lombok alatt” című szolgáltatás, amelynek keretében külön figyelmet szentelnek a legkisebbek (akik még nem tudnak olvasni) és a legidősebbek (akik koruk miatt már nehezebben olvasnak) olvasási igényeire.