kele
perec1
garas1
62. évfolyam
33. szám
Lendva 
2018. 08. 16.
kiscim3318
 

Made in China – így látja a képzőművész

herman1918A lendvai Bánffy Központban május 3-ától tekinthető meg Herman László muravidéki képzőművész legújabb kiállítása, a Made in China című ciklus. A világszerte ismert kereskedelmi szópáros a festménysorozat, illetve a kiállítás címeként előre felkelti az érdeklődést. 

Hogyan látjuk a globalizmust? – „A veszélyeire többféleképpen lehet reagálni, egyrészt a politikai diplomácia, illetve a művészet eszközeivel. Herman az utóbbit választotta” – írja a kiállítást kísérő kis katalógusban Bence Lajos költő, irodalomtörténész, aki a kiállítást is megnyitotta. Még mielőtt megosztotta gondolatait a közönséggel, mely szép számban megtisztelte a megnyitót, Kepe Kocon Lili, a vendéglátó intézmény igazgatója köszöntötte a művészt és a jelenlévőket, különös embernek nevezve Herman Lászlót, akinek kiállításai mindig teltházas események.

Bence Lajos a Made in China kiállítást eredetiségében egyszerinek nevezte, legalább is a magyar művészettörténetben. „A téma kidolgozását illetően egy újfajta esztétikum jegyében született, de messze áll a l’art pour l’art-tól, tehát az önmagáért létező művészettől…” – írja méltatásában.     

A Made in China ciklussal Herman valójában több kérdést/témát nyit meg, ilyen a már említett globalizmus, aztán a migráció, a fejlődés-nem fejlődés, a szegénység-gazdagság, az uniformizmus, a személytelenség…

A művésztől eddig nem megszokott nagyméretű képek is a sorozat címéhez hűek: „eredeti”, Kínából érkezett csomagolási kartonra festett. A ciklus még egy újabb jellegzetessége az élénk koloritás is. És néhány festménycím illusztrációként: A Nagy fal kontenérszállító hajó lehorgonyozott, Pekingi látkép, Kartondobozok végtele mennyisége, Csopszu kínai káposztával, Kunfuciusz, Eddig jó volt nekünk…

A Made in China ciklussal Herman egy új kifejező fejezetet nyitotta, mellyel ismét gondolkodásra késztet, de semmiképp sem pesszimizmussal, inkább némi humorral és groteszkkel… 

A társalgással zárult tárlatmegnyitót Kósa Péter (hegedű) és Pál Emil (zongora) zenei előadása tette hangulatosabbá.

MCSi Design