kele
perec1
garas1
62. évfolyam
42. szám
Lendva 
2018. 10. 18.
kiscim4218
 

A rivaldafény és a taps volt a fizetség

szinesz31181A rivaldafény, a taps és a közönséggel azonosulás volt a fizetség a fáradozásért – így vall ma Svarda Margit, aki 20 évesen került a lendvai színtársulatba, s a drámákon keresztül ismerkedett meg a szép magyar beszéddel és a polgári életformával. Nem véletlen, hogy a Toplak Ferenc rendező irányításával működő színjátszók szinte mindegyik darabjának a női főszerepét ő játszotta.

– Nem kritikának szánom, de a mai színházi előadások a lendvai kultúrpalotában igencsak halk beszédűek – mondja beszélgetésünk elején a Toplak Ferenc által szervezett és rendezett darabok „primadonnája”, Svarda Margit. – Ültem már elöl, ültem hátul és középen, de szinte érthetetlen az egész. Régebben nagyobb hangsúly esett a kiejtésre, a hangsúlyozásra és az érthető szövegmondásra. Csak amikor ezen túl voltunk, akkor jöhetett a játék, hiszen a biztos szövegmondás nélkül ez sem lehetett sikeres – mondja Margit.

szinesz31183– A Sári bíróban például Tisza menti tájnyelvet kellett betanulnunk, de nem kevertük ebbe sem muravidéki szavakat, kifejezéseket. Toplak Feri ezekre a dolgokra nagyon ügyelt. A legtöbbször velem beszélte meg a készülő, illetve kiválasztandó darab alkalmasságát is, ebben mindig kikérte a véleményemet. Ha azt mondtam, hogy nem jó, akkor azt mondta: „Ha te azt mondod, hogy nem jó, akkor siker lesz”!

Aztán a vendégszereplésekre terelődik a szó, hiszen a lendvai társulat nagy népszerűségnek örvendett. A sok játék és kacaj, egy-egy színházi baki ma is elevenen él az emlékezetében. – Megtörtént, hogy egy goricskói vendégszereplésre kétórás késéssel érkezett a csapat, telefon híján értesítést sem tudtunk küldeni Lendváról, de a közönség a helyén maradt. S amikor 10 óra táján elkezdtük, óriási volt a lelkesedés és az öröm – emlékezik Margit. Az előadásokra általában privát kocsikkal, később kölcsönzött kombival utaztak. Ehhez kapcsolódóan jegyzi meg, hogy egy hodosi vendégszereplés után a nagy siker bűvöletében az „iránytű” is elveszett, s a társulat két óra utazás után ismét Hodoson kötött ki.

– A sok probléma ellenére, például hogy nem volt próbahelyiségünk, s gyakran a társulat tagjainak a próbákra és a szereplésekre való utaztatását is magának a rendezőnek kellett megoldania, nagyon összetartó csoportot sikerült összehoznia. Később Szabó Ferenccel együtt tökéletes szervezői párost alkottak, ő a lendvai fiatalokat szervezte, később rendezőtárs is volt. Kár, hogy őt is méltatlanul elfelejtette a lendvai magyarság, ő élt-halt a színházért és a fiatalokért. Toplak Ferinek volt még egy nagy támasza a neje, Milka személyében, aki nem csak kiváló súgó volt, hanem a színházi kellékek beszerzésében is nélkülözhetetlen volt.

Aztán egy O’Niel-drámához kapcsolódó élményét is elmondja. A történet szerint a fiatal feleség, akit a férje őrületbe kerget, az Úrnak ajánlatot tesz, hogy apácának megy, ha megszabadul a gyötrelmektől. Mire a nézőtérről egy hang: – Nem leszel te jó apácának, maradj te csak anyácának! Máskor meg a rozoga színpadi körülmények miatt a tűsarkú cipellőt kézzel kellett kiszabadítani a résekből, ahova belefúródott.

– A Játék a kastélyban, a Sirokkó is óriási siker volt, a vidám estek után a komolyabb darabok révén komoly társulatnak számítottunk már. A Játék a kastélyban című darabban Varga József–Jofez is játszott, aki kiváló színész volt.  

A 80-as évek végén Merő Béla rendező Szívek és szarvak című darabjában is szerepet vállalt. Ezzel később egyhetes vajdasági és magyarországi színházi turnéra is indultak, profi színházakban léptek fel Szabadkán, Miskolcon és másutt. – Szép volt, nagyon szép, sok maradandó emlékkel, de ma más a világ! – mondja, s még egy kicsit elmereng – mi pedig megköszönjük a beszélgetést.
MCSi Design