kele
perec1
garas1
62. évfolyam
50. szám
Lendva 
2018. 12. 13.
kiscim5018
 

A színészet szerelmeseinek vallomásai, 3. rész

szinjatszo32181Az 1980-as évek végén a falusi színjátszás területén is nagy volt a forrongás. Ezúttal is a színjátszás szerelmeseinek és az amatőr-mozgalom néhány kiemelkedő egyéniségének a „holdköreit” pásztázzuk, s a pályakezdők visszaemlékezéseiből szemezgetünk..

Kezdjük talán Cár Jenővel, aki szinte már az anyatejjel szívta magába a színjátszás szeretetét, vagy ahogy ő fogalmaz, varázsát. Dobronaki pajtájukban több előadás is zajlott Jenő gyermekkorában. – Jól emlékszem azokra a nagy előkészületekre, a nagy seprésre és az ilyenkor felszálló porfelhőre. A nap vakító sugara bearanyozta a porfelhőt, mely felszállt az udvaron – ecsetelte egykoron egy interjúban az akkor sikeres pályája felénél tartó művész, a Ljubljanai Városi Színház (Mestno gledališče Ljubljansko – MGL) egyik – ma nyugalmazott – vezető színésze.

A falusi repertoáron dalos, népies vígjátékok szerepeltek, mint a Betyár Bandi és hasonlók. A szereplők népviseletben, a férfiak tajtékpipával, s a női szereplők is hímzett öltözékben léptek fel. – Mi, gyerekek pedig ott leselkedtünk a próbákon is, meg a ponyva mögül kukucskáltunk be a színpadra – említi meg az első színházi élményt a dobronaki származású színész, akinek a későbbi pályaválasztáskor sem voltak dilemmái afelől, hogyan tovább: a színjátszást már Dobronakon megszerette.

Cár a színészi akadémiára való felkészülés fontos fejezeteként említi a középiskolás éveket, amikor a faluban több „vidámestet” és színdarabot is betanultak. Cár dobronaki színésztársai közül egyetlen nevet elemelt ki, Szekeres Feriét, „aki nagyon nagy színész volt itt Dobronakon”, és meggyőződése, hogy hivatásos színházakban is megállta volna a helyét.

Ha már a hivatásos színészeknél tartunk, nemrég akadt kezembe egy Varga Irenával készült interjú (Lindva), melyben nagybácsijának, Szabó Ferencnek és Toplakék társulatának egyes színészi képességeiről majdhogynem szó szerint ugyanazt mondta el, mint Cár. Magyarán: őstehetségek voltak, akik mai szóval élve a zsigereikben hordozták a színészi tehetséget és a játék szeretetét. Nem beszélve arról, hogy a fiatalokkal való foglalkozást is fontos feladatuknak tartották, megpróbálták a tehetségesebb gyerekeket már az általános iskolás korban megnyerni a színpadnak.

E színháztörténeti kalandozásból nem hiányozhat Toplak Milka, aki férjének, Ferencnek mindenben segítségére volt, és szintén a színház szerelmesének számított. Ha kellett, akkor súgott, ha kellett, akkor – az egyik színmű kívánalmainak megfelelően – az általános iskolás tánccsoport díszes népviseletét kihasználva arató-felvonulási jelenetet varázsolt a színpadra. Nyugdíjba után is Hosszúfaluban és más Lendva-környéki falvakban rövidebb-hosszabb színpadi jeleneteket tanított be férje, Feri rendező asszisztenseként.

Hasonló módon a kapcai színjátszásnak is volt lendvai segítője, Varga László – Bobák és testvére, Varga József személyében. A helyi színházkedvelő, Lebár László is számos darabban játszott és rendezett lendvai segédlettel, Szabó Ferenc és Bobákék közreműködésével, az előbbivel a Bűvös mag című darabot, az utóbbiakkal pedig Örkény Tóték című művét vitték színpadra (galériánkban).

Főleg az utóbbi darab örvendhetett nagy sikernek, mely az előadások számában is megnyilvánult. Nemsokára azonban Lebár – Szabó Ferenc halála és Bobák egészségügyi állapotának leromlása miatt – volt kénytelen átvenni a rendezői teendőket. Az éppen aktuális, sikerrel bemutatott Nóti Károly-darab (Lepsénynél még megvolt) után újra nagy fába vágta a fejszéjét Lebár: Szigeti József 48-as történetének, A vén bakancsosnak a színpadra állításába és rendezésébe a fiatal zalaegerszegi rendező, Merő Béla is besegített. Majd a kapcai színjátszás virágkorát is jelentő 80-as évekkel a sikersorozat is véget ért.

A fönti időszak, mint megfigyelhettük, ismét sikeres évtizede volt a falusi amatőrszínjátszásnak a lendvaiak és más magyarországi (főleg zalai) rendezők segítségével. Hogy a 90-es évekre is kitolódjon és gyakorlattá válhasson a tendencia, Dobronakon Merő Béláék rendeztek tovább a hazai ifjúsági szervezet és a fiatalok bevonásával. Hosszúfaluban Toplakék mellett Schmidt István kanizsai rendező és versmondó rendezett. Az egyik ilyen, nagy sikernek számító darabjukkal (Kutyaszorítóban, fölső képünkön) a szomszédos falvak színházkedvelőit is sikerült megnevettetniük.

Kalandozásunkat abban a hiszemben zárjuk, hogy a falusi színjátszás újbóli fellendülésére a fönti, kiragadott példák is jó hatással lesznek a jövőben. Útmutatók is lehetnek ahhoz, hogy a magyar vígjáték- és drámairodalom gazdag kincsestárából újabb, a mai korban is aktuális, hosszabb darabok is színpadra kerüljenek majd – modern rendezésben, igényes kivitelezésben. Hiszen a játék öröme még nem veszett ki fiataljainkból.

(Vége)

 

MCSi Design