kele
perec1
garas1
62. évfolyam
50. szám
Lendva 
2018. 12. 13.
kiscim5018
 

Legyen tánc határon innen és túl

dabas3218Idén már tizennegyedik alkalommal szervezte meg néptánctáborát a Szent László Társulat, melynek ezúttal a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium adott helyet július 30. és augusztus 4. között. A táborban közel száz fiatal táncos és kísérőik vettek részt a Muravidékről, a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről. A Muravidékről a Kis Lindau és a Lindau Néptáncegyüttes három táncosa látogatott el a táborba.

A tábor célja a magyarságunkat legszebben kifejező népzenei és néptánchagyományok ápolása, a magyar népi kultúra tanítása. A tanítás három csoportban történt napi kétszer két órában. A vajdaszentiványi táncokat Szente János és Cseke-Marosi Eszter, a szatmári táncokat Farkas Gábor és Petrilla Kinga, a felcsíki táncokat, amelyeket a muravidékiek is elsajátítottak, Molnár Bálint és Molnár Enikő tánctanárok tanították, korosztályok szerint csoportosítva. A tánchoz a muzsikát Kővári Péter és bandája, Losonczy László és bandája, Cseke Attila gardonos és Jávor Péter furulyás szolgáltatta.

A táncon kívül sok más érdekes és izgalmas programban vehettek részt a táborozók. A szabadidőben kézműveskedhettek Kántor Tímeával, az egyik kísérővel, volt focizási lehetőség, vezethettek kisautókat, a nagy melegben vízibomba-csatával hűsöltek, vetélkedtek csapatjátékokban, készültek népzenei és színházi produkciójukkal is, melyeket a táborban tanult népzenékre alapoztak. A táborozóknak egy nap lehetősége volt hűsölni a dabasi strandon is, Dabas város polgármesterének, Kőszegi Zoltánnak köszönhetően. Elmaradhatatlan programok voltak az esti táncházak, amikor a tanult táncokat átismételhették a táborozók. Továbbá megismerkedhettek a moldvai, a mezőségi, a küküllőmenti, a zoboraljai és a kalotaszegi táncokkal is. A táncházak zöme „Orbán Viktor fája” körül ért véget. A tábor zárónapján gálaműsorral kedveskedtek a szülőknek és ismerősöknek. Felléptek a gyerekek tánctanárai, moldvai népzenét hallhattak a betérők a tábor zenészeitől, majd következtek a táborban tanult táncok előadásai, amikor is mindenki a legjobb tudása szerint adta elő a saját csoportjában tanultakat. A szülők, az ismerősök és az érdeklődők vastapssal jutalmazták a látottakat, majd ők is beálltak a moldvai táncokat megtanulni.

Külön köszönet jár a tábor megvalósulásához minden támogatónak, az MMÖNK-nak, az MNMI-nek, a Muravidék Néptáncegyüttesnek, a Szent László Társulatnak és a szervezőcsapatnak, különösen Farkas Gábornak, Jeszenői Gábornak, Czibolya Gábornak, valamint a kísérő tanároknak, és nem utolsó sorban Pásztor Gergelynek, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatójának, aki helyet biztosított a lelkes fiataloknak.
MCSi Design