kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

„Széles körű összefogásra számítok”

soos37182A lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet vezetését szeptember 1-jével Soós Mihály vette át. Az oktatásból – a lendvai kétnyelvű általános iskola osztálytanítója volt – lépett a nemzetiségi kultúrába, de számára mégsem teljesen ismeretlen területre, hiszen több évig volt aktív műkedvelő-vezető, nemzetiségi tanácstag, valamint nem utolsósorban az MNMI Tanácsának tagjaként vállalt közösségi szerepet.

– A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa júliusban nevezte ki az igazgatói tisztségre, az intézet vezetését egy hosszabb válságos időszak után vette át. Mi volt az első teendő az új munkakörben?

– Az első teendő mindenképpen a munkatársakkal folytatott megbeszélés volt arról, hogyan fog menni a munka a jövőben. A személyes kontaktust nagyon fontosnak tartom, úgyszintén a munkatársak véleményét a saját munkakörükről, hogy mit szeretnének, mit nem szeretnének csinálni… Az egyeztetések lényegében még tartanak, mert közben ránk zúdultak különböző dolgok, amik nagyon fontosak az intézet számára. Sikerült például elérni, hogy a Bánffy Központban elkezdődnek a felújítási munkálatok, melyeket október közepéig be szeretnénk fejezni. Ezen kívül folynak a megbeszélések az iskolákkal, egyeztetésünk volt már az anyanyelvápolási munkacsoporttal, aztán megbeszélésünk a magyar főkonzulátussal… Lényegében megbeszélésekkel telt a hét.

– Milyen mértékű felújításról van szó a Bánffy Központban? Tudjuk, a könyvesbolt és a kávézó 2004-ben nyílt, az udvar és a hátsó épületrész körülbelül tíz éve kapta ezt a formát.

– Felújítjuk a bejárati kaput, mely már teljesen szétkorhadt, teljes rekonstrukció alá kerül az épület udvarra néző fala, valamint az udvarra néző faszerkezet is. Továbbá a galériahelyiségbe a kiállítások felállításához szükséges sínrendszer és professzionális galériai világítás kerül. Mivel a kültéri színpadi teraszrésznél már rég gondot jelent a vízelvetés, megoldjuk ezt és részben újrarakatjuk a térburkolatot. A Műemlékvédelmi Hivatal szakemberei megnézték az épületet, most várjuk a visszajelzést, a szükséges engedélyt, hogy indulhat a felújítás. A beruházás a nemzetiségi gazdaságfejlesztési alapból valósul meg, az idei évre 35 ezer eurós keret biztosított erre a célra.

– A felújítási munkálatok keretében sor kerül a könyvesbolt és a kávézó bejelentett átalakítására is?

soos37181– A tervek maradtak, csak nem szeptemberben, hanem a felújítás utáni időszakban szeretnénk kivitelezni. Az átrendezést minimális összegekkel szeretnénk megoldani, majd a jövőben pályázni különféle felszerelésekre, hogy folyamatosan frissüljön a tér. Az az elképzelés, hogy a könyvesbolt és a kávézó ne legyen ennyire elválasztva. Szeretném, hogy a Lendvára látogató turisták már kívülről is lássák, hogy kávézó is van az épületben. A tervezett gyermekrészleget viszont a helyszűke miatt – nincs ugyanis irattárunk – egyelőre nem tudjunk létrehozni.

– A program- és pénzügyi terveket illetően milyen a „helyzetjelentés”?

– Ami a programokat illeti, alkalmazkodunk a jelenlegi tervhez, ami pedig a pénzügyi tervet illeti, valószínűleg lesz egy költségvetés-módosítás, mert az év folyamán úgy alakultak a dolgok, hogy ezt szükséges lesz megtenni. Az idén szervezünk egy nagyobb rendezvényt Maradunk címmel, mely hagyományőrző csoportoknak szól és Dobronakon lesz, előreláthatólag október 27-én. Ennek tükrében a Horváth Károly Népzenei Találkozó valószínűleg jövő áprilisban kerül megrendezésre. Még idén novemberben viszont megszervezzük az egyesületekkel való találkozást is. Addig szeretnék minden egyesülethez személyesen is eljutni. A héten például Goricskón és Dobronakon teszek látogatást. Ezen kívül kivitelezzük a hagyományos rendezvényeinket, mint a vetélkedők, a szavalóverseny. A jövő évben pedig, amikor 25 éves lesz az MNMI – ugyanis 1994. január elsejével kezdett működni –, a jubileum szellemében állítjuk fel az egész programtervet. Abban gondolkodtunk, hogy 25 év – 25 rendezvény. Az ünnepi év végén, novemberben pedig mindenképen szeretnék egy nagyobb gálaestet is rendezni.

– Említette a szükséges költségvetés-módosítást, ami viszont valószínűleg nem oldja meg a – nyilvánosan is ismert – gondot, a bérek biztosítását a jövőben, hiszen az intézet alkalmazottainak száma az új igazgatóval bővült, az erre biztosított céleszközök viszont maradtak a régi keretek között…

– Ez gondot jelent már az idei évben, mert nincs erre betervezett pénz. A jövőben pedig sok függ majd Ljubljanától, azaz a kultuszminisztériumtól, hogy hajlandóságot mutatnak-e majd arra, hogy egy pluszfizetést álljanak. Ellenkező esetben – nagyon őszintén megmondva – nem tudom, mi lesz. Akkor más irányban kell megoldást keresnünk. Az intézet nem tartható fenn ilyen feltételek közt tíz munkatárssal, az biztos. Eddig a minisztérium azért nem nyitott, mert idén az elfogadott tervek miatt ez már nem megoldható, a jövő évet illetően viszont lehet – habár a kormányváltás időszakában vagyunk és még nem állt fel az új gárda –, hogy valamit el lehet intézni. Széles körű összefogásra számítok, arra, hogy nem csak az MNMNI igazgatója, hanem a muravidéki magyarság delegációja tárgyal az ügyben a kulturális tárcával.

MCSi Design