kele
perec1
garas1
62. évfolyam
50. szám
Lendva 
2018. 12. 13.
kiscim5018
 

Operett a javából!

ciganybaro40181Majdhogynem teltházasra sikeredett az új színházi évad bérletes előadása a lendvai Színház- és Hangversenyteremben, mely egy operett-örökzölddel, a Cigánybáróval nyitott.

A Dáma Díva és a Magyar Zenés Színház közös produkciójára a 160-nál több bérletvásárló mellett még legalább ennyi zalai, magyarországi jegyvásárlóval egészült ki. S ez már magában is örvendetes szám. Az pedig különösen, hogy egy ennyire „lerágott” téma a 21. században nosztalgiától mentesen is működőképes, sőt sikere van.

ciganybaro40182A Cigánybáró nem tartozik a legnépszerűbb operettek közé, még akkor sem, ha ifj. Johann Strauss Jókai Mór Szaffi című kisregényéből írta a daljátékot. A mű egyik legfőbb erénye a darab és a történet könnyűségében, zenei szempontból „operaszínpadra kívánkozó muzsikájában” rejlik, amelyben csodálatosan megférnek egymás mellett a csárdás, a cigányzene, a bécsi keringő és a fajsúlyosabb művek dallamai. A történet amúgy nem világra szóló, de a produkció egyébként hibátlan volt, a díszlet kivételével, mely egyszerű festett ponyvákból készült, volt azonban zenekari árok, ahonnan élő zene szólalt meg. A hang és a dalok szövege viszont – örök hiányosság – igencsak elveszett.

A közönségsiker viszont nem elhanyagolható, s talán e kultúraszegényes/dömpinges korban a bevétel sem az…

MCSi Design