kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

Széles körben megismertetni népzenénket

karpat4128 mistralA Kárpá-medencei magyarok zenéje programsorozat keretében – Böszörményi Gergely fáradhatatlan szervezésében – szombaton, a Dobronaki Művelődési Házban egy hazai és két magyarországi népdalkör, illetve zenekar prezentálta a magyar népzene kiemelkedő értékeit.

Böszörményi Gergely nem először szervez hasonló koncertet ismeretterjesztő szándékkal, ahogy ő említette, „8 ország, 8 különböző helyszín, közös nemzet” jeligével. 

Földes Gyula lendvai főkonzul, a rendezvény védnöke felszólalásában a lendvai hasonló koncertek és a népzenei bemutatók új helyszínre, Dobronakra kerülését új lehetőségként értelmezte, hiszen a cél az, hogy minél szélesebb körben megismerkedjenek a magyarok és nem magyarok a magyar népzenei kinccsel és az előadókkal.

A kárpátaljai rászorulók számára a szervezők adománygyűjtési akciót is szerveztek, mely a tavalyihoz hasonlóan – véleményünk szerint – ismét túlságosan is „diszkrétre” sikeredett.

A helyi népzenei értékekbe elsőként a nagy múltú Dobronaki Nótázók együttese kínált betekintést, jelezve, hogy a közel két évtizedes múlt alatt több megújuláson is átesett együttes a vezetőjük, Kardos Endre – Bozi szakmai irányításával szép pályát futott be.

A hangszeres kísérettől sem idegenkedő csapat ma a muravidéki „dalos népzene” fő letéteményese, példát szolgáltatva a többi, még működő férfi- és női, illetve vegyes karnak, hagyományőrző csoportnak a továbblépésre, ami csak kevés kivételeknek sikerült.

karpat4218 servetAz őket követő együttes sem „égből pottyant”, hanem kisebbségi gyökerű népzene, méghozzá a moldvai autentikus csángó népzene népszerűsítésére törekszik. A Servet elnevezést az „ünnepre kötött kendőcskétől” kölcsönözték, s a tagok más zenekarokban is előfordulnak, így például Tímár Márton a Góbé zenekar nagybőgőse is, aki a moldvai csángó népzene szerelmeseként a Servettel is gyakran szerepel együtt.

A másik budapesti együttes, egyúttal a rendezvény főszereplője a Magyar Örökség-díjas Misztrál volt (fölső képünkön). A négytagú banda a magyar irodalom kincsesládáját ismét tágra nyitotta, kezdve a Boldogasszony Anyánk himnuszunkkal – amelyről megtudtuk, hogy nem messze innen, Szombathelyen keletkezett –, majd a vitézi énekektől a gyermekdalokig tárult ki a zenei téka.

Hiányérzete csak a kiválóan muzsikáló zenekaroknak lehetett, akik ritkán játszanak ilyen csekély számú közönség előtt. De erről már mi tehetünk.
MCSi Design